Ezt olvasta már?


Ibrányban jártak a baranyai bringások

Június 23.-án került megrendezésre a Magyar Időfutam Országos Bajnokság Ibrányban, ahol a Team Pistabike utánpótlás csapata képviselte a baranyai színeket.

WU15 korcsoportban Kövesdi Dorina a 8. helyezést, U13-ban Maros András 12., Rostás Levente 14., U15 Koroknai Balázs 22., Master I. korcsoportban Horváth Zoltán a 4. helyen ért célba. De, hogyan látták a versenyt a versenyzők?

Koroknai Balázs: ,, A verseny elég kemény volt, sajnos a meleget nem bírom. Illetve ami még zavart, hogy az előzetes kiírásban 14,5km szerepelt, azonban a versenyünk csak 8 km hosszú volt. Mivel túlságosan elspóroltam az elejét, így a végén már nem tudtam ritmust váltani.”

Maros András: ,, A mai verseny jó volt, úgy érzem sikerült kihajtanom magam teljesen. Sajnos a tegnapi pályabejárás során nem figyeltem eléggé, így az első nagyobb kanyarnál veszítettem jó pár másodpercet sajnos. Holnap igyekszem jobban figyelni és betartani a csapat taktikát.”

Kövesdi Dorina: ,, A verseny nem volt rossz véleményem szerint. Ami viszont zavaró volt számomra, hogy nem volt teljes útlezárás és gyakran jöttek autók szemből a kanyarok előtt. Az edzőm szerint elértem azt az eredményt, amit előre várt tőlem, azonban van némi hiányérzetem, mert az első hatban szerettem volna végezni.”

Rostás Levente: ,, A bemelegítés jól sikerült, ezért a verseny elején bátran bekezdtem, ami nem volt rossz. A lábaim bírták a terhelést, azonban a meleg párás idő miatt befulladtam a fordító után, így vissza kellett vennem a tempóból. Remélem holnap több szerencsém lesz a mezőny versenyen.”

A versenyre való eljutást és a versenyzők étkezését a Digistar Kft., a versenyzők erőnléti edzéseit a Professor’s Gym, a csapatot táplálék kiegészítőkkel a High5 Hungary támogatta!

---

 

Az időfutam bajnokságot követően rendezték meg a mezőnyversenyt, szintén Ibrányban. A 14,8km-es pályán a különböző korcsoportoknak 2, 3, 5 kört kellett teljesíteni a nyári hőségben. A legkisebbeknek, az U13as fiúknak és az WU15 lányoknak 2 kört kellett teljesíteniük. Itt Kövesdi Dorina, Maros András és Rostás levente képviselte a Team Pistabike csapatát. Andris bátran akciózott, Dorina és Levente pedig a mezőnyt próbálta lassítani. Azonban ez sajnos nem sikerült, nem engedték el Andrist. Miután utolérték, egy derékszögű kanyarban elestek mellette, így őt is fellökve. Andris még felült a kerékpárra, hogy befejezze a versenyt, de a mentőorvos nem engedte és a mentőben fejezte be a versenyt. Dorina és Levente megvárták amíg Andrist elszállítják, így ők a mezőny mögött értek célba. Dorina így a 7., Levente pedig a 12. helyen ért célba.

Az U15 mezőnyben, Koroknai Balázs képviselte a csapatot, aki sajnos egy kisebb géphiba miatt már az első kilométereken hátrányba került, amit nem is tudott már ledolgozni, mivel a mezőny elején folyamatosan támadták egymást az esélyesek. Így Balázs a 3 körös verseny 2. körében kiállt a versenyből.

A Master I. korcsoportra 5 kör várt, ahol Horváth Zoli indult a csapatból. Többször is próbálkozott szökéssel, de sajnos neki sem sikerült ellépnie a mezőnytől. Mivel a csapatból egyedül indult ebben a korcsoportban, így sok segítségre nem is számíthatott. Ennek ellenére a mezőnyhajrán az 5. helyen érkezett be.

Az bajnokság ideje alatt a legkisebbeknek Tamásiban rendeztek háztömb körüli versenyt, ahol Szabó Rebeka képviselte a csapatunkat az U8 (8 éven aluliak) kategóriában. Bátor versenyzéssel az előkelő 2. helyezést szerezte meg. Itt fontos megemlíteni, hogy Rebeka mindössze 3 hónapja készül a csapattal rendszeresen, így még fényesebb ez a teljesítmény!

Ezúton is köszönjük a szponzoraink és a szülők támogatását, akik nélkül nem lehettünk volna ott a nemzeti bajnokságon.

Támogatóink:

Digistar Kft

Professor’s Gym

Made in Pécs

Lidía Steiner Illustration

High5 Nutrition Hungary

 







0
0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0