Ezt olvasta már?


ITM: hétfőtől nyújtható be pályázat elektromos teherszállító biciklik beszerzésére

Hétfőn megnyílt a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez kapcsolódó 400 millió forint keretösszegű pályázat második szakasza.

A februárban indított programnak köszönhetően négy-ötszörösére növekedhet az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok száma Magyarországon - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közleménye szerint Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

 

A kerékpárok beszerzéséhez nyújtott vissza nem térítendő támogatás valós segítséget nyújthat a városi térségekben szállítási tevékenységet, vagy gyakori utazásokat igénylő szolgáltatást végző cégek, gazdasági társaságok, és civil szervezetek számára. Manapság Európa nagyvárosaiban, különösen a központokban egyre több az autóval korlátozottan megközelíthető zóna, mindennapossá váltak a torlódások, magas a légszennyezés mértéke, így egyre hangsúlyosabbá válik az igény a kisebb méretű, környezetbarát járművekre. Egy ilyen kerékpár igazán jó megoldási lehetőségeket kínál a futárcégeknek a belvárosi közlekedésben, de azon vállalkozások számára is hasznos lehet, amelyek néhány kilométeres távolságra szállítanák a csomagjaikat - írták.

A pályázatban a magyarországi egyéni vállalkozók egy darab, a gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyesületek, valamint egyházi szervezetek és önkormányzatok maximum öt darab e-cargo kerékpárt vásárolhatnak a regisztrált kereskedőktől utófinanszírozott támogatással, amelynek mértéke a teljes vételár fele, de legfeljebb 500 ezer forint. Az elektromos segédmotorral felszerelt, pedálhajtású, teherszállításra kialakított felülettel rendelkező kerékpárok legnagyobb folyamatos névleges teljesítménye legfeljebb 250 watt lehet. Fontos, hogy olyan új biciklikre kapható támogatás, amelyeknél a motor kikapcsol, ha a kerékpáros nem folytatja tovább a pedálok hajtását, vagy ha eléri az óránkénti 25 kilométeres sebességet. A hasznos teherbírásnak el kell érnie az 50 kilogrammot, valamint feltétel a nyomatékszenzoros vezérlés is. Kerékpáronként egy pótakkumulátor beszerzése is támogatott.

A kormány támogatja az elektromos járművek terjedését, ugyanis az ehhez hasonló intézkedések mind hozzájárulnak a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok eléréséhez. A közlekedésben használt megújuló energiaforrások részarányát illetően Magyarország már most a régióban a legjobban, az uniós átlag felett teljesít, és ezt a teljesítményt tovább növelhetik a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv intézkedései, melyek az elektromobilitás elterjedését ösztönzik - tette hozzá Steiner Attila.

Az érdeklődők a pályázat második szakaszában péntekig igényelhetik a támogatást az elektromobilitas.humda.hu oldalon.

 

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0