Huszonnégymillió forinttal támogatta a gyermekkori leukémia gyógyítását egy alapítvány
Huszonnégymillió forint támogatást adott az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak a gyermekkori leukémia gyógyítására - közölte az alapítvány szerdán az MTI-vel. - Pécsi Napilap -
hirdetés
Úgy fogalmaztak, hogy ez a civil forrás kiemelkedő nagyságúnak számít.
Azt írták, hogy ma a fejlett világban több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben. Magyarországon jelenleg is mintegy ezerötszáz-kétezer daganatos gyermek küzd az életéért.
Bár a daganatos gyermekbetegségek sokszor végzetesek, napjainkban már a daganatos gyermekek hetvenöt-nyolcvan százaléka sikeresen gyógyítható, míg az ötvenes években mindössze tíz százalékuk élte túl a betegséget.
Az alapítvány támogatásából az intézmények mintegy húsz, a legkorszerűbb technikát képviselő orvostechnikai eszközt tudnak megvásárolni.
Az adományt életmentő berendezések megvásárlására fordítják az ország nyolc intézményében. Három budapesti kórház mellett (Heim Pál Gyermekkórház, Egyesített Szent István és Szent László Kórház, valamint Tűzoltó utcai Gyermekkórház) egy-egy debreceni, szegedi, miskolci, pécsi és szombathelyi intézmény kap három-három millió forint támogatást.
A közleményben idézték Fodor Zsuzsát, az alapítvány kurátorát, aki szerint a hatásos kezelésnek elengedhetetlen feltétele egyrészt a modern orvostechnikai eszközök elérhetősége, másrészt az érintett családok anyagi és lelki támogatása. Az alapítvány mindkét területen segít, hiszen a kórházak anyagi támogatása mellett közvetlenül az érintetteknek is juttat havi húszezer forintot - emelte ki, hozzátéve: megalakulása óta a szervezet több mint hetvenhatmillió forintot adott a családoknak.
Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke azt hangsúlyozta, hogy munkájukhoz felbecsülhetetlen segítséget jelent az alapítvány munkája, amely eddig több mint 104 millió forinttal támogatta őket abban, hogy sikeresen küzdjenek a daganatos gyermekek életéért.
Az alapítvány most új kampányt indított, hogy a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagja, a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztálya beszerezhessen egy modern, a legfejlettebb technikát képviselő véralvadás-diagnosztikai készüléket. Ez a berendezés nélkülözhetetlen a leukémiás és rákos gyermekeknél az életveszélyes vérzéses állapotok elhárításához.
Az alapítvány az utóbbi években több mint 693 millió forinttal segítette a leukémiás és rákos gyermekek gyógyítását - írták a közleményben.
hírek innen, onnan
Erős nyilatkozattal indított a régi-új orosz külügyminiszter: szerinte Oroszország kész háborúzni a NATO-val
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország kész a nyugati haderőkkel csatatéren szembenézni, ha Ukrajnáért...
Három dolog, amit ingyen adnak a repüléshez – Csak kérni kell
Nem nagy tételek, de azért jó tudni róluk.
Elhunyt kedves sorozatunk főszereplője, mutatjuk a megjelenés részleteit
Nagy erő kellett az újraforgatáshoz.
Klein Dávid és Nagy Márton lehet az első magyar ezen a csúcson
Az Istor-o-Nal a harmadik legmagasabb csúcs a Hindukus-hegységben, de vadsága és technikai nehézsége miatt meglehetősen ritkán...
Késelésbe torkollott a két társaság verekedése az Örs vezér terén
A kialakult összetűzésben hatan verekedtek össze, míg végül az egyik résztvevő kést rántott és megsebesítette ellenfelét. A...
Nőttek a félvezetők globális eladásai
Nőtt a félvezetők globális eladása az idei első negyedévben éves összehasonlításban, ugyanakkor márciusban havi szinten csökkenést...
Az elsőfokú ítélet szerint Czeglédy Csaba bűnös az Ördög ügyvédje-ügyben
Az érintett bűncselekmény hiánya miatt fellebbezést jelentett be a teljes felmentéséért.
„Olyan boldogság van az arcodon és a szemeidben, ami leírhatatlan” – Kulcsár Edinán és kislányán ámul most mindenki
Hatalmas bulit csapott Kulcsát Edina és G.w.M.
Szergej Lavrov szerint a Nyugat tett felhívást a keringőre - és ha kell, keringőznek
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre - jelentette ki Szergej Lavrov megbízott...
Elbúcsúzott közösségi oldalán, majd vonat elé lépett a 20 éves fiú
Az esetet jelentették a rendőrségen.
Atomháború jöhet? A szakértő szerint ez csak végső megoldás lehet
Resperger István ezredes InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az atomháború kérdéséről. A szakértő szerint az atomfegyvereket...
Gyomorforgató ételeket kóstoltattak a ValóVilág játékosaival: „Tényleg van, aki ezeket megeszi?” – fotók
Kellemetlen kihívásban volt része VV Dudunak és VV Boginak, akiknek különféle erős, ecetes, csípős ételeket kellett kóstolniuk.
Sport
Olyan popsit villantott ez a kanadai korcsolyázó, hogy elpirultunk
Nincs gond azzal, ha te is.
Nem gratulált a Győrnek az ellenfél edzője: „Ha egy zsoldosokkal teledűzdelt csapatnak húznia kell az id...
Ahogy arról beszámoltunk, az ETO FC Győr kétgólos hátrányból fordított és 3-2-ra győzött Kazincbarcikán a labdarúgó NB II 32. fordulójában. Az összecsapást követően a hazaiak vezetőedzője, Csábi József saj
A ferencvárosi B-közép kiakadt az MLSZ-re: „Nem akarnak gyerekeket, nőket, férfiakat a lelátóra”
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem sokkal azután tudatta, hogy pontosan mikor rendezik a Ferencváros-Újpest derbit az NB I utolsó, 33. fordulójában, hogy a zöld-fehérek keménymagja hétfő reggel kiakadt a Facebo
Elküldte a magyar válogatott focistáját a Bundesliga-csapat
A 43-szoros válogatott védő kölcsönben szerepelt a csapatnál, ahol nem nem számoltak vele.
Kifakadtak a Fradi-ultrák: „Nem akarnak gyerekeket, nőket, férfiakat a lelátóra”
Változásokat szeretnének a szövetség részéről.
A PSG nem tudott Mbappé döntéséről, az elnök is a videóból tudta meg
Hét év után illik ilyet?
Székenként több mint 2 millióért kap új lelátót egy ötödosztályú magyar csapat
A projekt tao-támogatásból fog megvalósulni.
Váratlan, de fontos döntést hozott az olimpiai ezüstérmes magyar úszó
Rasovszky Kristóf mindent egy lapra tesz fel Párizsban, ahol még a Szajna vízminőségétől sem riadnak vissza a magyar nyíltvizi úszók.
A Győr 0-2-ről felállva győzött, ezzel megelőzte a Vasast; két csapat kiesett az NB II-ből
A Győr kétgólos hátrányból fordított és 3-2-ra győzött Kazincbarcikán a labdarúgó NB II 32. fordulójában. A második, feljutást érő helyre fellépő győriek ezzel megelőzték a hétfőn a Haladást fogadó Vasa
Négygólos Kisvárda-előny után jött a termékeny mezőkövesdi hajrá
Az NB I 32. fordulójában a két, már biztosan kieső csapat mérkőzött meg egymással. Az első negyedóra végén a sokadik […] A Négygólos Kisvárda előny után jött a termékeny mezőkövesdi hajrá bejegyzés elősz
Manchesterben is nyert az Arsenal, az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím sorsa
Mikel Arteta csapata 27 győzelmet szerzett már a Premier League idei kiírásában, ami klubrekord a PL-ben.
A magyar válogatott légiós keményen reagált: „Ha rólam van szó, tőlem kell megszabadulni“
Az MLS-ben hat mérkőzés óta nyeretlen Sporting Kansas City magyar válogatott támadója, Sallói Dániel kemény hangvételű nyilatkozatban reagált arra, hogy Peter Vermes vezetőedző szerint gondok vannak az kansasi ját
Bulvár
Elképesztő áron kínálják a lángost a Balatonon
Van, ahol háromezer forintnál is többet kell fizetni érte.
Az étteremben a pincér elém tette le a számlát mikor a pasimmal voltam: szólni akartam de ekkor egy írást vett...
Mikor megláttam mit írt a pincér a blokkra, azonnal elrohantam.
Financial Times: Kína példát statuál Magyarországgal
Hszi Csin-ping látogatása rávilágít, hogy Kína hajlandó jutalmazni a lojalitást.
Hackerek vitték el a lottó főnyereményét
Több, mint félmillió lottózó adatai kerültek nyilvánosságra.
Sváby András miatt hagyta el a párja Oroszlán Szonját - Videó
Meglepő titokra derült fány az ATV #Bochkor felvételén: Oroszlán Szonja kamerák előtt árulta el évtizedes titkát.
Megváltozik a személyi igazolvány, téged is érint
Egyszerűbb lesz az ügyintézés és az azonosítás.
5 fontos tudnivaló a pajzsmirigy-alulműködésről
A pajzsmirigy a nyak alsó részén elhelyezkedő, pillangó alakú szerv. Hormonjai számos alapvető életfunkcióhoz nélkülözhetetlenek, az agy, a test, az izmok és egyéb szervek normál működéséhez is szükségesek. A
Tömeges elbocsátás az iváncsai akkumulátorgyárban, a műszak közepén küldték el a dolgozókat
Úgy tudják, hétfőn további kirúgások várhatók.
Kórházba is kerülhetsz, ha így használod az air fryert: soha ne csináld ezt, különben súlyos bajod is lehet.
Manapság már szinte minden háztartásban megtalálható a kompakt légkeveréses sütő, sokan azonban elkövetnek vele egy komoly hibát, amely az egészségre is káros lehet.
Az lett a luxus, ha házi kosztot ehetünk. Egészségtelenebb éttermekben enni, mint hinnéd
Lehet, hogy nem annyira meglepő, de ha gyakran eszel éttermekben és kifőzdékben, korántsem teszel jót vele a szervezetednek: egy friss kutatás kimutatta, hogy sokkal egészségtelenebbek az ilyen ételek, mint hinnénk, r
Olyan popsit villantott ez a kanadai korcsolyázó, hogy elpirultunk
Nincs gond azzal, ha te is.
Sulyok Tamás megdöbbentette az egész Vatikánt: három dolgot mutatott a pápának, de ezzel az egész országunkat ...
A hun-magyar rokonság is szóba került a pápával való beszélgetésben, lenyűgözték az egyházi vezetőt országunk krónikái.
blogmorzsák
Érdekes fotók a múltból
Az amerikai haditengerészet tengeralattjárójának vízre bocsátása, halszárítás Siófokon, és még sok más fotó.
Aligha ismernénk fel
Így fest Jean-Claude Van Damme 2024-ben 63 éves korában.
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál