Horvát-magyar határmenti megyék találkozója
Döntés született a Pannon ETT-ben történő együttműködésről
Muraköz megye kezdeményezésére Csáktornyán került sor a Horvát Köztársaság és Magyarország határmenti megye vezetőinek találkozójára.
A következő év elején új pályázati lehetőségek nyílnak, és ennek a munkaértekezletnek a témája volt azon minőségi projektek előkészítése, amelyekre horvát és magyar városok és kistelepülések tudnak majd pályázni.
A találkozón horvát részről részt vett többek között Matija Posavec, Muraköz megye főispánja, Sandra Herman és Josip Grivec főispánhelyettes, Vesna Haluga kabinetvezető, Radimir Cacic, Varasd megye főispánja, valamint Ana Kralj, a REDEA Fejlesztési Ügynökség vezetője. A magyar oldalt Madaras Zoltán Baranya megyei elnök, Biró Norbert Somogy megyei elnök, Pál Attila Zala megyei elnök, valamint Göndöc András a Pannon ETT igazgatója képviselte.
Hasonlóak a lehetőségeink, adottságaink és a problémáink is. Nagyon fontos a horvát kapcsolatok építése, a jó együttműködés a határ két oldalán, a kis- és közepes vállalkozók, az őstermelők és a helyi termékek helyzetének javítása. Ennek egyik eszköze a határok átjárhatóságának fejlesztése, valamint a közösségi közlekedés fejlesztése Pécs és Eszék, Csáktornya és Nagykanizsa között rendszeres autóbuszjárattal. Mindezek mellett gazdasági fórum szervezésével is kívánjuk erősíteni a kapcsolatokat. – mondta Madaras Zoltán a találkozón.
Matija Posavec főispán kiemelte, hogy az uniós forrásokat is hatékonyabban tudják felhasználni, ha szorosabbra fűzik a kapcsolatokat:
Az Interreg magyar-horvát együttműködés keretében 50 projekt valósult meg 5 millió Euro értékben, míg a teljes magyar-horvát határon átnyúló együttműködések keretében 169 projekt valósult meg 49 millió Euro értékben. A Pannon ETT-n keresztül szeretnénk, új projekteket megvalósítani közös turisztikai régiók létrehozásával, Emellett szeretnénk a horvát és a magyar kormányra hatást gyakorolni, hogy új határátkelők nyíljanak a térségben.
Göndöc András, a Pannon ETT igazgatója kifejezte reményét, hogy Varasd megye és további megyék is hamarosan csatlakoznak az Interreg 5A HU-HR programba, valamint a Pannon ETT-be mint teljes körű partnerek: az európai területi együttműködések nagyban hozzájárulnak az EU regionális politikájának erősítéséhez, amely szerint az Európai Unió nem egy másod- vagy harmadrangú szintet képvisel, hiszen nemzetállamok és regionális, azaz megyei vagy városi önkormányzatok vesznek részt benne. A Pannon ETT kiváló példa a regionális, a helyi, a nemzeti és európai szintek gyakorlati együttműködésére.
hírek innen, onnan
Öten fulladtak bele a folyóba
Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...
Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta
Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.
Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón
Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.
Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét
Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...
A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet
Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...
Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak
Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...
Amikor még egy SMS-nek is örültünk: 15 magyar mobilreklám a 90-es és 2000-es évekből, melyeket soha nem felejtünk
„Hanyas vagy? Harmincas?"
Észak-Írország lezárt egy páratlan szériát a Nemzetek Ligájában.
Pedig nem sokon múlott...
Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro
Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban
Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...
Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra
Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...
Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek
Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


