Ezt olvasta már?

0

Hogyan lendülj túl a kellemetlen helyzeteken - az ágyban?

Veled is előfordult, hogy gázos helyzetbe kerültél, mikor végre lekerültek a ruhák? Esetleg szó szerint is? Ez más környezetben inkább mókás, mint kellemetlen, de van az a szituáció, amikor az ember inkább az ágy alá süllyedne.


hirdetés

 

Miért libidógyilkos?

 

A többség számára egy kis baki az egész este végét jelenti, hiszen elszáll az önbizalma és meglehetősen kínosan érzi magát. Ez nagyon rossz reakció, hiszen ennek igazán kárát láthatja a kapcsolat, sőt, akár a nemi vágy is visszahúzódhat, ami senkinek sem kedvező. Éppen ezért próbáljatok meg egy kis nevetéssel, mókával átlendülni az esetleges ciki helyzeten.

 

Vannak olyan dolgok, amik egy kis odafigyeléssel kiküszöbölhetőek, így nem kell miatta aggódni és kellemetlenül érezni magatokat. Ilyen például a száj és az intim területek higiéniája, aminek hiányában meglehetősen lelombozó élményben lehet részetek. Az esetleges kellemetlen szituációban kerüljétek azt, hogy kinevessétek egymást, mert az a bizalom rovására mehet.

 

Melyek lehetnek a legkellemetlenebb pillanatok az ágyban?

 

Szellentés: Az egyik leggyakoribb opció a kellemetlenségekre. Persze nem kell rajta csodálkozni, mert szex közben mindenképp nyomás nehezedik a hasra, ami így előszeretettel szabadul meg a felesleges levegőtől. Egy kis feromonos füstölő csodákat tehet még a legkellemetlenebb szagokkal is.

 

A hüvely furcsa hangjai: Hasonlóan gyakori a hüvely által keltett furcsa hang. Mivel néha óhatatlanul is beszorul a levegő, az csak úgy tud távozni, hogy pózt váltotok, vagy kiszorítjátok belőle. Okot ad némi mosolygásra.

 

Túl nedves vagy túl száraz: Előfordulhat, hogy a testetek nem engedelmeskedik a vágyaitoknak, azaz hiába minden vágy, nem lesz elég nedves odalent. Ilyenkor egy kis síkosító használata gyorsan orvosolhatja a helyzetet. Ha pedig az aktus után az ágyneműn több nedves foltot tapasztaltok, ne érezzétek magatokat kínosan, inkább legyetek rájuk büszkék, mert tökéletesen mutatja a vágyatokat egymás iránt. A mosógép pedig csodákra képes.

 

Anális, orális örömök: Az anális szexért nem mindenki rajong, így semmiképp ne tegyetek semmit anélkül, hogy megbeszélnétek előtte. Ha mindketten benne vagytok, akkor nem érhet meglepetés vagy csalódás, csak fő a fokozatosság. Orális kényeztetés esetén a leggyakoribb az öklendezés, ami teljesen természetes. Kiválthatja egy túl mély mozdulat vagy egy kellemetlen íz, illat. Ne feledjétek! Fő a higiénia!

 

Korai magömlés, mervedési zavar: Hiába, az emberi test néha nem azt csinálja, amit agyban elterveztek. Ha túl jó, akkor könnyen bekövetkezhet a korai magömlés. Ha pedig nem állsz készen, akkor hiába kívánod mindennél jobban, a szerszámod sem fog engedelmeskedni. Szerencsére ma már mindkét problémára van megoldás.

 

Problémák az óvszerrel: Hiányzik a rutin a felhelyezéshez? Semmi gond, fedezzétek fel együtt! Esetleg rosszul tettétek fel és bent maradt? Csak nyugalom, először próbáljátok meg kiszedni otthon (néhány nyomó mozdulat csodákra lehet képes, és persze edzésnek sem utolsó), ha nem megy, akkor irány az orvos!

 

Ezek a leggyakoribb ciki helyzetek az ágyban, de ahogy látszik, egyik sem végzetes és visszafordíthatatlan. Nagyon fontos, hogy az empátia és a jókedv sose hagyjon el titeket!

(X)








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Rita Ora már-már zavarba ejtően szemez ebben a szelfiben: csak pislogunk

Csak pislogunk, hogy mennyire szép a világhíres énekesnő, aki rendre csak feszegeti a határokat a különböző extra-vonzó képeivel.

Ő Mészáros Árpád Zsolt 16 évvel fiatalabb menyasszonya - Előadás közben kérte meg a kezét

Mészáros Árpád Zsolt a Budavári Szabadtéri Színház Négyen című darabja közben ereszkedett térdre.

Így javítanák a húsminőséget

A kutatók rájöttek, hogy lehet jobb húsminőségű állatokat kitenyészteni génszerkesztett apaállatok segítségével, ám ezt a jelenlegi...

Már 420 ezer ember költözött el New York-ból

Már csak a múltat ábrázolják a hollywoodi filmekből és sorozatokból ismert képek New York nyüzsgő mindennapjairól, és senki sem tudja...

Vibrátorból és sertésfartőből táraznak be a legtöbben

Vibrátor, bidé és sertésfartő, ki miből táraz be most?

Napi horoszkóp: igyekezz jól zárni a hétvégédet

Töltődj fel a jövő hétre, de közben rendezd is a gondolataidat. Mutatjuk mire kell figyelned!

Ezek a leggyakoribb hibák a baba alvása kapcsán

Nem alszik jól a kisbaba, s ezért napközben is sokat sír, nyafog? Itt az ideje utánanézni, mi zavarhatja őt az alvásban. Vannak bizonyos...

Jakab Ferenc: 2021 első felében megkezdődhet a vakcinák tömeggyártása

A pécsi virológus úgy látja, hogy a koronavírust nem lehet normál intézkedésekkel megállítani.

A tervek napja. Napi horoszkóp - 2020. szeptember 20.

Kos napi horoszkóp Ígéretet teszel valakinek, és eltökélt szándékod be is tartani azt. Nem szabad azonban elfelejtened, hogy vannak olyan...

Kortalanok: Hollywood színésznői, akik elmúltak 50 évesek

Ezek a példák bizonyítják, hogy a kor egyáltalán nem számít.

Statisztikák szerint ez a 3 legritkább csillagjegy - Te köztük vagy?

Nem véletlen, hogy kevesebb ilyen jegyű ismerősöd van!

Sport

Megrázó hír érkezett Michael Schumacherről, végzetes hibáról beszél az idegsebész

Hét évvel a síbalesete után A Forma-1-es legenda állapotáról letaglózó hírek láttak napvilágot.

Hihetetlen öngól született a román bajnokságban - videó

Az Astra horvát játékosa a kolozsvári CFR ellen lőtt a saját kapujába.

A legszebb magyar sportolónő modellként is világklasszis

Volt ő már az olimpiák történetének legszebb sportolónője, meg minden sportolói "szépségversenyt" megnyert, miközben szerencsére úszóként is klasszis. Jakabos Zsuszi megint brutál szexire fotóztatta magát.

Kimi Räikkönen keményen beszólt Lewis Hamiltonnak

A Forma-1 fenegyereke ismét kitett magáért. - Heti Top5: ezt is sokan olvasták a héten a Sport365 oldalán.

Szoboszlai Dominik gólja kellett a Red Bull Salzburg feltámadásához - videó

A magyar válogatott focista egyenlített, majd emberhátrányban is gálázott az osztrák sztárcsapat.

Az őrült edző, aki csodát tett az angol bajnokságban

Az argentin Marcelo Bielsa 16 év után vezette vissza a Leeds Unitedet a Premier League-be.

Félelmetes, mit művelnek a tinédzserek Dortmundban

A BVB-nél nem csak dumálnak a fiatalok esélyeiről: két 17 éves siheder hozta össze a Bundesliga-idény első Dortmund-gólját.

New York-i botránya után Rómában az ütőjét vágta földhöz Novak Djokovic - videó

A világelső teniszezőnek a vártnál nehezebb dolga volt a világranglista 97. helyezettje ellen.

Újabb magyar focicsapat került karanténba: a Diósgyőr játékosai már a buszon ültek, amikor jött a hír: elmarad...

Elmarad a Balassagyarmat - Diósgyőr Magyar Kupa találkozó, miután a hazaiak játékosai többségében karanténba kerültek, így nem tudják lejátszani a mérkőzést.

Ismét kikapott a Fradi következő BL-ellenfele

Legutóbbi hat bajnokijából a negyediket is elveszítette a norvég bajnok.

Thiago megszerzése után újabb játékost igazol a Liverpool

A Wolverhampton portugáljával erősíti Jürgen Klopp.

0

Bulvár

A leghatékonyabb bélradír, ami segíti a fogyást: egy pohár 10 előtt, és beindul az anyagcsere

Levek, amelyek sokáig eltelítenek, és az anyagcserének is jelentős löketet adnak.

Még mindig nem jutunk szóhoz Kocsis Tibor óriási átalakulását látva

Az énekes nem csak a színpad, hanem a konditerem királya is!

Jönnek a fagyok

Bár egyelőre még csak a talaj mentén. A hajnal hűvös lesz ugyan, de utána napos idő várható, így délután már kellemes hőmérsékletű, őszi idő várható.

Orbán Viktor lezárta a határokat - itt vannak a vesztesek

Van, aki az esküvőjét bukta el, más a munkáját és olyan is akad, aki a szerelmét nem látogathatja meg. Egyet biztosan kimondhatunk, a határzárnak nincsenek nyertesei, csak vesztesei.

Nem telt el sok idő, kifosztották Majkát és Tillát

Nem akármilyen kezdést tudhat maga mögött a Bezár a bazár! harmadik évada.

Kiderült, Meghan miért vált el első férjétől: szomorú az oka

Meghan hercegné és Trevor Engelson két év után váltak el.

Öngyilkos lett a 13 gyereket szülő édesanya

Egy otthonához közeli erdőben holtan találták Mandy Gardnert, akit szerte a világon a TLC tévécsatorna Rendkívüli terhességek című műsorában ismerhettek meg a nézők. A 43 éves nőnek két éve született meg a 13. gyereke és saját mag...

Videó bizonyítja, hogy a Renault emblémája egy női intim testrészre hasonlít

Ugye te is gondoltál már arra, hogy a Renault emblémája olyan, mint egy női nemi szerv? Nézd meg ezt a kis videót, és többé nem fogsz kételkedni benne! Ez a cikk Videó bizonyítja, hogy a Renault emblémája egy női

blogmorzsák

Mit és hogyan találhatunk a Vénuszon?

Akár a vénuszi életre is utalhat a felfedezés - de mi is az a foszfin és hogyan tudhatnánk meg többet az eredetéről?

Megtartott gyermekek, elengedett lelkek - az abortuszról, őszintén

„Aneszteziológus asszisztensként dolgoztam. Számtalan arcot láttam, számtalan hálóingét idegesen gyűrögető, könnyes szemű, kétségbeesett tekintetű nőt.“

5 éves csúcson az Ethereum bányászok díja

Most aztán igazán megéri Ethereum bányásznak lenni.

A Navalnij-mérgezés képtelenségei

A folytatásos tragikomédiában, amiben Putyiné az ördög szerepe, most írják a Navalnij‑fejezetet.

Idegesítő bringás szokások

Néhány ciki, vérlázító vagy csupán csacska bicajos magatartás gyűjteménye.

A Honvéd kudarca egyben magyarázat a Fradi sikerére

Csütörtök este idén is leégett a Honvéd.

Trump szerint az osztrákok erdőben élnek

Méghozzá robbanó fákkal teliekben. Mutatjuk!

Egy magyar Covid centrum orvosi pihenője és mosdója - és a reakciók

A Magyar Orvosi Kamara Facebook oldalán posztolt képek komoly indulatokat váltottak ki - de nem úgy, ahogy gondolnánk.

A plakátolóművészek önkéntelen humora

Nagy válogatás a romániai önkormányzati választás most záruló kampányából.

Orbán Viktor talán élete leg­nehezebb döntése előtt áll

Ez az óriási hatalom hihetetlen nagy felelősséggel párosul, ami akár össze is roppanthatja a kormányfőt.

Mennyibe kerül a 20 éves prémiumkodás?

Elérhető álmok, avagy prémiumautó nyomokban vagy romokban.

Neto: Messi ugyanolyan, mint régen

A Barcelona kapusa szerint semmit sem változott Lionel Messi hozzáállása a nyáron történtek miatt.

0