Hófúvás miatt, nem tágít a tél
A hétvégén hideg északnyugati légáramlás érkezik hazánkba, amely jelentősen rontja a hőérzetet, és többfelé hófúvást okoz.
A szél helyenként viharossá fokozódhat, a Dunántúli-középhegység térségében pedig különösen erős hófúvásra kell készülni - írja a HungaroMet Facebook-oldalán.
Az ország nagy részén derült, napos idővel indul a reggel, ugyanakkor a délkeleti tájakon több felhőre, borultabb égképre lehet számítani. A délelőtti órákban észak felől fokozatosan megnövekszik, majd megvastagszik a felhőzet. A nap folyamán felhőátvonulások várhatók: délnyugaton több, északkeleten kevesebb napsütés valószínű.
Az északkeleti országrészben futó jellegű hózáporok is kialakulhatnak.
A hajnali és reggeli órákban a Dunántúlon, valamint a Dunakanyarban és Budapest térségében kiterjedt hófúvás nehezítheti a közlekedést az élénk, erős széllökések miatt. A nap során országszerte megmarad az élénk, sokfelé erős északnyugati szél, amely helyenként elérheti a 60–65 kilométer/órás sebességet. A hegyvidéki területeken ennél is erősebb széllökések fordulhatnak elő. A szél széles körben alakíthat ki, elsősorban alacsony szintű hófúvást.
A meteorológiai szolgálat hófúvás miatt narancs riasztást adott ki Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegyére. Megjegyezték, a légmozgás az esti órákban kezd fokozatosan csillapodni, de a szél hétfő hajnalban is képes lehet a hó mozgatására bizonyos területeken.
Forrás: HungaroMet
A HungaroMet tájékoztatása szerint extrém hideg is előfordulhat még Magyarországon. Ma reggel északkeleten (kiemelten Szabolcsban) nagyobb területen is -15 fok alatt alakul a minimum hőmérséklet, egy-egy helyen -20 fok közeli értékek is előfordulhatnak. Estétől főként délnyugaton csökkenhet -15 fok alá a hőmérséklet.
Címlapkép forrása: MTI/Kocsis Zoltán
hírek innen, onnan
A legnagyobb rémhírkeltő és a majdnem leszakadt plafon – felpörgött a parlamenti ülés
Bóka–Rétvári–Toroczkai vs. Magyar.
Egy nemrég született európai bírósági ítélet mutatja, hogy élt vissza a kormány a gyülekezési joggal a Covid idején
Az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló egyezségére hivatkozva marasztalta el Magyarországot a strasbourgi...
Meglepő szövetség: egy baloldali és egy radikális jobboldali kormányfő kelt ki közösen az illegális bevándorlás ellen
Az Európába irányuló ellenőrizetlen migráció megállítását és az Európai Unió határain kívül eső regisztrációs központok...
Végleg felborul a legeltetési idény: miért kell teljesen újragondolni a tavaszi és nyári szezont?
Legeltetés a klímaváltozás tükrében.
Barázdált és fura? Ezért torzulnak el a legszebb paradicsomjaid
Biztosan találkoztál már a piacon vagy a kertedben olyan barázdált paradicsomokkal, amelyekre sokan büszkén ráhúzták a vegyszermentes...
Veszélyes fordulat Paksnál: ezt semmiképpen nem szabad megtenni a Duna apadása miatt
A Duna újabb apadása komoly kihívás elé állíthatja a paksi atomerőművet, de a nukleáris biztonsági követelmények nem írhatók felül...
Dánia és Olaszország meg akarja állítani az ellenőrizetlen migrációt
Az Európába irányuló ellenőrizetlen migráció megállítását és az Európai Unió határain kívül eső regisztrációs központok...
Több ponton meglepően felületesre sikeredtek az OECD nyugdíjjavaslatai
Az OECD 2026 júliusában publikált legújabb Magyarország-jelentése ismét foglalkozik a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával, ám...
Design Legendák az Audi Forum Neckarsulmban
A neckarsulmi Audi Forum a Neckar folyó partján. Fotók: Audi Az Audi Tradition által összeállított különkiállítás 2026. július 18-tól...
7,4-es erősségű földrengés rázta meg Kolumbiát
Sérültek is vannak és több épület is súlyos károkat szenvedett.
Pánikszerűen veszik a magyarok ezeket a kiegészítőket a nyári kánikula túlélésére
Az eddigi nyarat minden eddiginél forróbbnak érezzük.
Nagy tervekkel érkezett, de máris lehúzta a rolót a Mere magyarországi üzlete: így jutott el a bezárásig
Nagy tervekkel érkezett Magyarországra a Mere, a hazai indulás azonban jóval nehezebben alakult, mint ahogy azt eredetileg tervezték. Az első...
Sport
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért
Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.
A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába
José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.
Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle
Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.
"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy
A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.
Real Madrid-játékost vinne a Liverpool, José Mourinho már nem számol vele
Gyakorlatilag Konatéval cserél helyet.
Innen nem szokott kikapni a Liverpool, most sikerült
Hiába vezettek 2-0-ra Szoboszlai Dominikék, fordított a Monaco.
Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal
A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.
Szürreális jelenet: olyan erővel rúgták ki a labdát a pályáról, hogy az autók közé pattanva balesetet okozott
Nem történt komolyabb sérülés.
Bognár: "Furcsa szabályok vannak, nem nagyon tudjuk követni a játékvezetőt" - így látták az edzők
Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Pakson és Debrecenben. Értékelések.
A magyar válogatott réméért Londonból tettek ajánlatot, ennek még Rossi is örülhet
A gólvágó számára nem lenne ismeretlen a város.
Bulvár
Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.
444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politiku...
Szijjártót a házi sajtótájékoztatókra is 1-2 TEK-es kísérgette a külügyben.
Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés
Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.
Idegen nő élt a lakásában, amíg ő nyaralt – a rendőrség reakciója mindenkit kiverte a biztosítékot
Egy fiatal nő élete legrosszabb rémálmát élte át, amikor a nyaralása alatt belenézett a biztonsági kamerába, és egy idegen nőt látott a saját New York-i luxuslakásában.
„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz
Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.
Miért ment oda Magyar Péterhez? Menczer Tamás szerint még „maguk alá gyűrhető” volt
Menczer Tamás azt mondta, azért ment oda Magyar Péterhez a korábbi, nagy visszhangot kiváltó találkozásukon, mert akkor még úgy hitte, a vele érkező politikai kihívás „maguk alá gyűrhető”. A hatalom árnyéká
Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet
A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.
Közel 2 millió magyar kap fontos levelet a napokban: ráfizethet, aki most nem reagál
Bajba kerülhet, aki most nem figyel!
Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?
Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
Megvádolták a buszvezetőt.
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


