Ezt olvasta már?

Magyar Kupa - Szerda estére kialakul a negyeddöntős mezőny

Szerda délután és este rendezik a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntős párharcainak visszavágóit, melyek során a Fehérvár és az Újpest két és fél hét alatt har...


Hivatali visszaélés miatt próbára bocsátottak egy volt baranyai polgármestert

Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés miatt másfél évre próbára bocsátotta egy baranyai község volt polgármesterét a Szigetvári Járásbíróság. A kedden jogerőre emelkedett ítéletről a Pécsi Törvényszék tájékoztatta szerdán az MTI-t.


hirdetés

Közölték, a vádlott férfi korábban egy Baranya megyei község polgármestere volt, 2013-tól pedig a település önkormányzati hivatalában dolgozott igazgatási, anyakönyvi főelőadóként, így munkaköréből adódóan hozzáfért a személy- és lakcímnyilvántartáshoz.

A férfi 2018 nyarán arról értesült, hogy a községet vezető, 2014-ben megválasztott polgármester több embert jelentett be az érintett településhez tartozó lakcímekre azért, hogy ezzel a 2019-es önkormányzati választások eredményét befolyásolja. Ennek ellenőrzéséhez a vádlott 2018 őszétől 2019 tavaszáig a munkahelyi számítógépén keresztül rendszeresen belépett a személy- és lakcímnyilvántartásba, és 126 alkalommal jogosulatlanul keresést hajtott végre a községbe bejelentett emberekre.

A bíróság megállapítása szerint a férfi hivatali kötelességével visszaélve szerezte be az adatokat, és cselekményével jogtalan előnyt szerzett magának, mivel az adatokhoz díjfizetés, a felhasználás céljának és jogalapjának igazolása, valamint közigazgatási eljárás nélkül jutott hozzá.

A február 6-ai előkészítő ülésen meghozott ítélet ellen az ügyész nem kért jogorvoslatot, így a határozat jogerőre emelkedett.







0
0
0

hírek innen, onnan

Trump folytatja a tisztogatást, most a Pentagon politikai tervezéssel foglalkozó vezetője távozik

John Rood részt vett a Trump elleni impeachment megindítása előtti képviselőházi meghallgatásokon.

Kétséges, hogy Rashford ott lesz az Eb-n

Jelenleg úgy tűnik, hogy több hónapot ki kell hagynia a januárban lesérült játékosnak.

Díjazták a legjobbakat

A Magyar Evezős Szövetség február 14-én tartotta hagyományos díjátadó gáláját, amelyen az elmúlt évben kiemelkedően teljesítő...

Egy perc alatt majdnem 30 millió dollárt hozott a Xiaomi Mi 10 Pro

Nem olcsó a Xiaomi Mi 10 Pro, az első villámvásár során mégis rengeteget eladott a gyártó.

Gulácsiék Mourinho ellen a BL-nyolcaddöntőben

Az RB Leipzig először jutott az egyenes kieséses szakaszba. A másik mérkőzésen: ValenciaAtalanta 0-0.

A PSG legyőzése után a német bajnokkal már nem bírt a Szeged a kézi-BL-ben

Benjamin Burics szenzációsan védett a magyar csapat ellen.

A hat legnagyobb mítosz a szénhidrátokról

A szénhidrát egyáltalán nem az ördögtől való, nem kerülendő és még csak nem is feltétlenül hizlal.

A Zöldek nyerték a tét nélküli Fradi-DEAC-ot

A debreceniek készülhetnek a kemény rájátszásra.

BL élőben: Tottenham - RB Leipzig, Atalanta - Valencia

Két mérkőzéssel folytatódik ma este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője. Az Atalanta (Milánóban) a Valenciát, a Tottenham pedig...

Megszólalt Karácsony Gergely a BKV-sztrájkkal kapcsolatban

Karácsony Gergely kizártnak tartja a BKV-sztrájkot, és bízik abban, hogy létrejön a megállapodás a szakszervezetek és a BKV között. A...

Katasztrófa előtt: összeomolhat a világ egyik legmagasabb aktív vulkánja

A szakértők szerint a folyamat veszélyes földcsuszamlást indíthat be.

35 ezer tonna tűzifa a dolgozó nevén

A NAV folyamatosan figyelemmel kíséri azokat az adózókat, akik kockázatosnak minősített árukkal kereskednek. Így került a figyelem...

Sport

A feldúlt Klopp rendesen beleállt az Atléticóba

Egy igazi atléticós meccsen verte az Atlético a Liverpoolt, akik meglehetősen pipák voltak a meccs után.

Hetek alatt szétkapkodták a csődbe ment BL-győztes kézicsapatot

Első két alkalommal még megmentették, harmadszorra már hivatalos a csőd.

A PSG-nek erkölcsi csapás, a Liverpoolnak hatalmas kudarc volt a BL-kedd

Az Atlético játékosai úgy ünnepelték az angol csapat legyőzését, mintha megnyerték volna az egész sorozatot.

A világ legjobb csapata jött hozzánk, és mi legyőztük őket

Diego Simeone természetesen nagyon elégedett volt, miután az Atlético Madrid hazai pályán legyőzte a BL-címvédő Liverpoolt a nyolcaddöntő első meccsén.

Bolondot csináltak a komplett Real Madrid-védelemből

Így még biztosan nem láttad a hétvége egyik legfontosabb momentumát.

Süllyed a Barcelona hajója, egy vezető már lemondott

A Cadena SER által kirobbantott álhíres, kamuprofilos botrány elsodorhatja az FC Barcelona vezetését.

Megszerezte a Juventus középpályását a Dortmund

A Borussia Dortmund labdarúgócsapata januári kölcsönvétele után kedden hosszú távú szerződést kötött Emre Cannal.

Óriási pénzbüntetést kapott a Ferencváros az MLSZ-től

Az NB I-et 21. forduló után két meccsel kevesebbet játszva is vezető csapatot három mérkőzés miatt büntették.

Neymar saját edzőjét támadta a Dortmund elleni vereség után

Thimas Tuchel szerint a brazil nem volt játékban, de Neymar szerint erről nem ő tehet.

Balázs Attila megvalósította az álmát: Pablo Cuevas legyőzésével valószínűleg megvan a top 100.

A magyar játékos nyolcaddöntőbe jutott a Rio de Janeiróban zajló salakpályás férfi tenisztornán.

Neymar: A PSG félt pályára küldeni engem

Valahol érthető a PSG döntése.

0

Bulvár

Búcsúzzunk el a szuvenírként vásárolt hűtőmágnesektől!

Egészen fura kapcsolatot ápolok a hűtőmágnesekkel.

8 egykor gyakori keresztnév, amit ma már egyetlen babának sem adnak

A trendek változnak, és minden kornak megvannak a maga sláger keresztnevei. Ami egykor furcsán és újszerűen hatott, ma már lehet, hogy éppen ódivatúnak hat, és a most népszerű nevek egyszer majd biztosan olyan ritkaságnak számítanak, mint ezek a divatból kiment keresztnevek.

Roham az Aldikban - 88 százalékkal alacsonyabb ár a boltláncnál

Úgy tűnik, jól érzékelte az Aldi, hogy a briteknek mindent el lehet adni, ami valamilyen módon köthető a királyi családhoz. Ezúttal Katalin hercegné csizmája került a polcra, ahonnan semmi perc alatt elkapkodták.

Hagyd a bugyit, az csak összezavar.

Ha egyszer nem lehet a ruha alá semmit felvenni, akkor ez van. A sztárokat meg szerencsére úgysem zavarja a bugyi nélküli lét.

Magas a vérnyomás: ezeket tilos fogyasztani

A magas vérnyomás népbetegségenek számít. Érdemes azonban tenni ellene, mivel hosszú távon számos komoly betegség kialakulásának kockázatát megnövelheti. Nagyon fontos például, hogy megfelelően táplálkozzunk, és kiiktassunk az étrendünkből bizonyos...

Elkészült a javaslat a 4 százalékos nyugdíjemelésre

A Demokratikus Koalíció képviselői márciusban emelnék a járandóságokat, egyben visszamenőleg kifizetve az elmaradt havi nyugdíjpénzeket és kamatokat.

Visszahívást jelentett be a SPAR, vigye vissza, ha vett belőle

Alkatrészek válhatnak le róla, ez veszélyt okozhat.

Ő volt Topolino, Bujtor gyereksztárja - 35 év alatt ennyit változott

Kristály Barbara játszotta 1985-ben Az elvarázsolt dollárban Topolinót.

Gesztesi Panka álomszép helyen nyaral a családjával, fürdőruhában posztolt

Gesztesi Panka követői nagyra értékelik, hogy kicsit ők is élvezhetik a napsütést.

Fájdalmas csütörtök jön

Csütörtökön egy gyenge hidegfront halad át felettünk, ami sokaknál okozhat enyhébb panaszokat. Sokfelé erős lesz a szél is, ami jelentősen csökkentheti a komfortérzetet.

Bevonult a börtönbe a Való Világ sztárja, megkezdte fogházbüntetését VV Lóri

A villában csak 43 napot töltött, mert családja hiánya miatt feladta a játékot. Most hosszabb időre lesz bezárva. Kérdés, azt mennyire fogja bírni.

Újabb neves lakásbérlő a Budai Várban

Laptársunk, az Mfor.hu értesülését megerősítik a hivatalos cégiratokban már az idén bekövetkezett változások.

blogmorzsák

A 4 emeletes vagy 10 emeletes társasház a jobb?

Előnyöket és hátrányokat vizsgálunk. Melyik lesz a nyertes?

Első nap Stockholmban: találkozás Greta Thunberggel

„Ő motivált arra, hogy vonattal tegyem meg ezt a nagy utat.“

Házi teriyaki szósz

Érdemes otthon elkészíteni, mert sokkal finomabb, mint a bolti.

Fejenként 136 ezer forint kártérítést fizethet a Ryanair

Nem is jártak olyan rosszul azok az utasok, akik órákat dekkoltak a gépen Ferihegyen, mielőtt elindultak Gran Canariára.

"A jó kislányok a Mennybe mennek, a rosszak..."

3+1 napjainkban is fontos idézet Helen Gurley Browntól, aki ma lenne 98 éves.

Ezekbe a modellekbe ne tankolj E10 benzint!

Összeszedtük, hogy melyik autókban okozhat kárt az új üzemanyag.

Milliárdokért konténerekbe költöztetik a rabokat?

Ám ez is sok-sok milliárdba fog kerülni.

Kövér László választói nem egyenlőbbek Hadházyénál

Hova helyezzük a demokra­tikusan megválasztott képviselő kitiltását?

Az MSZP vállalja-e a rizikót?

„A legnagyobb rizikó az MSZP számára az, ha nem vállal rizikót.”

Számít a külső? Nagyon is!

Az átalakítások Alexandr Rogov munkáját dicsérik. Az orosz stylist hitvallása szerint a stílus nem pénz kérdése. És tényleg.

A legkirályabb Audit építettem meg

A satupadon Legóztam össze egy Audi Quattrót. Szó szerint.

0