Ezt olvasta már?


Helyreáll-e a rendezvényszervezés a járvány után?

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) egyik kutatása szerint a pandémiás időszak a rendezvényszervezői piacot érintette a leginkább: a szféra vállalkozói és munkatársai jelentős bevételkiesést szenvedtek el, minden érintettnek csökkent a keresete.

 

A koronavírus-járvány veszélyezteti a rendezvényszervezők piacát

 

Az egyetem Turizmus és Marketing Intézete által végzett kutatásban 400 főt kérdeztek meg arról a tavalyi évben, hogy milyen hatással volt rájuk a járvány időszaka. A válaszok alapján kijelenthető, hogy nincs olyan cég a szférában, amely változatlan formában tudná kollégáit foglalkoztatni. A vállalkozások vezetői arra törekedtek elsősorban, hogy a tapasztalt munkaerőt tartsák meg inkább, mivel az élet újraindulását követően rájuk inkább támaszkodhatnak.

 

Az elbocsátottakon túl az ügynökségi alkalmazásban állók az időszak vesztesei, ugyanis a munkatársak közel felének csökkentették a bérét, közel felének a munkaidejét. A multinacionális vállalatok tudták leginkább tartani a korábbi arányokat, az ott dolgozók 40%-a megőrizte addigi jövedelmét.

Bannerkészítéssel az online rendezvényekért

 

Ahogy más szektorban is, a rendezvényszervezés területén is kénytelenek voltak a szervezők kihasználni az online tér adta lehetőséget. Duca Andrea, a Magyar Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége ügynökségi tagozatának vezetője úgy gondolja, az internet által biztosított felület is alkalmas a márkaélmény nyújtására. Elmondása szerint azok a cégek, melyek például ingyenes online konferenciák szervezésébe fogtak, a későbbiekben az ott szerzett kapcsolatokat szeretnék majd jövedelmezőségi szempontból a saját javukra fordítani.

 

A márkaépítés a webes fórumon keresztül is lehetséges, ugyanis egy jól felépített rendezvény vagy előadás alkalmával is használhatjuk a korábban már bevált marketingmódszereket. Nem mindegy például, hogy milyen arculati elemekkel jelenünk meg az online térben, egy jól kialakított háttér vagy az eseményre bevetett egyedi roll-up mindenképpen feldobja az adott webes rendezvényt. Szervezők figyelmébe ajánlott bannerkészítés céljából a Dekortár oldala.

 

Rendezvényszervezés az újraindulás után

 

Az, hogy az élet hogyan indul újra a rendezvényszervezői piacon, még kérdéses. A szakértő szerint a rendezvények népszerűsége a járványt követően sem lesz kisebb. Vannak, akik úgy gondolják, nagyobb lesz a szervezett programok iránti kereslet.

 

A METU a járványt követő időszakra vonatkozóan is feltette kérdéseit, az erre adott válaszok többsége szerint szerint a korlátozásokat követően is maradnak majd egyes biztonsági intézkedések a rendezvények esetében. Erre utal az is, hogy a Magyar Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége a tapasztalatok alapján elkészítette szakmai ajánlását, mely szintén a rendezvények biztonsági protokolljának alapja lehet.

(x)







0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0