Hazatért Somberekre az Országos Német Önkormányzat vándorbatyuja
Egy év, 43 német nemzetiségi iskola, mintegy 3500 km, sok ezer érintett diák – számokban így foglalható össze annak a vándorbatyunak az útja, amely a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) kezdeményezésére bejárta az országot.
Minden állomáson felhívta a tanulók figyelmét a magyarországi németeket ért XX. századi sorscsapásokra, ezáltal sok ezer gyermek és fiatal foglalkozhatott a hazai németség hét évtizeddel ezelőtti elhurcolásával és elűzetésével. A jelképes batyu Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt politikusának hírhedtté vált mondataira emlékeztet: „Nem érdemli meg a svábság a kegyelmet! Ha végigtekintünk az elpusztított országon, ne feledjük el, hogy ez majdnem teljes egészében az ő bűnük. Ők hozták, ők közvetítették Hitler politikáját Magyarországra. Takarodjanak úgy, ahogy jöttek, egy batyuval a hátukon!”. A kampány célja az volt, hogy minél többen megismerjék a pontos, ferdítés nélküli történelmi tényeket. A vándorbatyu – amelyet tavaly áprilisban három érintett idős ember állított össze Sombereken – április 27-én hazatért a baranyai településre.
A létfontosságú használati tárgyakkal teli vándorbatyut német nemzetiségi oktatási intézmények fogadták, s a megérkeztekor az iskolák projektmunka keretében tudatosították tanulóikban az emlékezetkultúra fontosságát. A batyu Pécsről, a német nemzetiségi oktatás zászlóshajójaként ismert Koch Valéria Iskolaközpontból indult útjára. Az intézmények több száz oldalnyi beszámolója szerint a gyermekek és fiatalok rendhagyó történelem-, népismereti, valamint irodalomórák keretében foglalkoztak a XX. századi történelem e szomorú időszakával. Számos egyéb kezdeményezés – például levéltár-látogatás, múltidéző beszélgetések, rajz- és irodalmi pályázatok, műfordító verseny, filmnézés, kiállítás, flashmob, drámajáték, irodalmi művek illusztrálása, barkácsolás, társas- és kalandjáték-készítés – segítségével sok gyermek és fiatal értette meg, milyen borzalmakat élt át több százezernyi magyarországi német alig néhány évtizeddel ezelőtt.
A batyu április 27-én hazatért Somberekre. A projektet záró ünnepségen számos részt vevő iskola is képviseltette magát. A vendégeket Berek Zoltánné köszöntötte – a Sombereki Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a tragikus történelmi korszak helyi sajátosságait idézte fel. Elmondása szerint a somberekiek a Szovjetunióba, kényszermunkára való elhurcolástól ugyan megmenekültek, az elűzetés azonban mintegy 30%-kal csökkentette a falu lakosságát: – Mindössze egyetlen batyut vihettek magukkal: néhány ruhadarabot, edényeket, ágyneműt, imakönyvet és rózsafüzért. Amit hátrahagytak, az a mindenük volt: a szeretett falu, a szomszédok, rokonok, barátok, a falu szívében álló templom, a harangok zúgása. Mindezt sosem felejtették el. Csak a hitük által találtak reményre.
– Bennünket, akik itt most összegyűltünk, már összeköt a vándorbatyu – fogalmazott Hoffmann Flóriánné, a sombereki általános iskola igazgatója. – Felnőttként nagy a felelősségünk, hogy miként dolgoztatunk fel a gyerekekkel egy ilyen súlyos témát. Azt gondolom, sikerült megértetnünk velük a történelmünk e szeletét, de a batyunak más hozadéka is volt: közelebb hozta egymáshoz az egyes nemzedékeket. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek a szokásosnál több kérdést tettek fel szüleiknek, nagy- és dédszüleiknek. Ahogy a fény feloldja a sötétséget, melegséggel áraszt el bennünket a hidegben, úgy mi, felnőttek is fény kell legyünk a gyermekeink életében: reményt kell adnunk nekik arra, hogy rájuk már szebb jövő vár.
Heinek Ottó, az MNOÖ elnöke megköszönte a somberekieknek és a Koch Valéria Iskolaközpontnak, hogy útjára indították a vándorbatyut. Az önkormányzat szándéka a kezdeményezéssel az emlékezés, a figyelemfelhívás volt, stratégiai célja pedig az, hogy hozzájáruljon a korrekt történelemszemlélet és emlékezetkultúra megteremtéséhez. Azt, hogy a diákok mennyire megértették a vándorbatyu üzenetét, Heinek Ottó az emlékkönyvből vett idézetekkel támasztotta alá: „Sok év telt el azóta, hogy mindez történt, és én már a harmadik generációba tartozom, aki ezt a szomorú történetet végighallgatja, de egyvalamit megtanultam belőle: azt, hogy sosem szabad semmit sem feladni, és mindig van remény a jobb életre” – írta egy felső tagozatos diák. Egy gimnazista pedig az iskolájuk által az elűzetés kapcsán rendezett projekthetet így foglalta össze: „Megtanultuk ezen a héten egymást és az idősebb generációkat még jobban tisztelni és a magunk életét sokkal inkább becsülni. A saját ’batyumban’ tiszteletet, együttérzést és egy értelmes iskolai hét érzését viszem magammal”. – Becsüljük meg, hogy mi, akik a háborúk borzalmait, az elhurcoltak és az elűzöttek szenvedéseit csak elbeszélésekből és a történelemkönyvekből ismerjük, békében élünk, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy gyermekeink, unokáink is békés, gyűlölet és kirekesztés nélküli világban élhessék le az életüket – szólított fel az országos német önkormányzat elnöke.
hírek innen, onnan
Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet
Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...
Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben
Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...
Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család
Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.
„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét
Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.
Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele
A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.
Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra
Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...
Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival
Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.
Mi a baj a Terror Házával?
Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...
Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett
Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.
Tömegverekedés tört ki Debrecenben a reggeli csúcsforgalomban egy szerelmi ügy miatt
Videóra vették a brutális jelenetet.
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...
Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami
Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...
Sport
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


