Hat nap van hátra az SZJA-bevallásig
Már csak hat nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 22-ig! Az utolsó napon minden budapesti és megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálat este 8-ig tart nyitva.
Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – őstermelőket és áfás magánszemélyeket kivéve -, annak május 22. után automatikusan bevallássá válik a tervezete.
Május 22-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető új netes felületen. Aki nem módosít tervezetén, annak – az őstermelőket és áfás magánszemélyeket kivéve – az lesz a bevallása május 22. után.
Április végéig 800 ezren kapták meg postán a bevallási tervezetüket a NAV-tól. Tanácsos átnézni a papír alapú tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható. Akiknek visszajár a befizetett adóból vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezet személyre szabott mellékletét kell kitölteni és visszaküldeni május 22-ig.
Mindenki, aki maga készít szja-bevallást, vagy a tervezetet fogadja el – sőt még az az egyéni vállalkozó is, aki februárban nem nyilatkozott – május 22-én éjfélig rendelkezhet adója 1+1 százalékáról.
Akik netán elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy a felajánlásban, azok hívják a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon, ahol a hivatal munkatársai május 7. és 18. között munkanapokon 8 óra 30-tól 18 óráig, május 19-én (szombaton) 8 óra 30-tól 13 óra 30-ig, május 22-én (kedden) 8 óra 30-tól 20 óráig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket.
hírek innen, onnan
Ezért ünnepeljük a szilvesztert
Eláruljuk, mi is az ünnep háttere.
Letarolta a világot egy elképesztő alkalmazás – Már több millióan letöltötték
Világszerte milliók fedezik fel újra a természet hangjait a Merlin madárdal-azonosító alkalmazás segítségével: a mesterséges...
Teljes a káosz Budapesten: négy autó ütközött a XI. kerületben, azonnal hívták a tűzoltókat
A Budaörsi úton történt a hatalmas baleset.
A műholdképek szerint Kína bővítette a nukleáris robbanófejekkel foglalkozó üzemeket
Lehetséges, hogy nem a gyártást pörgetik fel, hanem korszerűsítik a korábbi technológiát.
Ez az autó a tűzoltók rémálma
A Tesla Cybertruck különleges ajtómegoldásai több balesetben is megakadályozták a gyors mentést, ami emberéletekbe került....
Ilyen ruhát viselj szilveszterkor, ha szerencsés évet akarsz 2026-ban
Szilveszter éjjelén nemcsak a pezsgő és a tűzijáték kap főszerepet, hanem a viselet is, amelynek bizonyos országokban különleges...
Varga Judit-idézettel vágott vissza Magyar Péter Szily Nóra és saját maga támadóinak
Ő azt szeretné, hogy a fideszes politikusok inkább kormányozzanak a hátralévő 105 napjukban, és ne újabb gyűlöletkeltésre vagy...
Dobd el azt az egy szokást, ami már nem szolgál és nézd meg, mi történik
A szokások biztonságot adnak, de könnyen beszűkíthetik az életet. Egy apró változtatás is elég lehet ahhoz, hogy visszatérjen a...
6 métert zuhant egy 25 éves osztrák turista – még mentőhelikoptert is küldtek érte
Egy 25 éves osztrák nő súlyos balesetet szenvedett Ausztráliában, miután mintegy 6 méteres magasságból lezuhant egy sziklafalról a...
Brutális trilógiával rázta meg a Netflix a világot, ezt a krimit egyszer mindenkinek látnia kell
Aki eddig azt hitte, a skandináv krimiknél nincs sötétebb, az még nem látta, mit rejt a lengyel lápvidék, ahol újságírók és rendőrök...
Lelőtte a szüleit, mert eltiltották a számítógéptől: így lett gyilkos a lelkész fiából
Daniel Petric esete rávilágított a videójáték-függőség veszélyeire, és egyéb kérdéseket is felvetett.
Szép csendben lopakodik a digitális euró
Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás...
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Küszöbön a futballtörténelem legnagyobb durranása: Cristiano Ronaldo Lionel Messiékhez akar igazolni.
Létrejön végre az évtizedek óta várt erőegyesítés a 13 Aranylabda birtokosaival?
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon
Egészen eddig hallgatott a fő indokról.
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Visszatért a Görög Szörny, könyörtelen zsákolása után kitört a tömegverekedés – videó.
Jannisz Antetokunmpo ponttal vezette sikerre övéit a Chicago Bulls otthonában.
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
A legendás bokszmeccs, ami után a győztes siratta a vesztest
1951. október 26-án rendezték a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes meccsét, amelyen a múlt nagy bajnoka, Joe Louis csapott össze a jövő veretlen nehézsúlyú uralkodójával, Rocky Marcianóval. Marciano e
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Bulvár
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család
Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen
A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.
„Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában
A kalandorlelkű, kockázatvállaló, a sokféle élet lehetőségét kipróbálni kívánó László család nem mindennapi története.
Magyar Péter szívszorító dolgot tett, szem nem maradt szárazon, Orbán Viktor sem hagyhatta ezt annyiban
Magyar Péter és Orbán Viktor egymásra licitált, szívszorító videókat tettek közzé a politikusok.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


