Ezt olvasta már?


Háromezer zarándokot várnak Máriagyűdre

Mintegy háromezer gyalogos zarándok részvételére számítanak a Pécsről szombat reggel Máriagyűdre induló zarándoklat szervezői. A Siklóshoz tartozó település kegytemploma előtt aznap délután Udvardy György katolikus megyés püspök mutat be szabadtéri szentmisét.

A Pécsi Egyházmegye kilencedik gyalogos zarándoklatának résztvevői a megyeszékhely déli határától az 58-as úton indulva teljesíthetik a hozzávetőleg 25 kilométeres távot - írták az MTI-hez eljuttatott írásos összegzésben.

Az imákkal, énekekkel, elmélkedéssel kísért zarándoklaton gyalogosan, kerékpárral, autóbusszal és személyautóval is részt lehet venni, gyalogosok bárhol csatlakozhatnak a menethez. A gyalogosok és a biciklisek számára a víz- és egyéb szükségletek ellátása mellett orvosi felügyeletet is biztosítanak, a menetet rendőrök kísérik.

Pavlekovics Ferenc püspöki helynök az MTI érdeklődésére azt mondta: kedvező időjárás esetén mintegy háromezer gyalogos résztvevőre számítanak, de "ha esik, ha fúj", a zarándoklatot mindenképpen megtartják.

A menetet az idén - a megyés püspök hivatalos elfoglaltsága miatt - Pavlekovics Ferenc fogja vezetni.

A közleményben felidézték, hogy tavaly 2500-2600 embert számoltak meg a rendezők az 58-as úton, a szentmisén 3500 hívő imádkozott együtt.

A zarándoklatot záró ünnepi szentmisét 15 órakor mutatja be Udvardy György a máriagyűdi kegytemplom felújított szabadtéri oltáránál.

A Siklóshoz tartozó Máriagyűd a Mária-tisztelet egyik legrégebbi magyarországi kegyhelye, több jelentős zarándokút csomópontja, végpontja. A rómaiak idején is lakott településen 1333-ban már plébániatemplom állt, és a török időkben is folyamatosak voltak ott keresztény istentiszteletek.

A településről 1689-ben, majd 1706-ban is Mária-jelenéseket jeleztek, ezért két alkalommal is kegyszobor került oda, 1738-tól pedig tömeges zarándoklatok indultak a kegytemplomhoz. A csodás gyógyulások miatt 1805-ben VII. Pius pápa Máriagyűdöt hivatalosan is kegyhellyé nyilvánította.








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Szívet facsaró tragédia: lánya születéskor halt meg a világsztár testvére

Mindenkit sokkolt néhány éve, amikor egy hónappal a 35. szülinapja előtt tragikus hirtelenséggel elhunyt a Backstreet Boys énekesének...

Észak-magyarországi fürdőnyitás, stresszcsökkentő fürdőzés és megnyitott gyógymedencék

Fürdőnyitás a tűzkár után; megnyitott kénes gyógymedencék; Márai Sándor és a gyógyfürdőzés; stresszcsökkentő gyógyvizek;...

A II. világháború legmegrázóbb minisorozata az HBO Maxon

Egy második világháborús sorozat, ami rendkívül mély, de minden perce arany.

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így...

15 éve él szingli életet egy 32 éves nő – most mindent elmondott

A 32 éves Becky, bristoli projektmenedzser története sokak számára ismerős lehet.

Henry Cavill idegfeszítő thrillere globális streaming‑siker lett

Henry Cavill neve mára egyet jelent a nagyívű franchise‑okkal: a nézők Geraltként, Supermanként vagy éppen Guy Ritchie akcióhőseként...

43 év távlatából is megkerülhetetlen ez a legendás sci-fi

Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje több mint négy évtizeddel a bemutatója után is a sci-fi és a neo-noir egyik...

A fél internet kiakadt azon, hogy mit adott Kim Kardashian a gyerekeinek karácsonyra – ez az oka

Kim Kardashian ajándékvásárlása most sokaknál kiverte a biztosítékot. 

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

0
0

Bulvár

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

0