Ezt olvasta már?


Három éve nem látott kereslet van az arany iránt

Elsősorban a jegybanki aranykészletek növelésének köszönhetően három éve a legmagasabbra, 2181,7 tonnára nőtt az arany kereslete az első fél évben.

A Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel az Arany Világtanács friss adatai alapján közölte, a féléves kereslet 8 százalékkal haladta meg 2018 azonos időszakit, és utoljára 2016. január-júniusában volt hasonló mértékű a forgalom. A kínálat ugyancsak hároméves csúcsra, 2323,9 tonnára ugrott.

A cég közleményében kiemelik: az arany ékszerek adják a sárga nemesfém iránti globális kereslet legnagyobb részét, 2019 első felében 1091,5 tonna arany ékszert vásároltak, ami főleg az indiai esküvői és fesztiválszezonnak köszönhető. A júniusi áremelkedés hatására azonban az ékszervételek jelentősen mérséklődhetnek - mondta Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

A magánbefektetők aranyrudak és -érmék iránti 476,9 tonnás idei első féléves kereslete 6 százalékkal maradt el a tavalyi azonos időszakhoz képest. A kínai központi bank alelnöke ígéretet tett a jüan árfolyamának stabilan tartására, emiatt a kínaiak az aranyrúd- és érmevételeiket 18 százalékkal csökkentették 2018 első fél évéhez képest. Ezt ellensúlyozta, hogy a tőzsdén kereskedő arany befektetési alapokban (angol rövidítésükön: etf-kben) felhalmozott sárga nemesfém mennyisége 107,5 tonnával nőtt 2019 első felében.

Juhász Gergely jelezte: a jegybankok növelték aranykészleteiket. A 374,1 tonnás idén január-júniusban regisztrált nettó vételük több mint 57 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A lengyel központi bank a második negyedév legnagyobb vevőjeként, 100 tonnával gyarapította aranykészletét.

A technológiai szektorban az előző év azonos időszakához képest csaknem 3 százalékkal kevesebb, 128,3 tonna aranyra tartottak igényt 2019 első felében a gyártók. A vezérigazgató úgy vélte: a technológiai cégek azért csökkentették keresletüket, mert az okostelefonok értékesítése visszaesett, és egyre inkább kibontakozik az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború.

Az idei első féléves 2323,9 tonnás globális aranykínálat 2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, köszönhetően a növekvő bánya-kitermelésnek és újrahasznosításnak. A sárga nemesfém első félév végi unciánkénti 1400 dollár körüli ára 8 százalékkal volt magasabb a 2018. június véginél. (1 uncia=31,1035 gramm).

Az arany árfolyama az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed július 31-ei 0,25 százalékpontos kamatcsökkentése után 1405 dollár körül mozgott - közölte a Conclude.

A Conclude Befektetési Zrt. a fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.

 








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Fontos határidők szorítanak: le ne maradjon, különben savanyú lesz az újév

Akik gépjármű-tulajdonosok vagy nyugdíjbiztosításuk van, azoknak két igencsak fontos határidő kopogtat az ajtón.

„Ijesztő, hogy Trump alatt a végrehajtó hatalmat mindenben az elnök akaratának rendelik alá” – Tábor Áron Amerika idei évéről

Egy éve sem iktatták be Trumpot, de ennyi idő is elég volt, hogy gyökeresen átformálja az Egyesült Államokról kialakult képet, és...

Kórházba került a világbajnok horgász, Döme Gábor

Közel három méteres bikacápát fogott Afrikában az egyik legismertebb magyar horgász, Döme Gábor, aki nem sokkal ezután kórházba...

Érdemes volt a Király utca felé venni az irányt a rendőröknek: nem akárkiket találtak az egyik lakásnál

A budapesti rendőrök egy intézkedés során elfogtak két, a hatóságok elől bujkáló férfit a Terézvárosban, egy Király utcai...

Jó híreket kapott Putyin a vasárnapi Trump-Zelenszkij találkozó előtt

A Zaporizzsja megyei Huljajpole és a donyecki régióban található Mirnohrad város elfoglalásáról tettek jelentést orosz katonai...

Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor

Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.

Szoboszlai könnybe lábadt szemmel tapsolt, ilyen még nem történt Liverpoolban, együtt gyászolt a stadion a tragédia után

Buzsik Borka és a pici is ott volt a VIP részlegen, próbálták a lelket tartani a futballsztárban.

Lecsapott a rendőrség a VI. kerületben, drogot találtak a két férfinál

Egy Király utcai lakásban tartózkodott a két körözött férfi.

Nagyon súlyos tűzesetre ébredtünk – lángokban áll egy családi ház Üllőn

Vasárnap reggel riasztották a tűzoltókat Üllőre, miután a Pesti úton található egyik családi ház tetőtere és több belső helyisége...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó

Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.

Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb

Kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos

40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.

Szórakoztatás vagy földbe tiprás? Ötvenkét év után ismét itt a nemek harca

Már a mérkőzésük előtt megkezdődött Arina Szabalenka és Nick Kyrgios összecsapása, egyelőre szavakkal.

0
0

Bulvár

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének

Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?

A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

Nyugdíjcsapda: a jövedelem fele elvész

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, m

3 csillagjegy, akinek igazi csoda történik az anyagi életében az új év előtt

Az év vége sokaknak zárás, de néhány csillagjegynek inkább kapunyitás. Most olyan anyagi fordulatok érkezhetnek, amelyek nem ígéretek, hanem kézzelfogható eredmények. Ritka időszak ez, amikor a szerencse és a tudat

Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen

A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben

A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm

Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton

Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.

0