Három év felfüggesztettre ítélték a gyermeküket bántalmazó szülőket
Jogerős ítélet született kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult büntetőügyben.
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. október 22. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2019. március 4. napján kelt ítéletét – amellyel S. P. elsőrendű és Cs. K. másodrendű vádlottakat kiskorú veszélyeztetésének bűntette és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett, börtönre ítélte – lényegében helybenhagyta, azzal, hogy a vádlottakat mindkét bűncselekmény vonatkozásában társtettesként vonta felelősségre.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a másodrendű vádlott nő korábbi élettársi kapcsolatából született fiát a bíróság jogerősen a másodrendű vádlottnál helyezte el 2012-ben. A másodrendű vádlott 2015 szeptemberében élettársi kapcsolatot létesített az elsőrendű vádlottal, melynek hatására 2015 novemberétől az általuk közösen nevelt gyermek viselkedése negatívan változott meg (dühkitörések, hiperaktivitás), ami miatt pszichológusi ellátására is sor került. Az óvodai nevelők észlelték, hogy a gyermek nyakán, karján, orrán foltok, horzsolások vannak, amelyek azáltal keletkeztek, hogy az elsőrendű vádlott őt büntetésből otthon megütötte, és ennek a másodrendű vádlott is szemtanúja volt. Az elsőrendű vádlott az óvoda területén a gyermeket rendszeresen kigúnyolta, provokálta és elbizonytalanította.
2016. március 7. napján az óvodai nevelők észlelték, hogy a gyermek torkán ujjnyomok, alkarján erőteljes megragadás nyomai láthatók, vállán pedig véraláfutás volt megfigyelhető. Ezek a sérülések is az elsőrendű vádlott bántalmazása következtében keletkeztek.
A kéthetente történő láthatások során a gyermek édesapja és nagymamája is észlelte a külsérelmi nyomokat a gyermeken, amelyek úgy keletkeztek, hogy az elsőrendű vádlott az otthonukban többször megütötte a gyermeket a hasán, az arcán és a lábán, mert rosszul viselkedett. Mindennek a másodrendű vádlott szemtanúja volt.
2016 nyarától kezdődően a vádlottak napi rendszerességgel vásároltak egy pécsi élelmiszerboltban a gyermekkel. Az üzlet alkalmazottai több alkalommal szemtanúi voltak annak, hogy a vádlottak a gyermekkel kiabáltak, a nyakánál fogva megragadták és megrázták. Egy alkalommal a másodrendű vádlott a bevásárlókocsiban ülő gyermeket rázni kezdte, hogy kiessen a kocsiból, és ennek hatására a gyermek több alkalommal a bevásárlókocsiba ütötte a fejét. Olyan is többször előfordult a boltban, hogy az elsőrendű vádlott lökdöste és ököllel arcon ütötte a gyermeket, valamint hogy a másodrendű vádlott a fején megütötte őt.
2016. október 12. napján 20 óra 04 perckor a bolt kamerája rögzítette, hogy az elsőrendű vádlott bal kezével úgy megütötte az áruházban a gyermeket, hogy az összeesett és csak másodpercekkel később édesanyja, a másodrendű vádlott segítségével állt fel. Ezt követően a másodrendű vádlott métereken keresztül húzta a térdepelő gyermeket a pénztárig.
2016 novemberében az óvodában észlelték, hogy a gyermek bal felső 1-es foga – mely korábban nem mozgott – kiesett. Ennek oka az volt, hogy az elsőrendű vádlott a gyermeket nagyon erősen szájon ütötte.
A gyermek 2016. december 26. napjától az édesapjánál került elhelyezésre. 2017. január 18. napján a vádlottak élettársi kapcsolata megszakadt.
A vádlottak a gyermeknevelési kötelezettségüket magatartásukkal súlyosan megszegték, a gyermek testi, értelmi, erkölcsi, érzelmi fejlődését, egészségét veszélyeztették.
Az ítélet jogerős.
Pécsi Törvényszék
hírek innen, onnan
Így nézhetett ki a legidősebb ismert modern ember: 315 ezer éves marokkói arcot keltettek digitálisan életre
Egy újszerű digitális eljárás segítségével rekonstruálták a Marokkóban talált, mintegy 315 ezer éves emberi maradványok arcvonásait,...
Tényleg több milliárdnyi műanyagrészecskét ihatunk meg egyetlen csésze teával?
Milliárdos nagyságrendű műanyagrészecskék kerülhetnek egyetlen csésze teába – állapította meg egy 2019-es kutatás, amelyet azóta...
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Kérdésessé válhat a Heti Hetes jövője az RTL-en
A megújuló Heti Hetes tizenegy év kihagyás után tért vissza az RTL képernyőjére április 12-én, ennek ellenére hamarosan ismét...
PwC-felmérés: az e-kereskedelemben a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező
„A kereskedelem digitalizációjának következő hullámát már nem az új vásárlók érkezése fogja meghatározni, hanem a meglévő...
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc Meglepő reagálás a...
Ez a 2026-os ősz legmenőbb rövid frizurája – a curtain crop mindent visz
Ha régóta gondolkodsz rajta, hogy rövidebbre vágasd a hajad, 2026 őszén könnyen lehet, hogy megérkezett az a fazon, ami végül meggyőz.
Ha egy igazi thrillert néznél otthon a hétvégén, akkor most figyelj
Újra hatalmas népszerűségnek örvend a streamingplatformokon Anthony Hopkins és Alec Baldwin 1997-es feszült túlélőfilmje.
A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak
Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...
Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt
Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...
Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon
Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


