Hármas pécsi siker a hétvégi SPAR Budapest Maratonon
A megyéből a pécsi Katona Éva, az 1.500 női induló között az előkelő 36. helyezést érte el, kategóriájában pedig a legjobb 10-ben végzett (03:25:42).
Meglephette a mezőnyt Heiner Tibor, a pécsi futó 65 évesen nem csak ezüstérmes lett kategóriájában, de a teljes mezőnyben is a top 300-ban végzett (03:19:56). A 30 km-es távon is született pécsi siker, Alcmihabi Roland összetettben a 32. helyezéssel térhetett haza, a közel 1500 induló között.
A hétvégi, 2 napos 33. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra összesen 33.500 nevezőt regisztrált a szervező Budapest Sportiroda. Ez a létszám meghaladja a tavalyi nevezéseket, így lett az idei fesztivál minden idők legnagyobb hazai szabadidős sporteseménye. Magyarország több városában is megközelítően ennyien laknak, olyan, mintha Ózd vagy Szekszárd minden lakosa elindult volna az eseményen.
Rekord született a külföldi nevezők számában is, 96 országból 5.200-an érkeztek Budapestre. Hazánk 1062 településről, azaz minden harmadik helységéből érkeztek futók. A legidősebb induló a 85 éves Kenyér Imre volt.
Számos művész, politikus és sportoló is rajthoz állt a két napon. Szijjártó Péter külügyminiszter első maratonját Budapesten teljesítette, élete 175. maratonját futotta le Kele Géza, a BSI felvidéki nagykövete és váltóban indult az HBO sikersorozatának, az Aranyéletnek a csapata.
A futás ünnepén nem számított, hogy ki honnan jött, milyen a családi állapota, mennyi idős és hogy esetleg valamilyen fogyatékkal él. A résztvevőket a sport szeretete hozta össze. Sokan azért álltak célhoz, hogy ezzel segítsenek egy-egy civil szervezetnek, adományt gyűjtsenek, felhívják a figyelmet egy társadalmilag fontos ügyre, vagy saját közösségüket formálják, erősítsék.
hírek innen, onnan
Szokatlan dologgal ütközött egy magánrepülő
Reptéri szolgálati Fiat Panda keresztezte egy guruló magángép útját. A baleset rögzítette egy biztonsági kamera.
Megfizeti jóságukat a sors: 3 csillagjegy most mesés bőségbe és boldogságba lép
Három csillagjegynek végre fordulhat a szerencséje. Amit eddig másokért megtettek, abból most valami vissza is jöhet hozzájuk: pénz, egy...
Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára
Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról...
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
Kilövés után felrobbant egy kínai Hosszú Menetelés 7A hordozórakéta
Egy nagyon drága műholdat szállított. A rakéta és a rakománya is eltűnt a Dél-Kínai-tengerben.
Mindenki a lefolyóba önti ezt a vizet, pedig aranyat ér: új erőre kapnak tőle a növények
Ne öntsd ki ezt a vizet: egy egyszerű konyhai trükk többet tehet a növényeidért, mint a drága szerek
Közel 400 négyzetkilométeres olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere
A Caroline Bezengi nevű hajó csaknem egymillió hordó orosz kőolajat szállított, egy természetvédelmi terület közelében futott zátonyra.
Nagyot esett a benzin ára, ennyit kell most fizetni
Jelentősen csökkent a benzin országos átlagára a hétvégén, hétfőn már 574 forintos literenkénti értéket mutatott az összehasonlító...
Mindössze egyetlen főtt étel is képes új erővel feltölteni a dohányosokat: egyfajta „pürésített erőforrás”, amely védi az ereket
Egy hétköznapi, szinte minden konyhában megtalálható élelmiszer különösen értékes antioxidánst tartalmaz: a paradicsomban lévő...
Orvosmeteorológia: nem lesz könnyű kedden kiigazodni az orvosmeteorológiai helyzeten
Furcsán mozgó hidegfront jön a hőségbe.
Folyton az összetevők listáját bújod, amikor arckrémet veszel? Lehet, hogy többet ártasz vele, mint gondolnád
A bőrápolás nem kell, hogy állandó aggodalom legyen: mutatjuk, hogyan különböztesd meg a tudatosságot a túlzott összetevő-parától.
Velkey Gábor, Békéscsaba egykori alpolgármestere volt a vasárnap meghalt triatlonos
A néhai Szdsz-es politikusról a békési megyeszékhely önkormányzata honlapján emlékezik meg.
Sport
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok
Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.
"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy
A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.
A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába
José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.
Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle
Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.
Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal
A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.
A magyar válogatott réméért Londonból tettek ajánlatot, ennek még Rossi is örülhet
A gólvágó számára nem lenne ismeretlen a város.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Nagy húzás a Manchester Unitedtől, visszatérő világsztár kapta a 14-es mezt
Érik a meglepetés.
Főnyeremény lehet a Ferencvárosnak a két év után visszatérő támadó
Remek góllal kezdett.
Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár
Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak
Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt
Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.
Bulvár
Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.
444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politiku...
Szijjártót a házi sajtótájékoztatókra is 1-2 TEK-es kísérgette a külügyben.
Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés
Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.
Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés
Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.
Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt
Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.
„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Közel 2 millió magyar kap fontos levelet a napokban: ráfizethet, aki most nem reagál
Bajba kerülhet, aki most nem figyel!
Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?
Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet
A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
Megvádolták a buszvezetőt.
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


