Ezt olvasta már?


Hargitai megalapozottnak tartja a költségvetést

A KDNP szerint megalapozott a jövő évi költségvetés tervezete, míg az MSZP vezérszónokai jövőellenesnek nevezték a javaslatot szerdán az Országgyűlésben.

Megalapozott a jövő évi költségvetés tervezete, amely folytatja az eddigi konzervatív gazdaságpolitikai gondolkodást - értékelt Hargitai János, a KDNP-frakció vezérszónoka.

A képviselő a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájában kiemelte, hogy 4000 milliárd forintot fordítanak majd fejlesztésekre 2019-ben, és szakpolitikai célokra is biztosítanak többletforrásokat.

Kifejtette: oktatásra 15 milliárd forinttal, egészségügyre 101 milliárddal, közbiztonságra, honvédelmi kiadásokra 150 milliárddal juthat több. A költségvetési gondolkodás fókuszában áll a családpolitika, amire 2000 milliárd forintot különítenek el - jelezte.

"Ez helyes törekvés, ugyanakkor sok kormányzati cikluson keresztül kell mindezt tenni, hogy mérhető eredménye legyen" - mondta Hargitai János, frakciója támogatásáról biztosítva a költségvetést.

Kifejtette: a mostani költségvetésnél a növekedés fenntartásában tudnak gondolkodni. Ezt ma már természetesnek tekintik, de keserves volt az út, amíg idáig el tudtak jutni - hangoztatta a KDNP-s politikus.

A jövő költségvetés a biztonságos növekedés költségvetése, szolgálja Magyarország biztonságának megőrzését, növelését, erre adtak a választók felhatalmazást - mondta. Célként jelölte meg a már elért növekedés fenntartását, a családok támogatását és a teljes foglalkoztatásra való törekvést. A költségvetés tervezete a biztonságra épít, ami mindig az egyik legfontosabb érték a polgárok számára - jelezte.

Hargitai János kitért arra, hogy a költségvetés növeli az eddig is jelentős tartalékok szintjét. Válságjelenségek érzékelhetők a világban, az Amerikai Egyesült Államok és a világ többi része között kereskedelmi háború indult el, és erre reagálni kell - vélekedett.

Szólt arról is, hogy reményeik szerint 70 százalék alá esik jövőre az államadósság GDP-arányos mértéke. Hozzátette, jelenleg 4,4 millió a foglalkoztatottak száma, időarányosan többé-kevésbé teljesül az egymillió új munkahelyre vonatkozó elképzelés.

Kiemelte, hogy 63 hónapja nőnek a nettó reálbérek, ez a folyamat várhatóan idén és jövőre is folytatódni fog.

Hargitai János szerint a szocialisták költségvetéseire az volt jellemző, hogy külföldről, hitelből szereztek forrásokat, és ezeket osztották szét a saját társadalmi szemléletük szerint, majd előbb-utóbb "kifogytak a más pénzéből".

A KDNP költségvetési szemlélete nem ilyen, hanem arról szól, hogy "álljunk a saját lábunkra, fordítsunk jelentős forrásokat beruházásokra, támogassuk a családokat". Mint mondta, azért szavaznak az emberek a kormánypártokra, mert meghaladták a szocialistáktól örökölt helyzetet és Magyarország ma már más ország.







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0