Ezt olvasta már?


Hamarosan befejeződik Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának régészeti feltárása

Néhány héten belül befejeződhet Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának régészeti feltárása, év végére pedig a munkálatok írásos, tudományos összefoglalója is elkészül - közölte Pap Norbert, a kutatás vezetője az MTI-vel.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzora elmondta: a 2013-ban indult vizsgálatok során 2015-ben egy türbe, 2016-ban egy dzsámi, 2017-ben pedig a derviskolostor nagyobbik részének feltárása valósult meg. A türbét és a dzsámit U-alakban körbeölelő kolostorépület déli szárnyának feltárási munkái zajlanak jelenleg.

A néhány héten belül várhatóan befejeződő munka során még kerülhetnek elő érdekes és fontos tárgyak, hiszen a derviskolostor e részén a török időkben, a 17. század második felében egy vendégház működött az előkelő vendégek fogadására. Ugyan még további vizsgálatra szorul, de az épület sarkán talán egy konyha is lehetett. Azok a helyek, ahol konyhai hulladékot lehet találni sokat, elárulnak az ott élők életmódjáról - közölte Pap Norbert.

A kutatások pécsi vezetője elmondta, hogy a síregyüttes a 17. században a megnövekedett Szulejmán-nosztalgia miatt valószínűleg egyre több előkelő látogatót fogadott. A leletek alátámasztják ezt a vélekedést, hiszen sok a magasabb társadalmi státusra utaló lelet. Pap Norbert szerint júliusban valószínűleg befejeződik az ásatás, a továbbiakban pedig műszeres vizsgálatok révén szeretnének még többet megtudni a településről. Az év végéig minden, a munkálatok tudományos összefoglalóját tartalmazó dokumentum is elkészül. A kutatás vezetője emlékeztetett arra, hogy a feltárással érintett területek korábban magyar állami védelmet kaptak, s folyamatban van azok állami kézbe vétele. Az ásatásokat követően a romokat visszatemetik és előkészítik a majdani bemutatásra. Pap Norbert elmondta, a tevékenységüket meghatározó kormányhatározat alapján az év végére elkészülő szakértői jelentések mellett a leendő kulturális turisztikai komplexum megvalósíthatósági tanulmánya, illetve a leendő bemutatóhely létesítését megalapozó más tanulmányok készítése is zajlik. Ezek révén kiderülhet, hogy a sírkomplexum idővel hogyan tehető látogathatóvá, továbbá hogy ez milyen költségekkel járna. A magyar állam és a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) finanszírozásában megvalósuló kutatás 2013 elején indult Szigetváron, az utóbbi években azonban már a magyar állam biztosította a munka pénzügyi forrásainak túlnyomó részét. A szakember 2015 decemberében jelentette be, hogy megtalálták Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést a szigetvár-turbéki szőlőhegyen. Szulejmán magyarországi síremlékének jelentőségéről Pap Norbert az MTI-nek korábban azt mondta, hogy az Oszmán-háznak 36 uralkodója volt, többségük a birodalom fővárosában és környékén hunyt el, ott emeltek nekik síremléket. Két szultán temetésének azonban külön rendje volt. Murád 1389-ben Rigómezőnél, Szulejmán Szigetvárnál halt meg, testüket Burszába és Isztambulba vitték, belső szerveiket ugyanakkor a legenda szerint kivették és a helyszínen eltemették - mondta. Rámutatott arra, hogy mindkét helyszín fontos zarándokhellyé vált a 16. századtól, de amíg Murád türbéje fennmaradt, a legjelentősebb oszmán uralkodóként tisztelt Szulejmáné a 17. században elpusztult, az utóbbi évekig eltűntnek számított és a helyének pontos emlékezete is elveszett.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Robbanások és hatalmas tűz: újabb orosz olajfinomítót ért pusztító csapás


Az ukrán hadsereg csapást mért a szaratovi olajfinomítóra, a Krím félszigeten található feodoszijai tengeri olajterminálra, valamint...

Semjén Zsolt ortodox barátja tagadja, hogy az orosz titkosszolgálatnak dolgozna

Hilarion metropolita egy volt munkatársa által ellene felhozott vádak sorozata után törte meg a csendet. „Soha nem dolgoztam semmilyen...

A költségvetési hiány 5 százalékra emelése miatt rezeghet a léc a hitelminősítőknél

Nagy Márton bejelentette, hogy elengedték az idei és a jövő évi deficitet, ám a gazdaság gyenge eredményei miatt szűkösek a források....

Fegyveres ámokfutót tombolt Pesten – Három autót rabolt el, egy idős ember is veszélybe került

Három autót lopott el Pest megyében egy újhartyáni ámokfutó – egyet egy kertből kötött el, majd két másikat már fegyverrel szerzett...

Az M5-ösön már beköszöntött a tél

Fotó: AKA „Az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az A-WAY Zrt., az M5-ös autópálya üzemeltető társasága, gondos...

Fény derült a melatonin káros hatására – így árt a legfontosabb szervünknek

A melatonin hosszú távú használata megnöveli a szívelégtelenség kockázatát.

Megtelt a Dankó utca az Iványi Gábor melletti szolidaritási tüntetésre – fotók a helyszínről

Karácsony Gergely és Pogány Judit is felszólal a Dankó utcában. Fáklyákkal tüntetnek a börtönnel fenyegetett Iványi Gábor mellett.

Letartóztattak egy férfit, aki német politikusok megölésére gyűjtött kriptóban adományt

A német-lengyel neonácinak az volt a fő baja a politikusokkal, hogy azok korábban korlátozásokat vezettek be a koronavírus miatt.

Véleményszabadság, ellopott adatok és jó dealek - Deák Dani vagy Linczényi Márkó nyerte a Blikk Brother 4. részét?

Deák Dániel és Linczényi Márkó voltak a Blikk Brother vendégei, ahol két témáról beszélgettünk, de mindig egy harmadikhoz tértünk...

"Én szabad, szuverén ember vagyok" - Forró pillanatok a Blikk Brotherben, összeugrott Linczényi Márkó és Deák Dániel - videó

Linczényi Márkó és Deák Dániel összekapott a Blikk új politikai kibeszélőműsorában. A Blikk Brotherben nem csak a szócsatáknak van...

Sok ezer ember vonult az utcára, hogy Iványi Gábor mellett tüntessen – Fotók a helyszínről

Szolidaritási tüntetést szerveztek Iványi Gábor mellett. A demonstrációt a Politikai Üldözöttekért Alapítvány hirdette meg,...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

0
0

Bulvár

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0