Ezt olvasta már?


Halburger, halgyros is lesz Mohácson

A tavalyi siker után idén is megrendezik a Dunamenti Halfesztivált, ezzel egy újabb hagyományt teremtve Mohácson. Már az időpont is megvan, s a rendezők a múlt évi szervezésből tanulva tovább csiszolnak az esemény lebonyolításának menetén.

Már javában zajlik a július 21-én esedékes II. Dunamenti Halfesztivál szervezése Mohácson, jelenleg is folynak a háttérmunkák. Sok újdonsággal készülnek a rendezők, nem adják alább a tavalyi fesztiválnál.

– Újdonság lesz például a halárusok utcája, ahol a Baranya Megyei Értéktárban szereplő Mohácsi Halászlén kívül számos további édesvízi halból készült étel megvásárlására lesz lehetőség, mint például a sült hal, halpörkölt, haltöpörtyű, halsajt, halburger, halgyros, és még folytathatnánk – árult el néhány újítást Illés Richárd főszervező.

Ha ez nem lenne elég csábító, akkor eláruljuk, hogy a Millenniumi Emlékmű környezetében kialakítanak egy nemzetközi halgasztro udvart is.

– Ide az összes Duna-menti országból várunk delegációt, hogy be tudják mutatni az országuk jellemző halétel-specialitásának elkészítését.

Akikben megvan a versenyszellem, azoknak lesz arra lehetőségük, hogy megmérettessék magukat, pontosabban a halfőző tudományukat.

– Zsűrizési lehetőséget biztosítunk a legkiválóbb halászlé, illetve a legkiválóbb halétel kategóriában, valamint díjazni kívánjuk a legszebben megterített asztalt is. A zsűrizésben a komoly tapasztalatokkal rendelkező Szabadtűzi Lovagrend Egyesület Tagjait fogjuk segítségül hívni.

Helyszín szempontjából lesznek változások, ugyanis a tavalyi nagy meleg és erős napsütés miatt idén az elővigyázatosságot és a kényelmet szem előtt tartva a Jókai utca nyugati, árnyékos oldalán alakítják ki a főzőhelyeket egészen a piac bejáratáig.

– Azon túl már nem lesz főzési lehetőség, helyette viszont a Szent János utcában is felállíthatók a bográcsok. A tavaly nagy sikerrel debütált Sváb utcát idén még több szereplővel, kézművessel kívánjuk felépíteni, még több interaktív programelemmel kibővítve.

A gyermekekről most sem feledkeznek meg, kialakítanak egy gyermeksarkot is, azonban ez most nem a Sétáló utcában, hanem a Millenniumi Emlékmű közelében lesz egy hűs, árnyékos területen.

Badár Sándor és Wolf Kati is színpadra áll majd.

A rendezvényen a kultúra is szerepet kap: egy sor színvonalas produkciót nézhetnek meg az érdeklődők.

A fellépők között idén is a sváb kultúra képviselői fognak dominálni, a magyarországi német fellépőkön kívül két külföldi csapatot is elhívtak az eseményre.

– Az egyik külföldi együttes a Dél-Tirolból érkező Michelsburger Schuhplattler tánccsoport, a másik pedig az ausztriai Tirol tartományból érkező Die 4 Tiroler zenekar lesz.

Természetesen idén is készülnek magyar sztárokkal a rendezők, stand up műsort ad Badár Sándor, az esti koncerten pedig Wolf Katit lehet majd látni és hallani, a napot pedig a Diamant Kapelle utcabálja zárja majd – árulta el Illés Richárd.

forrás: bama.hu







0
0

hírek innen, onnan

Több répára lenne szüksége Magyarország utolsó cukorgyárának

A mészkemence pénteki begyújtásával elindították a 133. kampányt a kaposvári cukorgyárban. A répa feldolgozása október közepén...

Alig lehet ráismerni A pampák királya gyönyörű színésznőjére: így néz ki ma Glória Pires

Aki a kilencvenes években rendszeresen nézte a brazil sorozatokat, annak aligha kell bemutatni Glória Pires nevét.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Havasi Bertalan kitárja a politika boszorkánykonyhájának és az emberiség pöcegödrének ajtaját

Tizenkét év, ami alatt a lájk átvette az uralmat a valóság felett.

Több mint 3 millió autót hív vissza a Volkswagen – kiderült, mi ennek az oka

Korrózió miatti kormányműhiba veszélye miatt több mint hárommillió járművet hív vissza a Volkswagen-csoport.

Ezért szenved a Tisza a HUN-REN vezetésének eltávolításával

Hiába vág össze a Tisza politikai akarata a legtöbb tudós véleményével, több mint négy hónapja nem tudják a HUN-REN kutatóhálózat...

Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk

Bár a pécsi önkormányzat 2024 nyaráig vállalta, fizeti két postahivatala üzemeltetési költségének felét, az állami posta mégsem...

Óriási lázadás az Operettszínházban – Kitálaltak a színésznők a belső helyzetről

Bordás Barbara szerint komoly bizonytalanság alakult ki a Budapesti Operettszínház társulatában: kevés az előadás, több produkció...

8 házimunka, amivel ne várj tovább, mert később sokkal nagyobb baj lehet belőle

Ezek azok a házimunkák, amik nincsenek szem előtt, mégis hosszú távon a legtöbbe kerülhetnek – legyen szó plusz munkáról, magasabb...

Mostantól nem mindegy, mennyivel megy a szlovén autópályákon

Szeptember óta sokkal nehezebb száguldozni a szlovén gyorsforgalmi utakon, a gyorshajtási bírság pedig akár 1200 euró is lehet.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0