Ezt olvasta már?


Halálcsoportba került a PEAC

Kedden Münchenben került sor az Európa Kupa 2019/2020-as idényének sorsolására. A PEAC-Pécs az Umana Reyer Venezia – Aluinvent DVTK EuroLiga selejtező vesztesével, a spanyol bronzérmes AE Sedis Basquet és a veretes hagyományokkal rendelkező francia Basket Landessel alkotja a H jelű négyest.

Óriási bravúr lesz, ha bármelyik Európa Kupás ellenfelünket is le tudjuk győzni, hiszen bombaerős négyest alkotunk az EuroLigás erősségű diósgyőriekkel vagy az olaszokkal, a spanyol bajnokság harmadik helyezettjével és egy stabil, erős francia gárdával. – A magyar csapatok közül szerintem mi vagyunk az egyetlenek, akik olyan csoportba kerültek, ahol nincs olyan ellenfél, amelynél az előzetes várakozások szerint jobb a magyar csapat. Mi egyik ellenfelünkkel szemben sem számítunk favoritnak – értékelte a H csoport erőviszonyait Éles Péter csapatmenedzser, aki a klubot a müncheni sorsolás helyszínén képviselte.

Lássuk, mire alapozható a fenti kijelentés, vagyis mit lehet tudni előzetesen a biztos csoportellenfeleinkről! Talán legkevesebbet az AE Sedis Basquetről hallhattak a magyar kosárrajongók, egy 12 ezer lakosú városka, La Seu d’Urgell csapatáról van szó. A város Barcelonától 180 km-re északra, az andorrai határtól 10 km-re található. Jó hangulatú, telt házas hazai mérkőzéseik vannak, információink szerint erős csapatuk lesz az idén is, annak ellenére, hogy két kulcsember távozott tőlük. Ők az előző bajnokságban érték el történetük legjobb eredményét a bronzzal, remek edzőjük van, és egy olyan katlanban rendezik a meccseiket, amely igazi saját fellegvárnak számít. A végül bajnoki címet szerző Girona ellen vívták az elődöntőt, és odahaza majdnem legyőzték őket a legutóbbi idényben.

A Basket Landes csapatával a 2015/2016-os évadban már találkoztunk, a franciákkal szemben akkor Pécsett és Mont-de-Marsan-ban is alulmaradtunk. Jelen pillanatban sok frisset nem tudunk róluk, Cathy Melain volt tavaly az edzőjük, aki a Bourges csapatának játékosaként többször is megfordult a Lauber Dezső Sportcsarnokban, az előző idényben pedig a szintén régi ismerős, a 37. életévét nemrégen betöltő Celine Dumerc is a Landesben pattogtatott. Az erős francia bajnokságot a számukra nyilvánvaló csalódást keltő hatodik helyen zárták tavaly, a négy közé jutástól a bajnoki döntőt vívó Lattes Montpellier ütötte el a kék-fehéreket.

Akármelyik csapat is hullik a Venezia – DVTK EuroLiga selejtezőn a mi csoportunkba, biztosan alaposan fel kell kötni ellenük a felkötnivalót, lesz tehát kihívás bőven az őszi nemzetközi szereplésünkben.

Az biztos a menetrendünket illetően, hogy az EuroLiga selejtezőről érkező ellenfelünk otthonában fogunk kezdeni, azaz vagy Miskolcon, vagy Velencében rajtolunk az Európa Kupában. Az első hazai nemzetközi mérkőzésünket várhatóan a francia Basket Landessel vívjuk október 23-án, majd Spanyolországba utazunk az AE Sedis Basquet-hez. November 6-án még a válogatott EB selejtezők előtt fogadjuk a DVTK-t vagy az Umana Reyer Veneziát, majd november 27-én utazunk Franciaországba, majd zárásként Pécsett vendégszerepelnek a spanyolok. A végleges és pontos menetrend függ a PVSK-Panthers programjától is, hiszen ősszel nem csak női, hanem férfi Európa Kupa mérkőzéseknek is otthont a Lauber Desző Városi Sportcsarnok.







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0