Ezt olvasta már?


Gulyás István lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Gulyás Istvánt nevezték ki a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára szerdán, segítője a játékosként világbajnok spanyol José María Rodríguez Vaquero lesz.

A magyar szövetség sajtótájékoztatóján Nagy László alelnök elmondta, hogy Gulyás szerződése a 2022 januárjában sorra kerülő magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól.

Az 51 éves egykori irányító 1984-től 1999-ig a Veszprém játékosaként egyaránt kilencszer nyert bajnoki címet és Magyar Kupát, 1992-ben tagja volt a KEK-győztes csapatnak - további két alkalommal szerepelt a sorozat döntőjében -, 1995-ben pedig az év legjobb játékosának választották Magyarországon. A válogatottban 84 találkozón 145 gólt szerzett.

Vezetőedzőként dolgozott Ausztriában, Kuvaitban, majd Dunaújvárosban, Vácon, illetve Gyöngyösön. Tavaly októberben Ljubomir Vranjes menesztését követően a Veszprém megbízott vezetőedzője lett, majd az idény végéig a klub sportigazgatójaként tevékenykedett.

"Ilyen felkérésre butaság lenne nemet mondani, számomra ez nem is volt kérdés. Olyan stábot állítottunk össze, amely eredményes lesz, olyan emberekkel vesszünk körbe magunkat, akik a saját területükön profik" - mondta Gulyás.

Az új kapitány a jövő januári osztrák, norvég, svéd közös rendezésű Európa-bajnokságról elmondta, egy hajszálnyi esélye még van a csapatnak az olimpiai kvalifikációs sorozatban, ezt igyekeznek kihasználni, és azért is szeretnének minél jobban szerepelni, hogy kedvező helyzetbe kerüljenek a világbajnoki selejtező sorsolása előtt.

A szinte napra pontosan fél év múlva kezdődő tornán a magyarok a malmői E csoportban sorrendben Oroszországgal, az olimpiai és világbajnok Dániával, valamint Izlanddal találkoznak.

Nagy László alelnök elmondta, igyekeztek főállású, lehetőleg magyar szövetségi kapitányt találni, és ez Gulyás István személyében sikerült is. Az erőnléti edző a norvég Tord Ellingsen lesz, aki korábban már dolgozott a magyar női válogatottnál.

"Én is ott leszek minden felkészülésen, minden edzésen, minden mérkőzésen, és igyekszem segíteni a szakmai stáb és a játékosok munkáját" - tette hozzá a június elején visszavonult Nagy László, aki a meccseken a kispadon foglal majd helyet.

A korábbi világklasszis jobbátlövő szerint a csapategység és a stabilitás kialakítása, az önbizalom és az erőnlét fejlesztése, a taktikai elemek bővítése és a jobb helyzetkihasználás elősegítése az új szakmai stáb legfontosabb feladata.

A 39 éves spanyol irányító, José María Rodríguez Vaquero - sportági becenevén Chema Rodríguez - idén nyáron vonult vissza, ez az első edzői megbízatása. Profi pályafutását 1999-ben a BM Valladolid csapatában kezdte, majd a Ciudad Real, az Atlético Madrid, a Veszprém, és végül a francia USM Saran kézilabdázója volt. A Bajnokok Ligáját kétszer nyerte meg, és további négy alkalommal szerepelt a döntőben. Veszprémi színekben 2012 és 2017 között egyaránt ötszörös bajnok és Magyar Kupa-győztes, illetve kétszeres SEHA Liga-aranyérmes volt. A spanyol válogatottban több mint 120 mérkőzésen lépett pályára, 2005-ben világbajnok, később vb-bronzérmes, illetve Európa-bajnoki döntős volt.

Nagy László úgy fogalmazott, Chema Rodríguez a spanyol gondolkodásmódot képviseli a szakmai stábban, már Veszprémben is ő volt az edző "meghosszabbított keze", van érzéke a feladathoz.

Tavaly november óta a Csoknyai István, Vladan Matics páros irányította a válogatottat, amely a vezetésükkel öt győzelemmel és egy döntetlennel zárta az Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

Szövetségi kapitányok az elmúlt húsz évben:

1999-2001: Hajdu János

2001-2008: Skaliczki László

2008-2009: Hajdu János

2009-2010: Csoknyai István

2010-2014: Mocsai Lajos

2014-2016: Talant Dujshebaev

2016-2017: Javier Sabaté

2017-2018: Ljubomir Vranjes

2018-2019: Csoknyai István és Vladan Matics

2019-től: Gulyás István







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0