Frissítenek a pécsi permetkapuk
Pécs nyári látképéhez hozzátartoznak a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. egyetemisták által tervezett köztéri permetkapui. A szerkezetek amellett, hogy modern díszekként öltöztetik a város tereit, hűsítő vízpermettel teszik elviselhetőbbé a hőséget.
Nem sok dolguk volt eddig az idei szezonban – a forróbbra fordult időjárással együtt azonban az elmúlt hét végén Uránvárosban és Kertvárosban is beüzemelték a kapukat, amelyek a kánikulai napokon biztos pontként, a vízhálózatra telepítve nyújtanak felüdülést az arra járóknak. A permetkapuknak a Széchenyi tér, az Uránbányász tér és a Csontváry utcai buszmegállónál lévő járdasziget ad otthon egészen őszig.
1,3 milliárd liter víz fogyott eddig a nyáron
A szeszélyes, csapadékos nyár a vízfogyasztásban is megmutatkozik: a korábbi szezonokhoz képest kevesebb, összesen 1,3 milliárd liter ivóvíz fogyott nyár eleje óta a pécsi vízhálózatból. Idén június 1-jén volt az eddigi csúcs, ekkor több mint 30 ezer köbméter vizet használtak el a felhasználók, de ez meg sem közelíti a szolgáltató kapacitását. Egy-egy átlagos napon 21-23 ezer köbméter ivóvíz fogy Pécsen és a környező településeken. Az elmúlt napokban még nem emelkedett számottevően a vízigény, mivel sokan a várost elhagyva éppen szabadságukat töltik, kiegyenlített a fogyasztás.
A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. az idei évben is fokozott figyelemmel készült a nyári szezonra, Pécsen és a környező településeken a forróságban is megbízhatóan üzemel a vízellátás, nem lesz szükség a vízhasználat korlátozására, vagy locsolási tilalomra. Pécsen nyugodtan kortyolhatunk a csapokból, a kiváló minőségű ivóvíz az összes összetevő tekintetében megfelel a szigorú magyar és európai uniós szabályozásoknak.
2018. július 30.
TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.
hírek innen, onnan
Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk
Bár a pécsi önkormányzat 2024 nyaráig vállalta, fizeti két postahivatala üzemeltetési költségének felét, az állami posta mégsem...
Óriási lázadás az Operettszínházban – Kitálaltak a színésznők a belső helyzetről
Bordás Barbara szerint komoly bizonytalanság alakult ki a Budapesti Operettszínház társulatában: kevés az előadás, több produkció...
8 házimunka, amivel ne várj tovább, mert később sokkal nagyobb baj lehet belőle
Ezek azok a házimunkák, amik nincsenek szem előtt, mégis hosszú távon a legtöbbe kerülhetnek – legyen szó plusz munkáról, magasabb...
Szlovéniában bevezették az átlagsebesség-ellenőrzést
Szeptember óta sokkal nehezebb száguldozni a szlovén gyorsforgalmi utakon, a gyorshajtási bírság pedig akár 1200 euró is lehet.
Brutális azbeszt adatokat mértek, a valóság még rosszabb lehet
A kőszegi levegőben a megengedett érték sokszorosát mutatták ki, Szombathelyen az azbeszttartalmú kőzet helyszíni lefedését célzó...
Betiltják az arcot elfedő muszlim ruházat viselését az olasz iskolákban
Tilos lesz az iskolában burkát és nikábot viselni a diákoknak az olasz kormány csütörtök este megje-lent törvényerejű rendelete...
Újabb milliárdos pofon az egészségügynek: tovább duzzad a kórházi adósság, az eget veri a tartozás
7,7 milliárd forinttal nőtt egyetlen hónap alatt a hazai egészségügyi intézmények elmaradása, így augusztus végére már 66,7 milliárd...
Fekete-Győr András Várkonyi Andreának üzent: Sürgősen hagyja abba a férjével együtt a magyarok fenyegetését
A politikus szerint a milliárdos üzletember nem bújhat a munkavállalói mögé a hatósági vizsgálatok elkerüléséért. Fekete-Győr...
Polyák Gábor: A Médiatanács most abban a helyzetben lesz, hogy kiutat mutathat a Klubrádiónak
A Méditanács és az NMHH új vezetője szerint azon kell dolgozniuk, hogy megtalálják azt a frekvenciát, amelyen a Klubrádió visszatérhet...
Ördög Nóri és Lékai-Kiss Ramóna egy igazi visszatérőnek örül a Megasztárban - PYFU ajánlotta be
Meglepő látogató érkezik a Megasztárba szombat este! Majthényi Zsombor, alias PYFU, aki az előző szériában harmadik helyen végzett, egy...
Irán nyitná a Hormuzi-szorost: benyújtotta a terveket
Átadta Washingtonnak a Hormuzi-szoros hét napon belüli megnyitására vonatkozó elképzeléseit Irán. Az iráni külügyminiszter...
Most nem volt magyar vétó, Ukrajna 6,6 milliárd eurót kap katonai fejlesztésekre a Békekeretből
Megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna támogatására.
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


