Ezt olvasta már?


Folytatódik a Szigetvár-turbéki Szulejmán-sírkomplexum feltárása

Folytatódik szeptembertől a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen felfedezett Szulejmán-sírkomplexum feltárása - közölte Pap Norbert, a kutatás vezetője hétfőn az MTI-vel.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója elmondta: a türbe és dzsámi mellett eddig csak kismértékben feltárt derviskolostor régészeti kutatásával és az erődítmény további vizsgálatával folytatódik a munka.

Csaknem 300 négyzetméter terület feltárását tervezik. Pap Norbert felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon a Szigetvár-turbéki lehet az első, teljes egészében feltárt derviskolostor. Onnan eddig a többi között a derviséletre utaló tárgyak, köztük különféle dobókockák, pipa és más tárgyak kerültek elő.

Csütörtökön koradélután kisebb ünnepség keretében sajtónyilvános bejárást tartanak az ásatás helyszínén, ahol az eddigi eredmények mellett a jövőbeni tervekről is szó lesz. A derviskolostor feltárásának eredményeiről szeptember végén adnak számot - jelezte Pap Norbert.

Egy, a nyáron megjelent kormányhatározat csaknem 145 millió forintot biztosít a turbéki sírkomplexum teljes körű feltárására és védelmére.

A Magyar Közlönyben publikált határozat döntött a feltárásban érintett ingatlanok állami tulajdonba vételéről, egyúttal gondoskodik a lelőhely tudományos kutatásának, régészeti feltárásának folytatásáról, amelynek koordinációjával a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t (MANK) bízták meg.

A dokumentum rögzítette: a kormány elismeri a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen azonosított kulturális örökségi értékek kiemelkedő jelentőségét.

A kormányhatározatról Pap Norbert korábban azt mondta, hogy az a legmagasabb szintű állami elismerése kutatómunkájuknak és felfedezésüknek. Az állami felelősségvállalás kinyilvánítása rendkívüli fontosságú - mondta, kiemelve, hogy a területnek nem csupán a kutatása, hanem a tulajdoni viszonyainak rendezése, a jövőbeli fejlesztésének a tartós keretei is biztosítottak lehetnek.

A kutatás vezetője akkor hangsúlyozta: a sírkomplexum az emberiség kulturális örökségének védett és gondozott részévé válhat, s a kutatók munkáját elősegíti a kapott nagy összegű támogatás.

Pap Norbert megismételte: a Szulejmán-sírkomplexum esetében az európai hagyományoknak megfelelő feltárásra, megőrzésre és bemutatásra van szükség.

A hosszú távú elképzelések között szerepel egy, a türbét és környezetét bemutató, európai jellegű és jelentőségű - látogatóközpontot is magába foglaló - kulturális-turisztikai emlékhely kialakítása.







0

hírek innen, onnan

Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások:...

Kelet-Európában csaphatott le az orosz hírszerzés: lángokba borult a kritikus infrastruktúra

Gyújtogatás történt egy lengyelországi Starlink-földállomáson, a lengyel hatóságok pedig terrorcselekmény és szabotázs gyanújával...

Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban

Megugrott az elektromos autók iránti kereslet.

Nem hittek a szemüknek a rendőrök, amikor kinyitották a csomagtartót Pomázon: macskahordozóban lapult az egzotikus állat

Egy pomázi közúti ellenőrzés során olyan dologra bukkantak a rendőrök, amire aligha számítottak.

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát, félóránként továbbítja az adatokat

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság...

Magyar-ukrán: "A füttykoncert feltüzelt; a győzelem a bombázások alatt élőké" - lapszemle

Ezt írják az ukrán lapok és internetes portálok a pénteki Magyarország-Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzésről (0-1). Lapszemle.

Tisztújítást tart a Mi Hazánk

Alelnöknek indul Tóth Máté, akit már köztársasági elnöknek is jelöltek, aztán beválasztották a Médiatnácsba. Márpedig, a két...

7 sztár, akik a Mérleg jegyében születtek

A Mérleghez az asztrológiában gyakran kapcsolják a társasági érzéket, a harmóniára való törekvést és az esztétikai érzékenységet.

Tavaly tigriskölyökkel kapcsolták le, most selyemmajmot találtak a kocsijában

A tiszafüredi férfi tavaly lebukott egy illegálisan tartott egzotikus állattal, most egy közúti ellenőrzésnél megint találtak egyet nála.

Nem enged a Fehér Ház: nem tudósíthat Trump Tennessee-i útjáról a CNN

Miután a CNN feljelentette az amerikai kormányzatot, mert kitiltotta a Fehér Házból, most Trump Tennessee-i útjáról sem tudósíthatnak....

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0