Folyamatosan szállítják a halakat a boltokba a hortobágyi halastavakból
Több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba ezekben a napokban a hortobágyi halgazdaság telelőtavaiból - mondta a cég vezérigazgatója az MTI-nek.
Simon Károly hozzátette, hogy már szeptemberben megkezdték a téli lehalászást, és december elejére az összes hal átkerült a telelőmedencékbe.
Az idei rendkívüli aszály ugyanakkor megnehezítette a munkát: miután nem volt elég csapadék, a 2800 hektár vízfelületű tavak tíz százalékát nem tudták feltölteni, a többi tóban pedig az ideális 120 centiméteres vízmagasság helyett csak 80 centimétereset tudtak biztosítani. Simon Károly elmondta, hogy gondos munkával a tömeges halpusztulást ugyan sikerült elkerülniük, de a rendkívüli körülmények miatt a korábbi évek 1500 tonna megtermelt halmennyiségéhez képest 15-20 százalék csökkenéssel számolnak. Tovább nehezítette a munkát, hogy a takarmányárak a tavalyi duplájára emelkedtek - jegyezte meg.
A hortobágyi halgazdaság egyébként Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata: a megtermelt hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő - ismertette a vezérigazgató, jelezve, hogy a halak 60 százalékát saját üzemükben dolgozzák fel és konyhakészen értékesítik, a többit élő halként adják el. Utóbbi iránt a kedvezőbb ára miatt az idén megnőtt a kereslet. A tavalyihoz képest ebben az évben 30-40 százalékkal nőtt a hal ára - közölte.
A vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy a 115 embert foglalkoztató halgazdaság tavalyi árbevétele meghaladta az 1,2 milliárd forintot, és az idén is hasonló forgalomra számítanak.
Hozzátette: bár lassan bővül a hazai halfogyasztás - a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,7 kilogrammra nőtt -, még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.
hírek innen, onnan
Már az esküszöveg visszamondásával is gondban voltak az új fideszes parlamenti képviselők
Palóc André és Hortay Olivér kapta a képviselői mandátumot a volt kormánypártban az Országgyűlésből távozott Szijjártó Péter és...
Káromkodás, konteók és kreatív szócsaták – Így kommentelnek a magyarok
Miről és hogyan beszélgetnek a Facebook-kommentelők? Az egykori kormánypártiak obszcénebbek, vagy a 2026 előtti ellenzék? Miért...
Magyar adófizetők pénze a tét: Kairóban tárgyal a miniszter az összeomlott üzletről
Szerinte a jelenlegi helyzet senkinek sem jó.
Velkey Gábor, Békéscsaba volt alpolgármestere hunyt el a nagyatádi triatlonversenyen
Velkey Gábor 63 éves volt.
Holttest miatt riasztották a rendőröket Ausztráliában, de egy bábut találtak
Két férfi talált egy gyanús bőröndöt az ausztráliai Oallen mellett, ezért értesítették a hatóságokat. A gyilkossági nyomozásnak...
Fotó: Orbán Viktorral posztolt közös fotót egy szerb celeb, aki Szerbia nagy barátjának nevezte a volt kormányfőt
Radomir „Taki” Marinković, egy szerb valóságshow-szereplő, tett közzé egy közös képet a volt miniszterelnökkel. Orbán Viktor napok...
Sebestyén Balázs reagált a DJ Oti-bulin történt drogügyre: A poharainkra és magunkra nagyon kell vigyázni
A műsorvezető a Balázsék adásában szólalt meg a hétvégi, óbudai buli után terjedő vádakról. Bár a rendőrség vizsgálódik,...
„Jó volt, hogy Zsófi ott volt mellettem” – Elkelt a támogatás Hernádi Juditnak: a lányával hódította meg a Sziget nagyszínpadát – videó
Nem mindennapi pillanatnak lehettek tanúi a Sziget fesztivál látogatói: anya és lánya, Hernádi Judit és Tarján Zsófia együtt álltak a...
A nyár folyékony aranya: ez a gyümölcs védi a szívedet, a csontjaidat és a szépséget
Kevés olyan gyümölcs létezik a világon, amely annyira szorosan összeforrt a mediterrán hangulattal és ízeivel. Ez a csodálatos csemege...
Átalakítja a kormány az óvodai rendszert
Rendszeres szakmai egyeztetést indít a kormány az óvodai nevelés legfontosabb kérdéseiről, a rugalmas tankötelezettségtől a digitális...
Bűntudat- és rémhírkeltés, maxra tekert klíma, konteók - vita az energiaválságról a Parlamentben
Válságkezelés helyett bűntudatot akart kelteni a Tisza, értékelte a KDNP-s Rétvári Bence, Bóka János szerint az egész helyzet...
Masszív munkaerő-toborzási kampányt indított a BYD
A kínai autógyártó több mint kilenc ezer új munkatársat keres a Sencsen-Santou különleges együttműködési övezetben lévő ipari...
Sport
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért
Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.
"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy
A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.
A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába
José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.
Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok
Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.
Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle
Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.
Real Madrid-játékost vinne a Liverpool, José Mourinho már nem számol vele
Gyakorlatilag Konatéval cserél helyet.
Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal
A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.
A magyar válogatott réméért Londonból tettek ajánlatot, ennek még Rossi is örülhet
A gólvágó számára nem lenne ismeretlen a város.
Bognár: "Furcsa szabályok vannak, nem nagyon tudjuk követni a játékvezetőt" - így látták az edzők
Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Pakson és Debrecenben. Értékelések.
Nagy húzás a Manchester Unitedtől, visszatérő világsztár kapta a 14-es mezt
Érik a meglepetés.
Bulvár
Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.
444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politiku...
Szijjártót a házi sajtótájékoztatókra is 1-2 TEK-es kísérgette a külügyben.
Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés
Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.
„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Közel 2 millió magyar kap fontos levelet a napokban: ráfizethet, aki most nem reagál
Bajba kerülhet, aki most nem figyel!
Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz
Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.
Miért ment oda Magyar Péterhez? Menczer Tamás szerint még „maguk alá gyűrhető” volt
Menczer Tamás azt mondta, azért ment oda Magyar Péterhez a korábbi, nagy visszhangot kiváltó találkozásukon, mert akkor még úgy hitte, a vele érkező politikai kihívás „maguk alá gyűrhető”. A hatalom árnyéká
Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?
Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet
A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.
Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés
Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
Megvádolták a buszvezetőt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


