Ezt olvasta már?


Fókuszban a cigány/roma népdalok – újabb különleges koncertre készül a Gandhi Pécsett

21. századi köntösbe bújtatva a cigány/roma táncban, zenében, de legfőképp népdalokban rejlő értéket viszik színpadra november 20-án a pécsi Kodály Központban.

A Hangok című produkciót a helyi Gandhi Gimnázium fenntartója szervezi. Számos nagynevű fellépő mellett az iskola hagyományőrző diákjai és tanárai is szerepelnek majd – hangzott el a koncert részleteit is ismertető sajtótájékoztatón a pécsi városházán.

– Pécsett ahogy régen is, most is számos nemzetiség él, melyek jelentős értékteremtő munkát végeznek, és nem csak külön-külön, de egymással együttműködve is, pl. az oktatás és a kultúra területén – mondta a rendezvényen Decsi István alpolgármester. Mint hozzátette, az önkormányzatnak fontos, hogy partnerségben dolgozzon velük, segítse őket a terveik megvalósításában. A város támogatta a Hangok c. koncert létrejöttét is, és most remélik, hogy ismét olyan produkciót állít színpadra a Gandhi, amely gazdagítja Pécs kulturális életét, sőt, a városnak is jóhírét viszi.

A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola fenntartójának ez már a harmadik zenei nagyrendezvénye – emlékeztetett erre Virág Bertalan ügyvezető igazgató: tavaly februárban a Tavaszváró Nemzetiségi Koncerttel, decemberben a Valaha madarak voltunk című cigány népi oratóriummal arattak zajos sikert – köszönhetően a számos rangos fellépőnek, együttműködő partnernek is. Ezúttal az emberi hangokat állítják a produkció középpontjába. Ahogy Virág Bertalan fogalmazott, a hangokon keresztül üzennek, hogy a cigány/roma kultúra érték, melyet fontos megőrizni és bemutatni is.

Hogy kik, mit és hogyan mutatnak be november 20-án, arról a sajtótájékoztatón a Gandhi Gimnázium művészeti vezetője beszélt. Horváth Krisztián – aki a zenei átiratok zeneszerzője is – kitért arra, hogy olyan cigány/roma népdalok hangzanak majd el, melyek némelyike ma már alig ismert, s melyek visszavisznek a népi zenei gyökerekhez. Főleg emberi hangok révén, kóruszenével, de hangszeres és táncos kíséretet is bevonva öltöztetik mai köntösbe e dalokat. Az előadók között ott lesz mások mellett Oláh Gergő, az EtnoRom és a Kanizsa Csillagai együttesek neves énekesei, cigány/roma hangszerművészek, pécsi neves kórusok vezetői és tagjai, Pirók Zsófia és Lippai Andrea flamenco táncművészek, valamint a PTE Táncegyüttes is. Mellettük színpadra állnak a Gandhi diákjai is a Gandhi Hagyományőrző Együttesben és a Gandhi Hagyományőrző Kórusban, sőt, az iskola művésztanárai is fellépnek. Horváth Krisztián úgy összegzett, hogy a szervezők ismét különlegességre készülnek: az autentikus cigány/roma dalokat színvonalasan és újszerűen feldolgozva igyekeznek értéket teremteni.

A Gandhi Gimnázium és Kollégium Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye. Az iskola – amely ebben a tanévben ünnepli fennállása 25. évfordulóját – számos elismerés birtokosa, melyek közül kiemelkedik, hogy a Gandhi intézményi rendszer cigány/roma szellemi kulturális örökség megőrzését célzó pedagógiai programja tavaly felkerült a jó gyakorlatok nemzeti nyilvántartására. Az intézmény néhány évvel ezelőtt Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központtal (NeRok), majd alapfokú művészeti iskolával is bővült. Ezek révén is igyekszik még magasabb szinten ápolni és továbbörökíteni a cigány/roma kultúrát. A fenntartó célja az, hogy minél több olyan hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza a Gandhit, akiből az iskola és a tanulás segítségével új ismeretekre nyitott, ugyanakkor a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.







0
0

hírek innen, onnan

Az egyik legkülönlegesebb települések egyike – kis Londonnak is nevezik, és itt van a közelben

Keskeny utcák, színes homlokzatú sorházak és apró előkertek bújnak meg Zágráb egyik sűrűn beépített negyedében. A Prva hrvatska...

Magyar Péter: ha megszólal a zene, miniszterelnökként is táncolni fogok

Friss poszttal jelentkezett közösségi oldalán Magyar Péter. A kormányfő arról ír, hogy miniszterelnökként is ugyanaz az ember marad, aki...

Bejelentést tett az Igazságügyi Minisztérium, így áll a csatlakozási folyamat

Már készülnek a magyar európai ügyész kiválasztásának szabályai, a keretrendszer kidolgozásán az Igazságügyi Minisztérium szakmai...

A tigriskölyök után most egy selyemmajmot találtak ugyanannál a tiszafüredi férfinál

Az egzotikus állatnak sem papírjai, sem egyedi jelölése nem volt, a férfit bűnismétlés miatt letartóztatták.

Magyar válogatott: Kikaptunk Ukrajnától, de egy dologban egész Európát vertük

Európa leglátogatottabb meccsét játszotta a magyar válogatott.

Készül az Egyesült Államok nemezise? Lézerfegyverrel tarolhat az ázsiai szuperhatalom titokzatos J-36 lopakodó nehézbombázója

Rengeteg videó lepte el a közösségi médiát azzal, hogy a kínai hatodik generációs nehézbombázó, a J-36-os fantázianevű gép...

Donald Trump folytatja a harcát az újságírók ellen, a Fehér Ház most az elnök tennessee-i útjáról zárta ki a CNN-t

Az amerikai elnök a független médiumok helyett az őt támogató, jobboldalhoz köthető csatornákat hívta meg.

Megvan a magyar Ace Ventura. Tavaly tigriskölyökkel, most egy majommal bukott le ez a férfi

Egy fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy illegálisan Magyarországra...

Sulyok Tamás és felesége kedvéért kölcsönkértek egy Rippl-Rónai festményt a múzeumból, Baka András visszaadta

Az új köztársasági elnök hivatala döntött a Medgyessy olvas című kép visszaszolgáltatásáról, így az ismét a festőről elnevezett...

Az MNB alelnöke elárulta, mikortól lehet euró Magyarországon

A maastrichti kritériumok 2030-as teljesülése esetén nyílhat meg az út a közös európai valuta előtt. Kurali Zoltán MNB-alelnök szerint...

Tarjányi Péter a magyar lakhatási problémákról: Dolgozol, fizetést kapsz, mégsem tudsz lakást venni. Miért?

A biztonságpolitikai szakértő szerint a saját otthon megteremtése mára elérhetetlenné vált a tisztességesen dolgozó magyaroknak. Friss...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0