Ezt olvasta már?


Férfitalálkozókat szerveznek a Pécsi Egyházmegyében

Október 8-án a pécsi Magtár Látogatóközpontban rendezték meg az első férfitalálkozót.

Felföldi László megyéspüspök meghívására 285 érdeklődő érkezett a pécsi és a környező plébániákról a programsorozat első alkalmára, melyen az „erő és erőtlenség” témájáról elmélkedhettek együtt a jelenlevők.

A férfilét és a családi élet kihívásai sokszor jelentős nehézségeket támaszthatnak, melyekről keveset beszélünk. A Pécsi Egyházmegyében a Szent József-év kapcsán különös figyelmet kívánnak fordítani a férfiak, apák kulcsfontosságú szerepére a családok vallási életében és egészséges légkörének megteremtésében.

„Mint az egyházmegye püspöke fontosnak tartom, hogy ebben az irányban együtt kezdjünk el gondolkodni és egymást erősíteni. Ezért néhány elismert szakemberrel együttműködve, Férfitalálkozók címmel férfiaknak szóló előadás- és beszélgetés-sorozatot indítunk” – fogalmazott a program meghirdetésekor Felföldi László pécsi megyéspüspök.

E találkozókkal a főpásztor olyan lehetőséget szeretne teremteni, ahol a férfiak maguk között önmagukról beszélgethetnek, hogy aztán hazatérve, családjuk körében hatékonyabban találják meg a helyüket.

A cél a közös gondolkodás a megváltozott világban való helykeresés nehézségeiről, valamint olyan alkalom és közösség teremtése, mely teret biztosít a férfi lélekkel együtt járó érzések megosztására, gondolatok kicserélésére, hogy a programon résztvevők könnyebb lélekkel folytathassák útjukat és erősítsék kapcsolataikat, családjaikat.

Az egyes találkozókat októbertől májusig az egyházmegye hét városában – Pécs, Mohács, Szekszárd, Paks, Tamási, Dombóvár, Szigetvár – rendezik meg. Alkalmanként három húszperces előadás hangzik el egy adott témában, és lehetőség nyílik a tapasztalatok, gondolatok, meglátások megosztására, megbeszélésére. A férfitalálkozókra minden érdeklődőt szeretettel várnak, vallási beállítottságtól függetlenül.

Az október 8-án tartott első találkozón először két rövid előadást hallhattak a jelenlevők, melyet szabadabb beszélgetés követett. Ennek során feltehették kérdéseiket, megoszthatták gondolataikat.

Meghívott vendégként Kovács Tibor diakónus, belgyógyász, egyetemi tanár a férfilét biológiai sajátosságairól beszélt, és a genetikailag meghatározott fizikai erő mögött rejlő elméleteket osztott meg.

Előadásában az évszázadok alatt megváltozott társadalmi elvárások és az ősi férfiviselkedés közötti ellentétekről is szólt, végül az erőtlenség mibenlétéről elmélkedett.

 

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye







0

hírek innen, onnan

Őrült listát tett le Trump Irán elé: az elmúlt 50 év összes bűnét a fejükre olvasta

Donald Trump amerikai elnök Truth Social-oldalán reagált arra az iráni követelésre, hogy a Hormuzi-szoros megnyitása ellenében az Egyesült...

Magyar Péter: az Orbán-kormányok 16 évig mást sem csináltak, mint leépítették a jogállamot

Éles kritikával illette Magyar Péter Orbán Viktor volt és megbukott kormányát.

Évekig ugyanazt a hibát követtem el, amikor intimproblémám volt – olvasói levél

Intimproblémája mindenkinek van, és a legszomorúbb, hogy ha ilyen kérdésről van szó, sok esetben Pató Pál úr bújik elő belőlünk:...

Fogyás gyógyszeres segítséggel – ezekre figyelj, ha belevágsz

A gyógyszeres fogyás – tablettával vagy injekcióval – nem lehetetlen, ám vannak bizonyos tényezők, amikre oda kell figyelnünk ahhoz,...

Megszüntetné a kormány a kék lámpás szirénával való visszaéléseket

Törvényt módosítana a kormány, szigorítva azoknak a kormányzati és nem kormányzati személyeknek és szerveknek a körét, akik...

Megvenné a Liverpoolt a világ egyik leggazdagabb embere, Atlético-Barca háború a vb-győztes csatár miatt - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Körkép.

Cáfolta a vízügy és a folyó is, hogy „a szerbek elengednek 60 centit a Tiszából”

Dél-alföldi horgászok körében terjedt el a múlt héten az az értesülés, hogy a Tisza folyó vízszintjét csökkenteni fogják...

Kétezer kilométerről csaptak le az olajfinomítóra

Csapást mértek a tatárföldi Taneco olajfinomítóra az ukrán erők.

Sült csirkés kekszet dobtak piacra – itt lehet kapni

A csülkös vagy hurkás vajon milyen lenne? Te vennél belőle?

Megindult a roham a Hajógyári-szigeten: Belestünk a Sziget Fesztivál izgalmas kulisszái mögé, innen irányítanak mindent – fotók

Hivatalosan is megkezdődött a visszaszámlálás, ugyanis kinyitotta kapuit a Hajógyári-sziget, és megkezdődött a korai beköltözés a...

„Ellopták, túlárazták” – repül a Gondosóra-feljelentés

Tanács Zoltán közölte azt is, hogy hétfőn felmenti a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetőjét,...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz

Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

0