Felújított görög katolikus középiskolát adott át Semjén Zsolt Sátoraljaújhelyen
Felújított görög katolikus középiskolát adott át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Sátoraljaújhelyen.
A Magyar Görögkatolikus Egyház - az Evangéliumnak megfelelően - immár teljességében szolgálja a híveket, hiszen szerepet vállal az élet minden területén - mondta a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium felújított épületeinek ünnepélyes átadásán és megáldásán.
Semjén Zsolt kiemelte, az Evangélium az élet teljességére vonatkozik, ennek megfelelően a görög katolikus egyház a templomok és a spirituális helyszínek, a hitélet gyakorlása mellett már jelen van a bölcsődékben, óvodákban, általános iskolákban, gimnáziumokban, a szakképzésben, az egyetemeken, a kórházakban, végez börtönpasztorációt, de kiveszi részét a tudomány és a kultúra különböző területeiből is.
Ezáltal teljesé vált tartalmi szempontból is az egyházszolgálat - fogalmazott. Semjén Zsolt szerint az egyház jól teszi, amikor olyan képzésekben is szerepet vállal, olyan szakmákat is oktat, amelyek megélhetést biztosítanak.
A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy az állam a vallásszabadság biztosítása mellett a közfeladatot ellátó felekezeti intézmények támogatásával vállal szerepet az egyházi oktatás rendszerében.
Hozzáfűzte, minden magyar állampolgárnak javára válik az a többletgazdagság, amelyet az egyházi intézmények hozzátesznek a hazai oktatáshoz, hiszen például a sátoraljaújhelyi iskola is minden oda járó diák és szüleik gazdagodását szolgálja, felekezeti hovatartozás nélkül. Komporday Levente, az intézmény igazgatója elmondta: a közel egy éve tartó munkálatok során teljes körűen felújították az épületegyüttest.
Az igazgató az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy a fenntartó egyházmegye sikeres pályázata nyomán körülbelül egymilliárd forintot fordíthattak a felújításra, amely kisebb részben európai uniós, nagyobb részben pedig hazai forrásból származik.
Az intézmény által kiadott közlemény szerint teljesen új villamos- és fűtéshálózattal rendelkezik az épület, teljessé vált a külső homlokzatok hőszigetelése és nyílászárócseréje. Az épületek jelentős részében kicserélték a padlóburkolatot, valamint a tetőszerkezetek is megújultak. Új kerítést és térburkolati elemeket helyeztek el az udvaron, kápolnát, a képzéshez szükséges tanműhelyeket és cukrászüzemet és újabb kiszolgálóhelyiségeket, szaktantermeket és vizesblokkokat alakítottak ki. A Miskolci Egyházmegye a 2016/2017-es tanévben lett a sátoraljaújhelyi középiskola fenntartója.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Ha ezt mondja, nem sajnálja, hogy megbántott: 5 bocsánatkérési mód, ami gyanúra adhat okot
Ha így hangzik el, valószínűleg hamis vagy manipulatív a bocsánatkérés. Ezekre a jelekre érdemes figyelni.
Megérkezett az első bárka Paksra: elsüllyeszthetik, ha ismét kritikusan leapad a Duna
A kormány megkezdte a paksi atomerőmű vízellátásának biztosítását célzó rendkívüli munkálatokat: az első elsüllyesztésre...
Minden idők leghalálosabb ebolajárványáról beszél már a WHO
A jelenleg a Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebolajárvány a legjobb úton van afelé, hogy ez legyen minden idők legtöbb...
Sokakat érintő változás jön a HÉV-közlekedésben csütörtöktől
Karbantartás miatt rövidebb útvonalon jár a gödöllői (H8-as) HÉV csütörtöktől augusztus 19-éig, a kimaradó szakaszon pótlóbuszok...
Eltűnt négy csónakozó turista az Adrián, és még csak kettő került elő
Négy portugál fiatalnak nyoma veszett szerdán az Adriai-tengeren a horvát partok közelében, a Velebit-csatornában, kettejüket sikerült...
Kaiser Orsi: Tudjátok, mire van szükségünk? Egy kis kollektív pezsgésre.
Egy friss, Japánban készült kutatás többek között azt vizsgálta, hogyan változik az emberek oxitocinszintje – vagyis az...
Az emlékezés alakítása is hatalom – És ez a romáké is a parlamentben
Hétfőn az Országgyűlés hitet tett amellett, hogy az emlékezés feletti rendelkezés a romáké is – a parlamentben is. És bár a Mi...
Ceutába irányuló újabb bevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Az ország belügyi tárcája szerint a közösségi médiában felhívások jelentek meg egy újabb, augusztus 15-i tömeges határsértésre.
Veszélyes fordulat indult el a dollárban - Mi lesz most a forinttal?
Szerdán jelent meg a hét legfontosabb makrogazdasági adata, az amerikai infláció. Kezdetben délután gyengüléssel reagált a dollár (a...
Bántóan sima volt! A Köbenhavn nagyon megszórta a Lokit a KL-selejtező visszavágóján
A DVSC 4-1-re kikapott az FC Köbenhavn otthonában. Bár Dzsudzsák Balázs szabadrúgásgóljával még egyenlített a Loki, de a hazaiak a...
Erre a pillanatra várt Weisz Fanni egész életében, most végre bekövetkezett
A korábbi szépségkirálynő a közösségi oldalán mutatta meg, hol nyaralt a családjával.
Úszó-Eb: Kós Hubert Európa-bajnok, Milák Kristóf országos csúccsal lett bronzérmes
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a párizsi vizes Európa-bajnokságon, míg Milák Kristóf 100 gyorson lett bronzérmes. Kós...
Sport
Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját
Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister
Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.
Nem ment el a mai edzésre az FC Barcelona sztárja, napokon belül távozik
Furcsa véget ért a történet.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége
A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.
Dárdai Márton úton van a mélybe? A csapatkapitányi szalagról álmodott, most még a Hertha kezdőcsapatából is kiszorult
Dárdai Márton lényegében háttérbe szorult a Hertha BSC-nél. A csapatkapitányi tisztségért küzdő magyar válogatott védő a kispadra szorult és a kezdőcsapatba kerülésért harcol.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Bulvár
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Ma 7 másodpercre megszűnik a gravitáció a Földön - A NASA végre megszólalt a titkosított projektről.
Egy állítólagos kiszivárgott dokumentum szerint augusztus 12-én 7 másodpercre megszűnik a gravitáció. Utánajártunk a titokzatos Projekt Anchor mögötti igazságnak.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán
Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.
Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját
Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.
Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak
Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.
Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából
A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím
Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én
Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új szabályai.
Menet közben ugrott ki négy utas egy ámokfutó kocsijából a Velencei-tónál, nem sokkal később kigyulladt a jármű
A rendőrök drónt is bevetettek a férfi követésére.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


