Eszék: mintha győztek volna
A horvátoknak szinte mindegy volt, mi lesz a végeredmény az oroszországi VB-döntőben, ünnepelni akarták csapatukat. Eszéken jártunk.
Nagyon sok magyar is kilátogatott Eszékre, hogy a horvátokkal közösen ünnepeljék déli szomszédunk válogatottját. Az eredmény nem tükrőzi a valóságot, hiszen kijelenthető, hogy a horvát labdarúgó-válogatott végig pariban volt a farnciákkal.
Eszék főterén és a városban is szinte csak piros kockás mezű embereket lehetett látni, a kávézók megteltek, a horvát sör fogyott.
A döntőt követően aztán megkezdődött a fergetes örömünnep, a horvátokat valóbamn nem érdekelte a végeredmény, az ezüsérem miatt is boldogok voltak és végtelenül büszkék csapatukra. Közlekedni nem lehetett, az autók álltak, a csomagtartókból vizilabda-sapkás fiatalok ugráltak ki egy-egy méteren, füst és petárdák kísérték a menetet.
Bár a horvátok az eredményt tekintve veszítettek, valójában nyertek, nem is keveset.
hírek innen, onnan
Brutális számla fenyegetheti, ha elmulasztja ezt a fontos lépést
A sarkvidéki hideg nem csak a fűtésköltséget dobhatja meg.
Küszöbön a futballtörténelem legnagyobb durranása: Cristiano Ronaldo Lionel Messiékhez akar igazolni.
Létrejön végre az évtizedek óta várt erőegyesítés a 13 Aranylabda birtokosaival?
Szokatlan, ami most a Balatonban történik
Látványosan visszahúzódott a Balaton vize. A tó téli arca most a meder titkait is megmutatja.
Amikor a Fidesz reformról beszél, mindannyian tudjuk, mi következik
Dobrev Klára szerint „végső soron” megszorítást jelent, amit Navracsics Tibor bejelentett.
Véget ért a testvérháború? Tóth Gabi és Tóth Vera együtt ünnepelték a karácsonyt
Különleges volt az idei ünnep.
Bajor Lili megrendítő vallomása: csak most kezdte el feldolgozni édesapja halálát
Megrendítő őszinteséggel beszélt édesapja elvesztéséről Bajor Lili, aki elárulta: csak most, évekkel később érzi úgy, hogy igazán...
Narcisztikus mondatok: ha ezeket a fordulatokat gyakran használod, te is érintett lehetsz
Már-már szitokszó a közbeszédben a narcizmus. Most pszichológust kérdeztünk arról, hogyan ismerhetjük fel a jeleit magunkon.
Kigyulladt egy üllői hentesbolt, nem tudták újraéleszteni a tűzből kimentett férfit
A tűzben egy idős nő is megsérült.
Mire képes a USS Gerald R. Ford, a világ legnagyobb hadihajója, amellyel Donald Trump háborúzni akart?
Az USS Gerald R. Ford (CVN-78) annak az új, 21. századi amerikai repülőgép-hordozóosztálynak a névadója, amellyel az Egyesült Államok az...
Újabb hidegfront érkezik, hózáporok és viharos széllökések várhatók
A következő napokban térségünkben változékony időjárás várható. Vasárnap és hétfőn még viszonylag nyugodt, száraz idő lesz...
Karácsony utáni fásultság: Ezért érzi magát lehangoltnak az ünnepek után
Miután vége van a karácsonyi hajtásnak, sokan depressziós hangulatba süllyednek. De miért?
Ha tényleg nincs bombabiztos állás, ez a megoldás
Rekordszámú felnőtt kezdett új tanulmányokba és váltott karriert Magyarországon 2025-ben, részben a mesterséges intelligencia...
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Birmingham bandája Londonban is feltartóztathatatlan volt
Tovább íródik a szenzációs sorozat.
Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon
Egészen eddig hallgatott a fő indokról.
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után
Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.
Bulvár
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének
Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család
Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?
Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen
A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.
blogmorzsák
A zsebben hordható szórakozás öt évtizede
A kézi konzolok felemelkedése a Game & Watch-tól a Steam Deckig .
A Szabadság-szobor bilincsei
Kétségtelen, hogy Donald Trump elnökségének csúcspontja az lesz majd, amikor bilincsbe verik a Szabadság-szobrot is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


