Ezt olvasta már?


Értékelte az évet Szekó József mohácsi polgármester

Év vége és az új év kezdete az összegzés, mérlegkészítés ideje is, amikor számba vesszük az elvégzett feladatokat, elért eredményeket és a ránk váró teendőket.

KÖSZÖNTŐ

Tisztelt Mohácsi Polgárok!

Év vége és az új év kezdete az összegzés, mérlegkészítés ideje is, amikor számba vesszük az elvégzett feladatokat, elért eredményeket és a ránk váró teendőket.

Ha nagy általánosságban kéne értékelnem a magunk mögött hagyott esztendőt, azt mondanám: közepes évet zártunk, olyan értelemben, hogy 2016 jobb volt, mint 2015, s gyengébb, mint az előttünk álló 2017, amely elé nem minden alap nélkül tekintünk komoly várakozásokkal. 2016 a felkészülés jegyében telt. Látványos jelei ugyan nem voltak ennek, de nagyon sokat dolgoztunk különféle programokon, megalapozandó a jövő fejlesztéseit.

Számos beruházást készítettünk elő, sok és igen komoly nagyságrendű pályázatot nyújtottunk be, melyek összértéke mintegy 13 milliárd forint. Ez nem csupán egy város, de a nagyobb vállalkozások számára is igen jelentős nagyságrend.

Ami Mohács gazdaságának fejlődését illeti, egyre több a biztató jel: ezt támasztja alá, hogy két mohácsi nagyvállalat is 21 milliárd forintot is meghaladó fejlesztést végzett városunkban. Az egyik a Kronospan-MOFA ZRt., a másik a BONAFARM cégcsoport tagja, az MCS Vágóhíd Kft. De egyéb vállalkozások is vannak helyben, amelyek reménykeltően fejlődnek és szintén jelentős értékben fejlesztenek, növekednek: itt említeném meg például a Prophyl Kft., a Biovo Kft., a Screen Hungary Kft., a CNC Instruments Kft., a Purtech Kft., a Gráf Trans Bt., a Le Bélier, az SH-Bau Kft. nevét, valamint utalok több építőipari, szakipari vállalkozásra és mezőgazdasági termelőre is. Egyértelműek a jelei, hogy a város gazdasága erőre kapott, biztatóan halad előre, s ebben jómagam még igen komoly potenciált látok.

Biztos vagyok abban, hogy tovább csökken a munkanélküliség városunkban és erősödnek vállalkozásaink.

Külön is érdemes szólni a kikötőről, amely több mint 5 milliárd forintból épül meg, 94%-ban EU-s és hazai támogatásból, a maradék közel 300 milliót önkormányzatunk biztosítja. E létesítményt 2018 késő tavaszán vagy nyarán kezdik el építeni, s a következő évben készül el teljesen, remek lehetőséget nyújtva azon vállalkozásoknak, amelyek a vízi szállításban érdekeltek.

Amint azt a polgármesteri programomban le is írtam, a város úthálózatát, utcáit, járdáit igyekszünk az abban foglaltaknak megfelelően felújítani, korszerűsíteni, rendbe tenni, összesen közel 400 milliós értékben, teljességében önerőből és szintén önerőből fejlesztjük tovább a lakóparkot.

További önerős fejlesztés keretében tervezünk létrehozni mintegy 50 fő ellátására képes, önköltségi alapon működő, emelt szintű ellátást nyújtó szociális otthont, apartman-házat. Azt hiszem, ezt nem sok hazai önkormányzat engedheti meg magának. Az előző évek jó döntéseinek, eredményes pénzügyi politikájának, befektetéseinek köszönhetően szerencsére rendelkezünk az önerős beruházásokhoz szükséges anyagiakkal is.

Egy város, egy önkormányzat élete persze nem csak fejlesztési tervekről, tervezett és megvalósításra váró koncepciókról szól. Fontos az is, miként telnek a mindennapjaink e több mint 900 éves városban. Vagyis, miként tudjuk biztosítani a közszolgáltatásokat, milyen szociális, kulturális, sport és egyéb közösségi ellátásokat biztosítunk, miként segítünk az elesetteken, hogyan, milyen nívón működnek intézményeink, létesítményeink. Mindent összevetve úgy látom, a városüzemeltetés, működtetés terén szintén történtek előrelépések. Ezzel együtt igaz: mindig lesznek hiányosságok, hibák, amik megszüntetésre, kijavításra várnak. Sajnos sosem lesz olyan ideális állapot, ami mindenki maradéktalan megelégedésére szolgál. Ezzel együtt törekszünk arra, hogy minél többeket töltsenek el elégedettséggel a meglévő viszonyok, ellátások, szolgáltatások.

Tavalyi köszöntőmben a szokásos újévi jókívánságok, a jólét, a sikerek említése mellett legalább ilyen fontosnak éreztem, hogy a világban zajló változásokat látva békét és nyugalmat is kívánjak Mohács polgárainak – úgy látom, most még erőteljesebb hangon kell kifejezni az itt élők békéje, nyugalma iránti óhajt. A világ egyre inkább eldurvul, Európa békéjét a lezárult évben barbár terrortámadások dúlták fel.

A történtek ellenére Mohács továbbra is békés, nyugodt kisváros maradt. A magam részéről mindent megteszek azért, hogy ez így is maradjon. Bízom abban, hogy úgy az ország, mint a Mohács gazdaságában tapasztalható kedvező jelek tovább erősödnek, s ebből mindenki, aki tenni, dolgozni akar és tud, profitálni fog. Reményemet fejezem ki, hogy a bővülő lehetőségek láttán azon fiatalok, akik akárcsak tanulni vagy dolgozni, tapasztalatot szerezni külföldre mentek, előbb-utóbb visszatérnek, mert itt is meg tudják maguknak teremteni a gyarapodás, a nyugodt élet feltételeit. Ennek jegyében kívánok békés, szerencsés, boldog új esztendőt minden jó szándékú, jóakaratú, törekvő mohácsi embernek!

Szekó József

polgármester







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0