Ezt olvasta már?


Emberölés miatt emeltek vádat két nő ellen egyikük anyósának halála ügyében

Emberölés miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség két nő ellen, amiért ők mulasztásukkal siettették egy általuk gondozott idős, rossz egészségi állapotban lévő asszony, egyikük anyósának halálát.

A vádhatóság MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a 86 éves idős nő fiával és annak feleségével lakott együtt 2021 szeptemberétől. Mivel teljeskörű önellátásra képtelen volt, gondozó járt hozzá és menye segítette.

A két nő között rövid idő alatt bizalmas viszony alakult ki, és a beteg asszony menye többször jelezte a gondozónak: élete sokkal könnyebb lenne, ha anyósa nem élne.

A következő hetekben az idős asszony állapota folyamatosan romlani kezdett, ennek ellenére a két nő nem intézkedett érdekében, orvost, mentőt nem hívtak hozzá, mindezek következtében pedig az idős asszony meghalt.

A vádhatóság közleménye szerint az ápoló rögzítette a másik nővel folyó beszélgetéseit, majd a sértett halála után a felvételekkel megzsarolta az áldozat menyét.

A zsarolás miatt külön büntetőeljárás van folyamatban az ápolónő ellen a Komlói Járásbíróságon - olvasható a kommünikében.

 







0
0

hírek innen, onnan

Paksi ügy: ezért nem lehet az 1983-as paksi helyzetet a maihoz hasonlítani, hosszútávú megoldás kell

A Duna vízállásának változása és az Ausztriában az elmúlt napokban lehullott csapadék mennyisége alapján a következő napokban a Duna...

Ilyen jegyárakkal nyit újra a Miskolctapolca Barlangfürdő

Hamarosan újra megtelhetnek fürdőzőkkel a Miskolctapolca Barlangfürdő medencéi, és az is kiderült, mennyibe kerül majd a belépő az...

Halott menyasszony emlékét őrzi a fonyódi Kripta-villa

Fonyódon, a Sipos-hegyen áll a baljós nevű Kripta-villa. Pincéjében, a vöröskőből faragott ágyon két szerelmes alussza örök álmát,...

Ezért van ennyi szúnyog

Hát még az idő!

Így osztotta ki pillanatok alatt Kapitány István Németh Balázst, élő adásban

Éles szóváltás alakult ki az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésnapján, ahol Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter...

Britney Spears botoxkezelése rosszul sült el, megmutatta, mi történt a szemével

Négy hét kellett ahhoz, hogy az énekesnő szeme kezdjen visszatérni a normális állapotába.

Elkezdték növelni a paksi atomerőmű kettes blokkjának teljesítményét

Kedvezően alakul a Duna vízállása, de az MVM szerint az aszály miatt nem árt óvatosnak lenni.

Megdöbbentő dolgokat találtak a játszótereken, 14 milliós bírság lett a vége

Országszerte közel háromezer játszótéri eszközt vizsgáltak meg a fogyasztóvédők, és az eredmény igencsak aggasztó: egyharmaduknál...

Egyre több SPAR üzletben segíthetnek a vásárlók az „Egy szív a gyermekekért” Alapítványnak

A SPAR üzleteiben a mindennapi bevásárlás során egyszerűen támogathatják a vásárlók a beteg gyermekeket segítő „Egy szív a...

Négy meccs után megválnának Szabó Istvántól a román élvonalban - sajtóhír

Alig kezdődött el a szezon, máris megingott a kispad Szabó István alatt Csíkszeredán.

Büntetést szabtak ki a hatvanpusztai majorság ügyében

Csaknem 6 milliós bírságot rótt ki a Fejér megyei kormányhivatal a Hatvanpusztán engedély nélkül épített díszmedencék és más...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

Bognár: "Furcsa szabályok vannak, nem nagyon tudjuk követni a játékvezetőt" - így látták az edzők

Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Pakson és Debrecenben. Értékelések.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

0