Ezt olvasta már?


Eltűnt a pénz a bankkártyájáról? Ezt kell tennie!

Nyáron többet és több helyen használjuk.

Bankkártyája ma már szinte mindenkinek van. Kicsi, lapos, kis helyen is elfér és biztonságos. Ugyanakkor Magyarországon is vannak klónozott POS-terminálok, melyeknek segítségével megszerezhetik a kártyaadatokat, és ellophatják róla a pénzt.

Mit tehet ilyenkor az ügyfél, megtagadhatja-e a bank a kártérítést?

 

Ma már nem számít egyedi esetnek hazánkban sem, hogy illetéktelenhez jutnak el a bankkártya-adataink, annak birtokában pedig pillanatok alatt megszabadíthatnak bennünket a számlán lévő pénzünktől. Évente számos ilyen bejelentés érkezik a jegybankhoz is.

 

Az egyik esetben például a pénzintézet észlelte a támadást az egyik ügyfele bankkártyáján keresztül. Ezért a bank azonnal letiltotta a kártyát, s telefonon értesítette erről az ügyfelét. Igen ám, de az ügyféllel azt is közölték, hogy az ellopott pénzére keresztet vethet, mert azt a bank nem fizeti vissza. Arról is tájékoztatták, hogy a támadás egy külföldi nagyvárosból érkezett – ahol egyébként a kártyabirtokos sosem járt –, s a bankkártya-klónozás egy budapesti benzinkúton történt. Helyesen cselekedett-e a bank?

 

Így szól a jogszabály

 

A bankkártyák tulajdonosa a pénzintézet, az ügyfél csak a plasztikkártya használója. Ugyanakkor a bank nem bújhat ki ilyen esetben a kártérítés elől, ugyanis a 2009. évi LXXXV. törvény 44. és 45. paragrafusa rendelkezik a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról. E szerint „a jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése esetén a pénzforgalmi szolgáltató (a bank – a szerk.) haladéktalanul köteles megtéríteni a fizető fél részére a fizetési művelet összegét. Továbbá köteles a fizetési számla esetében a megterhelés előtti állapotot helyreállítani, és megtéríteni a fizető fél kárát.”

 

 

A jogszabály szerint a kártyabirtokos köteles haladéktalanul bejelenteni a kártyakibocsátó banknak, ha a plasztikját ellopták, elvesztette, vagy az akaratán kívül bármely módon kikerül ellenőrzése alól, a kártya használatához szükséges azonosító kód vagy más azonosító adat jogosulatlan személy tudomására jutott, illetve a bankszámláján jogosulatlan vagy jóvá nem hagyott műveletet végeztek.

 

A kártyakibocsátó banknak kötelessége, hogy biztosítson olyan távközlési lehetőséget, amelyen a fenti esetekben az ügyfél bármikor bejelentést tehet. Ám fontos tudni, hogy a bejelentést nem csak a kártyabirtokos teheti meg. És azt sem árt tudni, hogy jogosulatlan használatnak minősül az is, ha valaki a PIN-kódját akár hozzátartozóinak, barátainak elárulja.

 

Vannak kivételek

 

A jogszabály szerint a bejelentés megtételét megelőzően bekövetkezett, az elektronikus fizetési eszköz elvesztéséből, ellopásából, elrablásából vagy jogosulatlan használatából eredő kárt a kártya tulajdonosa (azaz a bank) viseli, maximum negyvenötezer forint értékben. Ez alól kivétel, ha a kár a kártyabirtokos (azaz az ügyfél) szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt következett be, vagy azt csalárd módon eljárva okozta.

 

Ugyanakkor nem terheli felelősség a kártyatulajdonost abban az esetben, ha a kárt olyan személyre szabott eljárással – például hamisított bankkártyával – okozták, amely információtechnológiai eszköz vagy távközlési eszköz használatával történt. Továbbá, ha a készpénz-helyettesítő fizetési eszközt személyes biztonsági elemek – például PIN-kód – nélkül használtak. Valamint abban az esetben sem, ha a pénzforgalmi szolgáltató a biztonságos bankkártya-használattal kapcsolatos kötelezettségének nem tett eleget.

 

A jogszabály kimondja az is, hogy a „bekövetkezett kár” alatt olyan, az ügyfél által jóvá nem hagyott fizetési műveleteket kell érteni, amelyek ellopott bankkártyával történtek, vagy a kártya jogosulatlan használatából származtak.

 

 

Feljelentést is kell tenni

 

Ha a bankkártya-forgalmon kimutatható egy gyanús fizetés – a korábban említett esetben a benzinkút –, vagy amikor ellopják a kártyáról a pénzt, akkor a szolgáltató működési helye szerint illetékes rendőrségen ismeretlen tettes ellen kell feljelentést tenni lopás gyanúja miatt. A konkrét szolgáltató(k) címét meg kell adni, így a klónozott terminálokra könnyebben csaphat le a rendőrség, megakadályozva, hogy még több ember bankszámláját megcsapolhassák az adatrablók.

hiradó.hu







0
0

hírek innen, onnan

Kérdésessé válhat a Heti Hetes jövője az RTL-en

A megújuló Heti Hetes tizenegy év kihagyás után tért vissza az RTL képernyőjére április 12-én, ennek ellenére hamarosan ismét...

PwC-felmérés: az e-kereskedelemben a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező

„A kereskedelem digitalizációjának következő hullámát már nem az új vásárlók érkezése fogja meghatározni, hanem a meglévő...

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc Meglepő reagálás a...

Ez a 2026-os ősz legmenőbb rövid frizurája – a curtain crop mindent visz

Ha régóta gondolkodsz rajta, hogy rövidebbre vágasd a hajad, 2026 őszén könnyen lehet, hogy megérkezett az a fazon, ami végül meggyőz.

Ha egy igazi thrillert néznél otthon a hétvégén, akkor most figyelj

Újra hatalmas népszerűségnek örvend a streamingplatformokon Anthony Hopkins és Alec Baldwin 1997-es feszült túlélőfilmje.

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

0