Ezt olvasta már?


Elhunyt dr. Németh Elemér

Január 25-én, 79. életévében elhunyt Dr. Németh Elemér, Mohács egykori vezetője, aki a rendszerváltás utánis több mint másfél évtizeden keresztül a képviselő-testület tagjaként dolgozott Mohácsért.

1938. február 28-án született Mohácson.

Dr. Németh Elemér a keszthelyi Pannon Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát, majd doktori fokozatot. A szakképesítése megszerzése után tizenkét évig a mohácsi járásban, a mezőgazdaságban dolgozott termelésirányítóként. Az agráriumban eltöltött évek után 1967-től a Mohácsi Járási Tanács elnökhelyettese, 1973-tól elnöke, 1983-tól pedig a Mohács Városi Tanács elnöke volt.

Munkássága alatt a városban több mint ötszáz új lakás talált gazdára, kiépült a Duna-parti támfal, délszláv múzeum létesült, megépült a színházterem, az új kollégium. Földgázzal látták el a várost, a lakótelepen fűtőmű kezdte meg a működését. Számos belterületi út létesült, 2.000 köbméteres víztározó és csatornázás javította a mohácsiak életminőségét. Városvezetői tevékenysége alatt fejlesztések sokasága történt az egészségügyi, a szociális és az oktatási ágazatban is. Kezdeményezője és létrehozója volt a német, a román és a francia testvérvárosi kapcsolatainknak.

Nyugdíjba vonulása után is aktívan részt vett a közéletben: 1990-től 2006-ig a város 1-es számú választókerületének egyéni képviselőjeként tagja volt Mohács Város Képviselő-testületének, egy ideig bizottsági elnöki feladatokat is ellátott, s ugyanilyen szerepet töltött be pár évig a Baranya Megyei Közgyűlés soraiban. Több évtizedes, eredményes közéleti munkáját, tevékenységét több díjjal, kitüntetéssel is elismerték. 2007-ben, államalapításunk ünnepén a Mohács Város Tisztelete Jeléül – „Mohácsért” Aranygyűrűt vehette át Szekó József polgármestertől.

Dr. Németh Elemér temetésére szűk családi körben kerül sor.

Mohács Város Önkormányzata február 3-án, pénteken 11.30 órakor a Városháza dísztermében nyilvános megemlékezésen búcsúzik el az egykori városvezetőtől.







0

hírek innen, onnan

Ételmérgezéssel kerültek kórházba gyerekek, az étkeztető szerint náluk mindent rendben találtak

Hányással és hasmenéssel kerültek kórházba óvodás és iskolás gyerekek Budapestről és környékéről. A szülők szerint mindannyian...

Kiderült a boldog és hosszú élet titka?

Egy hazai kutatás kereste, hogyan élhetünk hosszabb, boldogabb, teljesebb életet.

Tényleg megfeleződhet Magyarország népessége a század végére? – aggasztó KSH-adatok érkeztek

Újabb adatok érkeztek a magyar népesség alakulásáról, és továbbra sem látszik érdemi fordulat a születések számában. Bár egyetlen...

A magyar-ukrán kapcsolat újabb feszültségeiről ír a Deutsche Welle

Orbán Viktor leváltása után Magyar Péter azzal indított, hogy javít a bilaterális viszonyon, ám most újabb feszültség keletkezett az...

Miért érdemes felnőttként is visszatérni a Roxfortba? Életre szóló útravaló a Harry Potter-sorozatból

Az őszi idő beköszöntével sok könyvmolynál előkerül a Harry Potter-sorozat, vagy pedig a filmek pörögnek esténként. A már jól ismert...

Erre az 5 európai helyre lesz érdemes figyelni 2027-ben

Olasz régió, horvát történelmi város és a „svéd Riviéra” is bekerült a Lonely Planet 2027-re ajánlott európai úti céljai közé.

A rendőrök vitték el Kabát Petit

Nem indult zökkenőmentesen Kabát Peti kolumbiai kalandja. Az egykori válogatott labdarúgó a Celeb vagyok, ments ki innen! forgatására...

Emlékszel még rá? Alig lehet ráismerni az Anna bájos kislányára: így megváltozott

Ha te is a tévé előtt ülve izgultál Anne Shirley kalandjain, biztosan emlékszel a szeplős, vörös hajú, álmodozó kislányra.

Magyar Péter ezt most nem hagyta szó nélkül

Magyar Péter miniszterelnök szombaton újabb határozott üzenetet küldött a Facebook-oldalán azoknak, akik az elmúlt napokban támadták a...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

Titokzatos folyosórendszer húzódik a Terror Háza alatt, a legriasztóbb részét alig néhány ember láthatta csak eddig

Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb borzalmait

0