Ezt olvasta már?


Elhunyt Magyari Béla kiképzett űrhajós

Életének 69. évében elhunyt Magyari Béla mérnök ezredes, a Szojuz-36 űrhajó tartalékszemélyzetének tagja. Az űrhajós halálhírét barátja, Schuminszky Nándor, a Magyar Asztronautikai Társaság tagja erősítette meg hétfőn délután.

Közlése szerint Magyari Bélát hosszan tartó betegség után hétfőre virradóra érte a halál.

Magyari Béla 1949. augusztus 8-án született Kiskunfélegyházán. 1967 és 1969 között a magyar, 1970-ben és 1971-ben a szovjet repülőműszaki főiskola növendéke volt, 1972-ben a magyar légierő repülőtisztje, 1977-ben I. osztályú vadászrepülő lett. A Szovjetunió által vezetett Interkozmosz együttműködés lehetővé tette, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar űrhajósjelölteket 1977 májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten a Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben. A vizsgálatok eredményeképpen négy pilótát választottak ki, akik közül ketten (Farkas Bertalan és Magyari Béla) a csillagvárosi Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt 1978-1980-ban.

Farkas Bertalan űrhajóstársa és parancsnoka Valerij Nyikolajevics Kubaszov, Magyari Béláé Vlagyimir Dzsanyibekov volt. Mindkét magyar kiváló eredménnyel végezte el a kiképzést, a jelöltek közül - másfél évvel a repülés előtt - az orosz szervezők választották ki Farkas Bertalant az űrrepülésre, de Magyari Bélának ugyanúgy végig kellett csinálnia a kiképzést, végig készen állt a helyettesítésre. 1980. május 26-án azonban csak a földi irányítóközpontból izgulhatta végig Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov űrrepülőgépének fellövését. A moszkvai irányítóközpontból tartotta a kapcsolatot Farkassal, és közben közvetített is a Magyar Televíziónak.

Ő is megkapta a Magyar Népköztársaság Űrhajósa címet. Az űrrepülést követő egy esztendő országjárással telt, élménybeszámolókat tartottak Farkas Bertalannal. Magyari Béla 1981 és 1986 között a Budapesti Műszaki Egyetem nappali tagozatán folytatta tanulmányait, űranyag-technológus lett, kutatóként dolgozott 1990-ig, közben a Miskolci Műszaki Egyetemen képezte tovább magát, doktori disszertációját fémtani kutatásokból írta. A nyolcvanas években a miskolci egyetem mérnökei egy új űrkemence fejlesztésébe kezdtek, amelynek "születésénél" ő is bábáskodott, de a kutatásokra szánt pénz elfogyott. Magyari ezután négy évig nem dolgozott az űrhajózás területén, s egy szívizomgyulladás miatt a repüléstől is eltiltották. 1990-től a Pénzügyminisztériumban a szovjet csapatok kivonásával foglalkozó titkárság osztályvezetőjeként a repülőterek hasznosításán dolgozott.

Magyari Béla 1992-ben ismét a honvédséghez került, s ekkor már a MiG-21-es vadászrepülők fejlesztésével foglalkozott. 1995-ben a Budapesti Műszaki Egyetem honvédelmi csoportvezetőjeként oktatásszervezés volt a feladata. Amikor az általa vezetett honvédelmi csoportot felszámolták, nyolc hónap intenzív angolnyelvtanulás után hat hónapig volt az SFOR (a NATO vezette, több nemzetiségű stabilizációs erő Bosznia-Hercegovinában) kötelékében a logisztikai főnökségen osztályvezető.

Magyari Béla 1994-től volt tagja a Magyar Űrkutatási Tanácsnak, 2001 és 2006 között a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke volt. Számos szakkönyv szerzője, gyakori vendége volt az űrhajózással és űrkutatással foglalkozó rendezvényeknek.

forrás: mti.hu







0

hírek innen, onnan

Több répára lenne szüksége Magyarország utolsó cukorgyárának

A mészkemence pénteki begyújtásával elindították a 133. kampányt a kaposvári cukorgyárban. A répa feldolgozása október közepén...

Alig lehet ráismerni A pampák királya gyönyörű színésznőjére: így néz ki ma Glória Pires

Aki a kilencvenes években rendszeresen nézte a brazil sorozatokat, annak aligha kell bemutatni Glória Pires nevét.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Havasi Bertalan kitárja a politika boszorkánykonyhájának és az emberiség pöcegödrének ajtaját

Tizenkét év, ami alatt a lájk átvette az uralmat a valóság felett.

Több mint 3 millió autót hív vissza a Volkswagen – kiderült, mi ennek az oka

Korrózió miatti kormányműhiba veszélye miatt több mint hárommillió járművet hív vissza a Volkswagen-csoport.

Ezért szenved a Tisza a HUN-REN vezetésének eltávolításával

Hiába vág össze a Tisza politikai akarata a legtöbb tudós véleményével, több mint négy hónapja nem tudják a HUN-REN kutatóhálózat...

Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk

Bár a pécsi önkormányzat 2024 nyaráig vállalta, fizeti két postahivatala üzemeltetési költségének felét, az állami posta mégsem...

Óriási lázadás az Operettszínházban – Kitálaltak a színésznők a belső helyzetről

Bordás Barbara szerint komoly bizonytalanság alakult ki a Budapesti Operettszínház társulatában: kevés az előadás, több produkció...

8 házimunka, amivel ne várj tovább, mert később sokkal nagyobb baj lehet belőle

Ezek azok a házimunkák, amik nincsenek szem előtt, mégis hosszú távon a legtöbbe kerülhetnek – legyen szó plusz munkáról, magasabb...

Mostantól nem mindegy, mennyivel megy a szlovén autópályákon

Szeptember óta sokkal nehezebb száguldozni a szlovén gyorsforgalmi utakon, a gyorshajtási bírság pedig akár 1200 euró is lehet.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0