Ezt olvasta már?


Elfogadták a Sargentini-jelentést visszautasító határozatot

Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, a Sargentini-jelentés elleni határozatot.

Ez arra szólítja fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.

A képviselők 129 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett fogadták el a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető által benyújtott javaslatot, amely hangsúlyozza: Magyarország maga védi a határait, "fenntartjuk a kerítést, és nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határőrizet jogát".

A dokumentum szerint az Európai Parlamentben (EP) elfogadott Sargentini-jelentés a demokratikusan megválasztott magyar Országgyűlés döntéseit támadta meg, ezzel pedig túllépte hatáskörét, megsértette az ország szuverenitását.

A határozatban az olvasható: megdöbbentőnek tartják, hogy az EP bevándorlást támogató képviselői azért ítélik el Magyarországot, mert megvédte határait.

"Visszautasítjuk a Sargentini-jelentésnek nevezett hazug bevándorláspárti vádirat rágalmait. Visszautasítjuk a jelentést, amely azért támadja Magyarországot, mert nem fogadott be bevándorlókat, elutasította a kvótát, jogi határzárat hozott létre, és büntethetővé tette az illegális bevándorlás szervezését" - írták.

Az elfogadott előterjesztés felháborítónak nevezi, hogy az EP bevándorláspárti képviselői, a tartózkodó szavazatokat figyelmen kívül hagyva, "csalással fogadták el a Magyarországot és a magyar embereket rágalmazó jelentést".

A magyar Országgyűlés egész Európára nézve veszélyesnek tartja, ha egyes üzleti csoportok és egy spekuláns üzletember érdekei akadálytalanul érvényesülnek az Európai Unióban, és felülírhatják az alapszerződésben lefektetett szabályokat - írták, elfogadhatatlannak nevezve, hogy az illegális migrációt támogató szervezetek megbélyegezzék a magyarokat.

"Csak a magyarok dönthetnek arról, kivel szeretnének együtt élni és kivel nem" - rögzíti a közzétételét követő napon hatályba lépő országgyűlési határozat.

Az EP szeptember 12-én 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadta el a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentést.







0
0

hírek innen, onnan

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha...

Grandevú Családi Nap 2026 – Egy nap, ahol az autók, a zene és a családi élmények találkoznak

Szeptember 6-án a budapesti Városháza Park ad otthont a Grandevú Családi Napnak, amely egész napos, ingyenes kikapcsolódást kínál az...

„Új lehetőségeket kell nyitni az energiatermelésben”

A kormány a felszabadított európai uniós forrásokból összesen 868 milliárd forintot szán a termelést, a tárolást, a hálózati...

Szokatlan dologgal ütközött egy magánrepülő

Reptéri szolgálati Fiat Panda keresztezte egy guruló magángép útját. A baleset rögzítette egy biztonsági kamera.

Megfizeti jóságukat a sors: 3 csillagjegy most mesés bőségbe és boldogságba lép

Három csillagjegynek végre fordulhat a szerencséje. Amit eddig másokért megtettek, abból most valami vissza is jöhet hozzájuk: pénz, egy...

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról...

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.

Kilövés után felrobbant egy kínai Hosszú Menetelés 7A hordozórakéta

Egy nagyon drága műholdat szállított. A rakéta és a rakománya is eltűnt a Dél-Kínai-tengerben.

Mindenki a lefolyóba önti ezt a vizet, pedig aranyat ér: új erőre kapnak tőle a növények

Ne öntsd ki ezt a vizet: egy egyszerű konyhai trükk többet tehet a növényeidért, mint a drága szerek

Közel 400 négyzetkilométeres olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere

A Caroline Bezengi nevű hajó csaknem egymillió hordó orosz kőolajat szállított, egy természetvédelmi terület közelében futott zátonyra.

Nagyot esett a benzin ára, ennyit kell most fizetni

Jelentősen csökkent a benzin országos átlagára a hétvégén, hétfőn már 574 forintos literenkénti értéket mutatott az összehasonlító...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt

Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

0