Ezt olvasta már?


Élénk a magyarországi vállalatfelvásárlási piac

A globális és regionális csökkenés ellenére a magyarországi tranzakciós piac az ügyletek számában 2020-ban is növekedni tudott, a Deloitte M&A piaci tanulmánya szerint a legerősebb vállalatfelvásárlási aktivitás a fogyasztói, a pénzügyi és az energia ágazatot érintette Magyarországon, ...

... ahol jelentősen megnőtt a magyar befektetői aktivitás.

A könyvvizsgáló és tanácsadó cég csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a világban a tranzakciós aktivitást markánsan befolyásolta a pandémia, az év első két negyedévében már a 2008-as világválsághoz hasonlítható mélypontot idézett a helyzet. A piac azonban az év második felében korrigált, így az év egészében a 2017-es szintet teljesítette a tranzakciós érték tekintetében. 2021 első negyedéve ismét rekordot döntött: 2020 első negyedévéhez képest kétszeresére nőtt a tranzakciós összérték, de a 2019-es értéket is számottevően meghaladta.

Közép-kelet-európai régiós viszonylatban 2019-ben két évnyi csökkenő tendenciát követően rekordmennyiségű, 421 tranzakciót bonyolítottak le, amely 21 százalékos növekedést jelentett 2018-hoz képest. 2020-ban a tranzakciós aktivitás 20 százalékkal csökkent, a negyedik negyedében viszont már megközelítette a 2019-es negyedik negyedévit, 2021 első negyedévében pedig 6 százalékkal nőtt a tranzakciók száma az egy évvel korábbihoz képest.

A fogyasztói, a pénzügyi és az energia ágazat vezérelte magyarországi tranzakciós aktivitás 2020-ban is nőtt, 32 tranzakciót jegyeztek, míg 2019-ben 31-et.

A közlemény szerint Csomor Csaba, a Deloitte magyarországi pénzügyi tanácsadás üzletágának igazgatóhelyettese kifejtette: a 2020-ban történt tranzakciók csupán töredékénél publikus a tranzakciós ár, ezek közül kiemelkedik a Magyar Takarékszövetkezeti Bank, az MKB Bank és a Budapest Bank fúziója, ahol a tranzakció eredményeképp létrejövő Magyar Bankholding becsült konszolidált értéke 744 milliárd forint.

Az év másik meghatározó tranzakciója lett volna az Aegon biztosító érdekeltségének értékesítése a Vienna Insurance Group AG (VIG) számára 830 millió euróért, ez az ügylet azonban nem zárulhatott le, mert a magyar hatóságok nem járultak hozzá a vevő áprilisi tájékoztatása szerint. A pénzügyi szektor harmadik jelentős tranzakciója volt a Diófa Alapkezelő Zrt. 89,85 százalékos tulajdonrészének megvásárlása az Indotek Group által. A Deloitte mind a három tranzakcióban tanácsadóként működött közre - írták.

A közlemény 2020 további számottevő tranzakciójának nevezi a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának megvásárlását az Indotek Csoport által a Mid Europa Partners-től, a Sága Zrt. felvásárlását a Master Good Kft. által, a Gallicoop Zrt. felvásárlását, valamint a BioTechUSA - Scitec Nutrition tranzakciót, amelynek következtében a Scitec Nutrition újra magyar tulajdonba került.

A Deloitte kiemeli, hogy a magyarországi M&A piacon az elmúlt 2 évben kifejezetten magas volt a belföldi tranzakciók részesedése, 2019-ben a tranzakciók 55 százaléka, míg 2020-ban 44 százaléka esetén magyar vállalat vásárolt fel egy másik hazai szereplőt. A hazai befektetők mellett számottevő a nyugat-európai befektetők érdeklődése is, míg a befektetők mintegy 9 százaléka érkezik az európai térségen kívülről.

A közlemény szerint a közép-kelet-európai régióban és Magyarországon is érzik a vállalatfelvásárlási piac élénkülését, így erős aktivitásra számítanak a következő időszakban is, nemcsak az intézményi szereplők, hanem a magántulajdonú vállalatok esetén is.







0
0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0