Ezt olvasta már?


El-selejtező - Csak a Fehérvár FC esélyes a magyar csapatok közül

A három magyar csapat közül egyedül a Fehérvár FC számít párharca esélyesének a labdarúgó Európa-liga-selejtező második fordulójában.

Az előző idényben El-csoportkörös székesfehérvári együttes a liechtensteini Vaduzzal csap össze, és ha papírforma eredmény születik, folytathatja majd a menetelését. Ugyanehhez a Budapest Honvédnak a román Universitatea Craiova ellen kisebb, míg a Debrecennek a Torinóval szemben már nagyobb bravúrra lenne szüksége.

A Fehérvár FC az előző körben 5-1-es összesítéssel bizonyult jobbnak a montenegrói Zetánál úgy, hogy ez volt az eredménye az idegenbeli mérkőzésnek, a felcsúti visszavágó pedig gól nélküli döntetlennel ért véget.

"Vegyesek az érzelmeim az El első selejtezőköre után, hiszen az idegenbeli meggyőző és magabiztos játékunkból szinte semmit nem sikerült átmentenünk a hazai visszavágóra" - mondta a Fehérvár FC honlapjának a csatár Marko Scepovic, aki úgy véli, csütörtök este sokkal összeszedettebben, koncentráltabban kell futballozniuk, mint ahogy múlt héten tették.

Hangsúlyozta, hogy mindenképp szeretnék kiharcolni a továbbjutást, és mint megjegyezte, ehhez "fontos, hogy lehetőleg ne kapjunk gólt a Pancho Arénában, jó lenne magabiztos, két-három gólos előnyt kiharcolni az első mérkőzésen".

A Vaduz az első fordulóban idegenben gól nélküli döntetlent játszott a Breidablikkal, a visszavágón pedig 2-1-re legyőzte az izlandi csapatot.

A Budapest Honvéd 4-2-es összesítéssel - 3-1-es hazai győzelemmel és 1-1-es litvániai döntetlennel - múlta felül a Zalgiris Vilniust, míg a Craiova, amely a már zajló román bajnokságban megnyerte első két mérkőzését, az El-ben két 3-2-es győzelemmel ejtette ki az azeri Szabail csapatát. Az erőviszonyokat jelzi a két csapat játékoskeretének összértéke, a transfermarkt.de szerint a román együttesé 24,25 millió euró, a Honvédé 7,13 millió.

Az albán FK Kukesit 4-1-gyel - 3-0-s hazai győzelemmel és 1-1-es idegenbeli döntetlennel - búcsúztató Debrecenre vár papíron a legnehezebb párharc, mivel az olasz bajnokság hetedik helyezettjével, a kupasorozatba most bekapcsolódó együttessel kell megmérkőznie a továbbjutásért. Az olaszországi mérkőzést Alessandriában rendezik meg, ahol a debreceniek honlapja szerint kétezer új széket szereltek fel, így hatezren lehetnek ott a csütörtöki mérkőzésen.

Továbbjutása esetén a Fehérvár az észt Flora Tallinnal vagy a német Eintracht Frankfurttal találkozik, a Debrecenre a fehérorosz Sahtyor Szoligorszk és a dán Esbjerg párharcának továbbjutója vár, a Budapest Honvéd ellenfele pedig a görög AEK Athén lenne.

A főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerni.

A magyar csapatok El-programja a selejtező 2. fordulójában:

1. mérkőzések (csütörtök):

Budapest Honvéd-Universitatea Craiova (román), Győr, 18.55

Fehérvár FC-Vaduz (liechtensteini), Felcsút, 20.00

Torino FC (olasz)-Debreceni VSC, Alessandria, 21.00

visszavágók (augusztus 1.):

Universitatea Craiova-Budapest Honvéd, 18.15

Debreceni VSC-Torino FC, 18.30

Vaduz-Fehérvár FC, 19.00







0
0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0