Egyre többen vesznek vonatjegyet okostelefonnal
Másfél millió menetjegy kelt el március végéig a tavaly nyáron jegyvásárlási funkcióval is kibővített Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül.
A könnyen, mobileszközön néhány kattintással elérhető elektronikus jegyváltás egyre növekvő népszerűsége, a gyorsaság és a kényelem mellett a kedvezményeknek is köszönhető; ezáltal csaknem 70 millió forintot takarítottak meg az utasok tavaly nyár óta. A jövőben a Vonatinfó alkalmazásban a bérletértékesítés bevezetését is tervezi a vasúttársaság.
Az alkalmazáson keresztül vásárolt e-vonatjegy nem csak megkönnyíti, de meg is gyorsítja a jegyvásárlást, ennek a jegyváltási lehetőségnek a növekedésével csökken a pénztárak terheltsége és a pénztárak előtti sorban állás. 2019. februárban már az eladott menetjegyek 4,5 százalékát a Vonatinfó alkalmazáson keresztül vásárolták meg. Az applikációt Android platformon 237 800; iOS platformon összesen 22 225 mobilkészülékre töltötték le. A regisztrált felhasználók száma március végéig 97 ezernél is több volt.
A 2019 márciusáig a Vonatinfón keresztül vásárolt e-vonatjegyekre nyújtott kedvezmények összértéke megközelítette a 70 millió forintot. A mobilalkalmazáson keresztüli jegyvásárlásokra adott 10, illetve 20 százalékos kedvezmények, illetve az önkiszolgáló csatornákon (jegyautomata, online- vagy vonatinfós jegy) keresztül történő vásárlásokra nyújtott kedvezmények bevezetése óta az utasok eddig 995 millió forintot takaríthattak meg.
A Vonatinfó alkalmazásban a bérletértékesítés bevezetését is tervezi a vasúttársaság. A pénztári e-személyigazolványhoz kötött bérletértékesítés, majd jegyértékesítés országos kiterjesztésével közel egyidőben a Vonatinfó alkalmazásban is kibővül annak érdekében, hogy ha a felhasználó rendelkezik elektronikus személyi igazolvánnyal, és azt használja, mint bérletigazolvány, akkor a felhasználó dönthessen úgy, hogy csak és kizárólag az e-személyijét használja az utazási jogosultság igazolására.
| A jegyvizsgálónak okoseszköz képernyőjén bemutatható e-vonatjegyet tavaly nyár óta a Vonatinfó mobilalkalmazásból is lehet vásárolni. Gyorsan népszerűvé vált a vasúttársaság ez a jegyváltási megoldása, hiszen az utasok így akár útban az állomás felé, mobilon, sorban állás nélkül is megvehetik jegyüket (csúcsidőben továbbra is javasolt az időben történő, elővételes jegyváltás). A mobilalkalmazásból 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók e-vonatjegyek. A @-cal jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 km-es utazásra szóló e-vonatjegynél 20 százalékos árengedmény vehető igénybe. A Vonatinfón vásárolt vonatjegyek felhasználási feltételei megegyeznek az e-vonatjegyével. A Vonatinfóról bővebb információk a MÁV-csoport honlapján érhetők el: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/vonatinfo-mindent-tudo-belfoldi-vasuti-utazastervezo-0. |
hírek innen, onnan
Itt a friss hír, így változik 2026-tól a nyugdíjas igazolvány, már ezeket is igénybe veheted
Erre kell pontosan számítani!
Megélhetési válság Magyarországon, drámai leszakadás – Elképesztő adatok, ennyi magyar család küzd, hogy hó végén ne maradjon éhes
Közel kétmillió magyar család sodródik hónapról hónapra a létbizonytalanság felé: az Európai Unió adatai szerint a háztartások fele...
Karácsony válasza Orbánnak: Aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja
Orbán interjújára reagált Karácsony, szerinte a miniszterelnök tényismerete megkopott, az állami költségvetésről pedig úgy beszél...
Vilmos herceg elmondta, hogyan beszélt Katalin rákbetegségéről a gyerekeiknek
A herceg a szülőség nehézségeiről is beszélt egy interjúban. Azt is elárulta, miért nem akarnak még saját telefont adni a gyerekeiknek.
Baranyai vaddisznóban állapították meg az afrikai sertéspestis jelenlétét
A fertőzés emberre nem veszélyes, de a Nébih szerint kiemelten fontos, hogy a betegség ne tudjon átterjedni a házi sertésekre. Az ún....
A Vasas kikapott a Mladost Zagrebtől
A Vasas jól küzdött házigazdaként, de három góllal alulmaradt kedden a Mladost Zagrebbel szemben a férfi vízilabda Bajnokok Ligája...
Kimondták a tudósok: ez a legkárosabb leves, pedig szinte minden családban főzik
Kimondták a tudósok: veszélyes lehet a húsleves, amit szinte minden család főz.
A legnagyobb amerikai hadihajó megérkezett Latin-Amerikába
Az USS Gerald R Ford a világ legnagyobb repülőgép-hordozója, és Venezuelára akarnak vele nyomást gyakorolni.
Megszólalt Budapest csődjéről Karácsony Gergely
Budapest nem megy csődbe magától, csak ha a kormány csődbe taszítja, viszont aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja -...
Az On-Chain és Off-Chain tranzakció fogalmak jelentése és értelmezése
Hogyan működik a tranzakciók két arca, az On-Chain és az Off-Chain a blokklánc világában? A blokklánc tranzakciók két útja – mit...
Százezres bírság járhat érte, ha így parkolunk – Sokan nem tudják, hamar repül a büntetés
Sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan milyen feltételekkel lehet mozgáskorlátozott parkolóhelyet használni, pedig a szabályok...
Egy pillanat alatt vált havazásba. Szakaszosan érkezik a nagy hó. Éppen ekkor ér ide
Megkaptuk a nagy időjárási előrejelzést.
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését
A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit
A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha
Külföldön írják, NB I-et is megjárt edző érkezhet Újpestre
Szrdjan Blagojevics több mint egy hete távozott a szerb Partizan éléről, azonban a korábbi Debrecen-vezetőedző nem zárkózik el attól, hogy visszatérjen Magyarországra.
Bulvár
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”
Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.
Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni
Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.
blogmorzsák
Reklámok és marketing
Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


