Ezt olvasta már?


Egyedülálló arts & business program: dallamokat adtak el

A befolyt összeget sérült emberek zeneterápiás fejlesztésére ajánlották fel a szerzők

Idén szeptemberben indult el az az első kurzus, amelyet a PTE Művészeti Kara hirdetett meg hallgatói számára „Márka- és üzletfejlesztés a művészetekben” címmel. A kurzus vizsgafeladata a dallamaukció üzleti megvalósítása volt.

A kurzusra elsősorban elektronikus zenei, valamint festészet, szobrászat és alkalmazott grafikus képzéseken résztvevő hallgatók jelentkeztek. – Már az induláskor az volt a tervem, hogy a hallgatókkal közösen kitalálunk egy olyan eseményt, amely megvalósításával a félévben tanultakat konkrét, gyakorlati formában is kipróbálhatják – mondta Zámbori Bíró Tamás, a kurzus oktatója. – Aztán arra jutottunk – nem tagadom, kisebb, személyes nyomásomra –, hogy egy régi ötletemet valósítjuk meg. Még a Zsolnay Örökségkezelő NKft.-nél dolgoztam, akkoriban arts & business és üzletfejlesztési vezetőként, hogy a dallamaukció jól összekötheti az egyetem művészeti hallgatóit és a reálszférát. A hallgatók az ötletre azonnal rábólintottak, és úgy döntöttünk, belevágunk.
Az első magyarországi dallamaukcióra végül december 19-én került sor, Pécsen. A vásárlók javarészt fiatalok voltak, de több középkorosztálybeli is részt vett, és támogatta a művészeti pályájuk elején járó hallgatókat, valamint közvetve a sérült embereket. – Az esemény végén többen odajöttek hozzám, olyan emberek is, akik mérvadók a pécsi kulturális és zenei életben, és jelezték, hogy az ötlet jó, és folytatni kell. Az egyetemi hallgatókkal mi is úgy döntöttünk, továbbfejlesztjük az ötletet, és újra megszervezzük, az eddigiekhez képest nagyobb hírverés mellett, komplexebb struktúrával, további zeneszerzők bevonásával – tette hozzá Zámbori Bíró Tamás.
A kurzus oktatója azonban kiemelte, mivel ez egy induló projekt, elsősorban egyfajta pilot jelleggel tervezték. Meg szerették volna nézni, milyen a fogadtatása a vásárlóközönség részéről, ezért elsősorban a PTE MK elektronikus zenei szakának hallgatói szereztek dallamokat, majd ezeket, hogy még színesebb legyen, kiegészítették helyi, pécsi zeneszerzőkkel. Így „adományozott” dallamot számukra a Singas Project és Szilas Miklós gyermekdalszerző is.
Ezek mellett további zenekarok egy-egy, komplett dalt ajánlottak fel, amelyeket örökbe lehetett fogadni egy évre. – Ez az ötlet, be kell vallanom, spontán jött, mert ezek a zenekarok mindenképpen szerették volna segíteni projektünket, azonban a szellemi tulajdonjogukról nem szerettek volna lemondani, ezért találtuk ki az örökbe fogadás lehetőségét – magyarázta Zámbori Bíró. – Végül a Junkie Jack Flash a „Kérlekszépen”, az Akkezdet Phiai az „Egy Ház”, a Rokokó Rosé kifejezetten az eseményre írt „Dallamaukció” című, valamint a Csaknekedkislány „Expedíció” című számaikat ajánlottak fel erre a célra.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Milyen dallamok születtek?
Már az előválogatásnál próbálták székesíteni a szortimentet. Így – főként az egyetemi hallgatók részéről – volt kifejezetten kortárs-jellegű dallam, és beválogattak progresszív, ha úgy tetszik, könnyedebb hangzású dallamokat is. A vegyes válogatás oka elsősorban az volt, hogy a vásárolói célcsoportok legszélesebb rétegét szerették volna megszólítani, mert ez is egyfajta „piackutatás” volt.
Érdekes egyébként, hogy az eseményen nagy népszerűségnek örvendtek az inkább avantgárdabb, kortárs hangzású dallamok. – A dallamaukció után egyébként nekem is többen mondták, hogy a jövőben sokkal bátrabban nyúlhatunk az ilyen hangzások felé, mert ezek egyedisége megkérdőjelezhetetlen – tette hozzá az oktató.

Felnőtt értelmi sérültek kapták a befolyt összeget
Az aukción résztvevők végül 81 ezer forint adomány gyűjtöttek össze a Fogd A Kezem Alapítvány számára, akik kis- és közepesen súlyos fogyatékossággal élő felnőttek számára fogják felhasználni az összeget, kifejezetten zeneterápiás célokra.
Az Alapítvány egyébként idén 28 éves és évek óta bevonja a sérült emberek fejlesztéséhez a különböző művészeti ágakat, korábban art brut, most éppen a zene területén.







0

hírek innen, onnan

Öten fulladtak bele a folyóba

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...

Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta

Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.

Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet

Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...

Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak

Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...

Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro

Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...

Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra

Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...

Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek

Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0