Egyedi koncerteket és válogatáslemezt eredményez az együttműködés
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Pannon Filharmonikusok (PFZ) együttműködési keretmegállapodást kötött egymással a 2018/2019-es tanévre, melynek részleteiről sajtótájékoztatón számolt be a két intézmény vezetősége a Zene Világnapján, október 1-jén.
Elhangzott, hogy Magyarország első egyeteme és az ország vezető szimfonikus zenekara közötti kölcsönös partnerség Pécs és a PTE polgárai számára egyedi kulturális élményt biztosít a 2018/2019-es tanévre.
A két nagymúltú intézmény partnersége többéves hagyományra tekint vissza, mégis számos újdonság fedezhető fel a mostani együttműködésben. A Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Filharmonikusok kooperációjának célja, hogy egyedi kulturális és szakmai lehetőségeket biztosítsanak Pécs, azon belül elsősorban a PTE polgárai számára. A Pannon Filharmonikusok az évadban két olyan egyedülálló koncertet állít színpadra, amelyek korábban nem szerepeltek az együttes repertoárjában, s a PTE támogatásával valósulhatnak meg.
Október 11-én a Kodály Központ bálteremmé alakított nézőterén, körasztalok mellett ülve, barátokkal és egy pohár frissítővel a kezükben élvezheti a közönség a szimfonikus zene szépségét Vajda Gergely vezényletével és Bősze Ádám angol nyelvű konferálásával. A hagyományteremtő sorozat első estéjén magyar és európai zeneszerzők ikonikus darabjaiból és keleti zeneszerzők műveinek világából válogat a zenekar a Pécsi Tudományegyetem polgárainak tiszteletére. Az esten fellép többek között Édelmann Szofi, a 2018-as év PTE-Hangja is.
A másik különleges koncertre 2019 tavaszán kerül majd sor, amikor a Pécsi Tudományegyetem polgáraival – hallgatóival és oktatóival – közösen játszik a PFZ a zene otthonában, a Kodály Központban! Várják azon magyar és külföldi PTE-hallgatók és oktatók jelentkezését, akik szívesen beülnének a Pannon Filharmonikusok muzsikusai közé, és örömmel játszanának együtt a nagyzenekarral. A jelentkezők közül meghallgatás során választják ki a művészek azokat a szerencséseket, akik színpadra léphetnek, de a közönség sem maradhat ki a mókából! Vajda Gergely karmesteri pulpitusáról a legbátrabbak ugyanis kipróbálhatják, milyen érzés háttal állva a közönségnek dirigálni egy ilyen, világszerte elismert szimfonikus zenekart, mint a Pannon Filharmonikusok!
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy hamarosan megjelenik egy reprezentatív célokat szolgáló, egyedi borítóval megjelenő nagyzenekari válogatáslemez. A Pécsi Tudományegyetemen a Pannon Filharmonikusok tíz művésze oktatóként dolgozik, a lemez szimbóluma annak, hogy a minőségi képzés és a szakmai kiteljesedés egymást erősítő folyamatok.
Az együttműködés részeként, az egyre népszerűbb duális képzés jegyében a PFZ gyakornoki programlehetőséget biztosít a PTE hallgatói számára, valamint szakmai jegyeket biztosítanak a Művészeti Kar hallgatóinak. Ezen felül a PTE Közgazdaságtudományi Kar non-profit menedzserképzés kurzusán előadásokat tart a zenekar szakembere. Annak érdekében, hogy a gólyák számára minél több kulturális élményt hozzon az első egyetemi év, a PTE elsőéves hallgatói számára a PFZ 40%-os kedvezménykártyát helyezett el a hallgatói mappában, de ez a kedvezmény az egyetem valamennyi hallgatójának jár a tanulmányi ideje alatt.
hírek innen, onnan
„Jövőre se lesz semmi másképp, úgyse tudunk beleszólni”
Nézze meg, mit várnak a járókelők 2026-tól!
Sokan rosszul tudják: ezért nem veszik vissza a boltok a karácsonyi ajándékot
Előfordul, hogy karácsonyi ajándéknak nem egészen azt kaptuk, amit szerettünk volna, vagy mi tévedtünk színben-méretben a meglepetésünk...
Csaknem négyszeres ünnepi áremelkedés
Az év végi ünnepek jellemző árucikkeinek az árai tizenöt év alatt csaknem négyszeresükre nőttek.
„Gyönyörű bombázó vagy” – Regán Lili bikinis képe dicséretcunamit indított el
Regán Lili bomba formában van a követői szerint.
Vissza nem térítendő pénz a hitel mellé: új konstrukcióval ösztönzik fejlesztésre a legkisebb turisztikai vállalkozásokat
A kormány és a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) új konstrukciója kifejezetten azokat a magánszemélyeket és mikrovállalkozókat...
Megkondultak a vészharangok: több tucat gyártó sorsa dőlhet el a világ legnagyobb autópiacán
Több tucat kínai elektromosautó-gyártó sorsa dőlhet el 2026-ban: a gyengülő belföldi kereslet rákényszerítheti a veszteséges...
A D betűs szavak éve lesz 2026: a drónok, a dopping és a digitális detox kora jön
2026-ban eldől, hogy visszatérünk-e a saját életünkbe, vagy maradunk a kijelzők mögött. Miközben a világpolitikát drónok és...
Lavrov: Oroszország válasza megsemmisítő lesz
Ezt arra az esetre helyezte kilátásba a külügyminiszter, ha támadás érné Oroszországot.
Önazonos öltözködés: amikor a ruhatárunk végre rólunk szól
Az öltözködésünket rengeteg külső és belső hatás alakítja. Munkahelyváltás, anyává válás, élethelyzeti fordulópontok,...
Miért torpant meg világszerte az elektromos autók gyártása?
A világcégek nem fújták le az elektromos átállást, de alaposan átírták a korábbi terveiket.
Hármas karambol történt Borsodban, fennakadásra kell számítani a környéken
Egymásba szaladt három gépkocsi a 35-ös főút 5-ös kilométerszelvényénél, a baleset és a helyszínelés miatt egy sávon halad a forgalom.
Oroszország rakétákat telepített Belaruszba – Moszkva számára egész Európa elérhető lett
Amerikai kutatók műholdas felvételek alapján állítják, hogy Oroszország nukleáris fegyverekkel felszerelhető hiperszonikus rakétákat...
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
Birmingham bandája Londonban is feltartóztathatatlan volt
Tovább íródik a szenzációs sorozat.
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után
Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.
Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó
Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.
Bulvár
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének
Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen
A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


