Egy öt évvel ezelőtti emberölés feltételezett elkövetőjét fogták el Baranyában
Egy 2017-ben elkövetett emberölés feltételezett elkövetőjét fogták el a rendőrök szerdán Bosta községben - jelentette be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) bűnügyi főkapitány-helyettese Pécsen, sajtótájékoztatón.
Harmati Béla közölte: Sz. Zoltán - a gyilkosság áldozata - lakhelyéről, Bostáról tűnt el 2017. június 19-én, mindezt élettársa, F. Attila jelentette be a rendőrségen öt nappal később.
A férfi azt állította, hogy összeveszett élettársával és azóta nincs híre róla.
A fiatalember eltűnése miatt körözést rendelt el a Pécsi Rendőrkapitányság, és széles körű adatgyűjtést folytattak a férfi életvitelére, családi, baráti kapcsolataira és az eltűnését megelőző időszak eseményeire, az eltűnés körülményeire is.
Megállapították, hogy a korábban az ország több részén és Svájcban is élő férfi 2014-ben költözött a baranyai Bostára, ahol megismerkedett későbbi élettársával, akivel 2017 nyarára megromlott a viszonya.
A rendőrök az idén december 5-én jutottak olyan újabb adatok birtokába, amelyek alapján elrendelték a nyomozást emberölés gyanúja miatt.
Bátori Péter, a BMRFK bűnügyi osztályának vezetője azt mondta, ekkor felmerült a gyanú, hogy Sz. Zoltánt 2017 júniusában élettársa, F. Attila nyakon szúrta, áldozata pedig ennek következtében életét vesztette.
A rendőrségi eljárás során kiderült, hogy 2021 januárjában F. Attila az otthonából egy másik, szintén bostai lakcímre költözött.
A nyomozás adatai szerint a férfi költözése előtt a házhoz tartozó garázs alatti szerelőaknát kiürítette, onnnan a földet ismeretlen helyre vitte.
Bátori Péter elmondta, már a nyomozás során is felmerült, hogy F. Attila volt az utolsó, akivel Sz. Zoltán találkozott, így az akna éjszakai kiásására azt az "egyetlen és ésszerű magyarázatot" találták, hogy 2017-ben F. Attila megölte Sz. Zoltánt, holttestét elrejtette a szerelőaknában, majd 2021-ben kénytelen volt kiásni és más helyre vinni a maradványokat.
A nyomozás során több verzió is felmerült arra, hogy F. Attila hová rejthette el korábbi élettársa maradványait. Szerdán hajnalban mentek ki F. Attila bostai házához, hogy a bűncselekmény gyanúja miatt előállítsák.
Bár F. Attila ekkor még tagadta a bűncselekmény elkövetését, a lakóhelyén tartott kutatás során, a padláson egy fekete fóliazsákban emberi maradványokat találtak. F. Attila ekkor elismerte, hogy a zsák Sz. Zoltán maradványait tartalmazza.
A bűncselekmény részleteinek feltárása és a cselekmények pontos rekonstruálása a bizonyítási eljárás részét képezi - közölte Bátori Péter.
hírek innen, onnan
Paksi ügy: ezért nem lehet az 1983-as paksi helyzetet a maihoz hasonlítani, hosszútávú megoldás kell
A Duna vízállásának változása és az Ausztriában az elmúlt napokban lehullott csapadék mennyisége alapján a következő napokban a Duna...
Ilyen jegyárakkal nyit újra a Miskolctapolca Barlangfürdő
Hamarosan újra megtelhetnek fürdőzőkkel a Miskolctapolca Barlangfürdő medencéi, és az is kiderült, mennyibe kerül majd a belépő az...
Megkezdődött a paksi atomerőmű második blokkjának fokozatos felterhelése
Emelik a reaktorok teljesítményét.
Halott menyasszony emlékét őrzi a fonyódi Kripta-villa
Fonyódon, a Sipos-hegyen áll a baljós nevű Kripta-villa. Pincéjében, a vöröskőből faragott ágyon két szerelmes alussza örök álmát,...
Ezért van ennyi szúnyog
Hát még az idő!
Így osztotta ki pillanatok alatt Kapitány István Németh Balázst, élő adásban
Éles szóváltás alakult ki az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésnapján, ahol Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter...
Britney Spears botoxkezelése rosszul sült el, megmutatta, mi történt a szemével
Négy hét kellett ahhoz, hogy az énekesnő szeme kezdjen visszatérni a normális állapotába.
Elkezdték növelni a paksi atomerőmű kettes blokkjának teljesítményét
Kedvezően alakul a Duna vízállása, de az MVM szerint az aszály miatt nem árt óvatosnak lenni.
Megdöbbentő dolgokat találtak a játszótereken, 14 milliós bírság lett a vége
Országszerte közel háromezer játszótéri eszközt vizsgáltak meg a fogyasztóvédők, és az eredmény igencsak aggasztó: egyharmaduknál...
Egyre több SPAR üzletben segíthetnek a vásárlók az „Egy szív a gyermekekért” Alapítványnak
A SPAR üzleteiben a mindennapi bevásárlás során egyszerűen támogathatják a vásárlók a beteg gyermekeket segítő „Egy szív a...
Négy meccs után megválnának Szabó Istvántól a román élvonalban - sajtóhír
Alig kezdődött el a szezon, máris megingott a kispad Szabó István alatt Csíkszeredán.
Büntetést szabtak ki a hatvanpusztai majorság ügyében
Csaknem 6 milliós bírságot rótt ki a Fejér megyei kormányhivatal a Hatvanpusztán engedély nélkül épített díszmedencék és más...
Sport
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok
Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.
"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy
A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.
A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába
José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.
Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle
Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.
Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal
A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.
A magyar válogatott réméért Londonból tettek ajánlatot, ennek még Rossi is örülhet
A gólvágó számára nem lenne ismeretlen a város.
Bognár: "Furcsa szabályok vannak, nem nagyon tudjuk követni a játékvezetőt" - így látták az edzők
Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Pakson és Debrecenben. Értékelések.
Nagy húzás a Manchester Unitedtől, visszatérő világsztár kapta a 14-es mezt
Érik a meglepetés.
Főnyeremény lehet a Ferencvárosnak a két év után visszatérő támadó
Remek góllal kezdett.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Bulvár
Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.
444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politiku...
Szijjártót a házi sajtótájékoztatókra is 1-2 TEK-es kísérgette a külügyben.
Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés
Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.
„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés
Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.
Közel 2 millió magyar kap fontos levelet a napokban: ráfizethet, aki most nem reagál
Bajba kerülhet, aki most nem figyel!
Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?
Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet
A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
Megvádolták a buszvezetőt.
"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről
"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


