Ezt olvasta már?


Egy csipetnyi Pécs Szlovéniában

Nagy sikerrel zajlott Szlovéniában a Zsolnay Örökségkezelő NKft. által szervezett Kulturális csemegék Pécsről című rendezvény szeptember 14-15-én.

A program célja, hogy a környező országokban bemutassák Pécs kulturális értékeit, ennek jegyében a Zsolnay – múlt, jelen, jövő című kiállítás egészen október 29-ig látogatható Mariborban.

A zágrábi és újvidéki bemutatkozást követően a ZsÖK nemzetközi kapcsolatépítési projektjének következő állomása Szlovénia volt. Szeptember 14-én Ljubljanában zajlottak a programok: beszélgetés a Pécsi Íróprogram szlovén résztvevőjével, a Mecseki Fotóklub és pécsi fotósok kiállítása, az UniCum Laude koncertje és pécsi-villányi borok kóstolója. Szeptember 15-én Lendván a Bóbita Bábszínház előadásán és a Vivat Bacchus koncertjén vehettek részt az érdeklődők.

A rendezvényeket több száz lelkes érdeklődő követte, mind a szlovén szakmai közönség, mind pedig a helyi magyar közösség részéről. A ljubljanai magyar nagykövetség és a Balassi Intézet képviselői, Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet és Molnár G. Bíborka intézet igazgató nyitották meg a programokat, Pécs Önkormányzatának képviselőjével, Bognár Lászlóval, a Kulturális Bizottság elnökével.

Szeptember 15-én a maribori Regionális Múzeumban nyílt meg a „Zsolnay – múlt, jelen, jövő” című kiállítás, amely egészen október 29-ig várja a látogatókat. A tárlaton láthatók a Zsolnay aranykorát idéző műremekek a historizáló és a szecessziós korszakból, de két tárgy erejéig megidézik a 20-as, 30-as évek art deco stílusának világát is. A kiállítás bemutatja a Zsolnay Porcelánmanufaktúra jelenlegi termékeit, amelyek hűen őrzik a nagy elődök hagyatékát, ugyanakkor azokról a kísérletekről is beszámol, amelyek eredményi remélhetőleg hamarosan megjelennek majd a következő évek termékkínálatában.

A tárlaton megtekinthető a 2012 óta rendszeresen megrendezésre került Zsolnay Nemzetközi Kerámia Szimpózium néhány szép eredménye; a falakon elhelyezett poszterek és fotók pedig megmutatják a régi Zsolnay gyár hangulatát, és azt az új miliőt is, ami a Zsolnay Kulturális Negyed létrehozásával a látogatókat napjainkban fogadja. A kiállításon a következő kortárs művészek munkái is láthatók: Pál Zoltán, Gellér B. István, Dobány Sándor, Füzesi Heierli Zsuzsa, Bedécs Mónika, Babos Pálma.

A tárlat igyekszik bepillantást adni a rendkívül különleges Zsolnay-világba. A rendezők első számú célja az volt, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá tegyék, hogy ennek az ízig-vérig pécsi márkának nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van. Ugyanakkor remélik azt is, hogy sikerült felkelteni a látogatók érdeklődését, és sokukkal Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben is találkozhatnak majd.

 

 







0
0

hírek innen, onnan

Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet

Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...

Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben

Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...

Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család

Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.

„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét

Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.

Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele

A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.

Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra

Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...

Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival

Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.

Mi a baj a Terror Házával?

Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...

Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett

Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.

Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint

Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...

Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami

Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0