Ezt olvasta már?


Egészítse ki az állami támogatást, vásároljon még kedvezőbben!

Augusztustól ismét pályázhatunk támogatásra új háztartási nagygép vásárlásához az Otthon Melege Program keretében.

A MediaMarkt szerint, aki ügyes, megtoldhatja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium költségvetése által nyújtott árkedvezményt egy jól kifogott áruházi akcióval is, így pedig még kedvezőbben vásárolhat.

A 2014-es és 2016-os évekhez hasonlóan idén is lehet vissza nem térítendő állami támogatásra pályázni energiatakarékos háztartási nagygépek vásárlása esetén. Az Otthon Melege Program keretében elérhető csere-akcióban bárki részt vehet, aki augusztus 7-től – régiónként eltérő időpontokban – legkésőbb augusztus 31-ig nyújt be pályázatot, ami a nyugat-dunántúli régióban (Győr-Moson-Sopron -, Vas -, Zala megye) augusztus 16-tól érhető el. Jelentkezni ügyfélkapun keresztül lehet, ahol előre meg kell jelölni a kívánt terméket a program honlapján közzétett katalógusból. Az elbírálási folyamat legfeljebb 150 napig tart, a sikeres pályázók az ezt követő 15 napon belül támogatói okiratot kapnak. A kedvezménnyel az igazolás kézhezvételétől számított 90 napon belül van lehetőségük élni az áruházakban. A támogatás mértéke a műszaki cikk energia besorolásától függ: A+ esetén 25.000, A++ esetén 40.000, A+++ esetén 45.000 forint maximális támogatás jár, azonban a kedvezmény nem haladhatja meg a bolti ár 50 százalékát.

 

A MediaMarkt a korábbi évek tapasztalatai alapján idén is óriási érdeklődésre számít.  A műszaki áruházlánc széles választékkal és a raktárkészletek növelésével készül a programra, hogy a nyertes pályázók számára biztosítsa a termékek folyamatos elérhetőségét az ország 24 áruházában. A legnépszerűbb hűtőgép-kategóriákon belül például bővül a kínálat, közel 100 modell közül választhatnak a résztvevők. Az áruház adatai alapján a magasabb energia besorolású termékek a legkelendőbbek a nagyobb mértékű támogatásnak köszönhetően. A MediaMarkt elmondása alapján a vásárláskor fontos szempont a kereskedő megbízhatósága, mivel a készülékben keletkezett esetleges meghibásodás esetén a legkönnyebben a magyar beszállítóktól származó, és a készülékhez magyar garancialevelet biztosító áruházakban érvényesíthetőek a vásárló jogai.

 

„Az elmúlt évek tapasztalatai alapján idén is nagy érdeklődésre számítunk, ezért érdemes már előre tájékozódni a lehetőségekről. Bár a programra szánt forrás idén növekszik, a korábbi évek tapasztalatai alapján a rendszer megnyílását követően, egyes régiókban pár órán belül kimerül a keretösszeg, ezért nélkülözhetetlen még a program indulása előtt kiválasztani a megfelelő készüléket – foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat Szánthó Balázs a MediaMarkt Árkád ügyvezetője. – Webáruházunkban jelöljük azokat a termékeket, amelyek részt vesznek a programban, de érdemes betérni áruházainkba is, ahol szaktanácsadóink felmérik a vásárlók igényeit és segítséget nyújtanak a megfelelő készülékek kiválasztásában.”

A MediaMarkt a fentiek mellett azt is javasolja, hogy a támogatói okirat kézhezvételét követően mindenképp tájékozódjanak a vásárlók az éppen elérhető, áruházi akciókról is. Előfordulhat ugyanis, hogy a kiválasztott készülék éppen az áruház saját akciójában is részt vesz. Így pedig további, komoly összegeket lehet megtakarítani a vásárlás során. A MediaMarkt a pályázat teljes időszakára akciókkal készül.







0

hírek innen, onnan

Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások:...

Kelet-Európában csaphatott le az orosz hírszerzés: lángokba borult a kritikus infrastruktúra

Gyújtogatás történt egy lengyelországi Starlink-földállomáson, a lengyel hatóságok pedig terrorcselekmény és szabotázs gyanújával...

Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban

Megugrott az elektromos autók iránti kereslet.

Nem hittek a szemüknek a rendőrök, amikor kinyitották a csomagtartót Pomázon: macskahordozóban lapult az egzotikus állat

Egy pomázi közúti ellenőrzés során olyan dologra bukkantak a rendőrök, amire aligha számítottak.

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát, félóránként továbbítja az adatokat

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság...

Magyar-ukrán: "A füttykoncert feltüzelt; a győzelem a bombázások alatt élőké" - lapszemle

Ezt írják az ukrán lapok és internetes portálok a pénteki Magyarország-Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzésről (0-1). Lapszemle.

Tisztújítást tart a Mi Hazánk

Alelnöknek indul Tóth Máté, akit már köztársasági elnöknek is jelöltek, aztán beválasztották a Médiatnácsba. Márpedig, a két...

7 sztár, akik a Mérleg jegyében születtek

A Mérleghez az asztrológiában gyakran kapcsolják a társasági érzéket, a harmóniára való törekvést és az esztétikai érzékenységet.

Tavaly tigriskölyökkel kapcsolták le, most selyemmajmot találtak a kocsijában

A tiszafüredi férfi tavaly lebukott egy illegálisan tartott egzotikus állattal, most egy közúti ellenőrzésnél megint találtak egyet nála.

Nem enged a Fehér Ház: nem tudósíthat Trump Tennessee-i útjáról a CNN

Miután a CNN feljelentette az amerikai kormányzatot, mert kitiltotta a Fehér Házból, most Trump Tennessee-i útjáról sem tudósíthatnak....

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0