Drágul a temetkezés januártól
Az energiaárak emelkedése miatt a temetkezések is drágulnak januártól - közölte az MTI-vel a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének (MATESZSZ) elnöke.
Palkovics Katalin szerint a temetkezési vállalkozások régóta stabil, évente 30 milliárd forint körüli együttes forgalma legfeljebb a drágulások miatt emelkedhet, a temetések száma ugyanis visszaesett, mivel a pandémia enyhülésével kevesebben haltak meg, mint tavaly.
A koronavírus-járvány előtt körülbelül 130 ezer temetés volt egy évben, legfeljebb néhány százalékos eltéréssel, idén is körülbelül ennyi lehet az év végéig. Az árfolyamhatásokra a piac kevésbé érzékeny, a temetéshez szükséges kellékek zöme ugyanis belföldön készül, a koporsókból exportra is kerül, behozatal inkább az urnákra jellemző - tette hozzá.
Az egyesület vezetője hangsúlyozta, hogy a januári drágulásról a hamvasztóüzemek határoztak a gázárak emelkedése miatt. A mértékéről decemberben jöhet létre megegyezés, de ez sem a temetkezési vállalkozók döntése lesz. Más kegyeleti szolgáltatásokhoz hasonlóan ők csak közvetítőként vesznek részt ebben, mivel hamvasztást az elhunytak hozzátartozói közvetlenül nem rendelhetnek - mondta, és megjegyezte, hogy a temetkezési vállalkozások tevékenysége emellett kiterjed a többi között a temetésfelvételre, a temetéshez szükséges kellékek beszerzésére, a ravatalozásra, sírhelynyitásra, halottszállításra, vagy az exhumálásra.
Magyarországon 5-7 ezer embernek ad munkát csaknem 520 temetkezési társaság, jelenleg körülbelül ennyinek van működési engedélye a kormányhivataloktól.
Palkovics Katalin szerint sok szempontból hasonló tevékenységet végeznek a kegyeleti közszolgáltatási szerződéssel egyházi vagy önkormányzati temetőket működtető vállalkozások is. Magyarországon több mint 3300 temető van, csaknem 60 százalékuk egyházi fenntartású. Akad magántulajdonú is, de temető létesítéséhez nehéz befektetőt találni, mert az előírások nagyon szigorúak, különösen a koporsós temetéseknél. A bevétel ugyanakkor korlátozott, a sírhelyek megváltásán túl legfeljebb a ravatalozók használatából vagy az autóval behajtó látogatóktól lehet pénzt szedni, miközben egyebek mellett vezetni kell a halottnyilvántartást, kezelni kell a ravatalozót, a halotthűtőt, télen gondoskodni kell a hó- és síkosságmentesítésről, minden nap nyitva kell tartani - sorolta.
Nagyobb településeknél előfordul, hogy a temető tulajdonosa egyúttal üzemeltető, és akár temetkezési szolgáltatóként is kizárólagossággal rendelkezik a saját területén, mint például a főváros önkormányzati cége. Vidéken a temetők üzemeltetése nagyobb gondot jelent, de mindenképp meg kell oldani, mert közszolgáltatásnak minősül. Fenntartásra a költségvetés minden évben külön keretet biztosít az önkormányzatok számára, de a MATESZSZ elnöke szerint ezt emelni kell, mert az összeg 10 éve változatlan, és sok temető üzemeltetése ellehetetlenülhet az egyre magasabb költségek miatt.
A kegyeleti szokások Palkovics Katalin szerint csak lassan változnak, és inkább a nagyobb településeken. Vidéken például a temetkezések csaknem 60 százaléka még koporsós, míg a városokban akár 80 százalékuk urnás. A változást jól mutatja, hogy a lakosság méretéhez képest viszonylag sok, 17 krematórium működik országszerte, köztük több magántulajdonú. A hamvakból egyre többen készíttetnek mesterséges gyémántot, külföldi cégek pedig ujjlenyomatból vagy hajszálból is csinálnak emléktárgyakat. A hamvak kiszórása erdőkben, folyó- vagy állóvizekben vélhetően nem a temetési költségek megtakarítása miatt terjed, de nem is biztos, hogy ez a megfelelő megoldás - hívta fel a figyelmet Palkovics Katalin. A hamvak otthoni elhelyezése még aggályosabb, mert megnehezítheti a veszteség feldolgozását, akár komoly érzelmi terhet is okozhat a hozzátartozóknak. A jogszabály ezen a téren nem elég pontos, a szakmai szervezetek ezért a hiányosságok megszüntetését sürgetik - mondta az érdekképviselet vezetője.
hírek innen, onnan
A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak
Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...
Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt
Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...
Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon
Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


