Ezt olvasta már?

Összetalálkozhat a Békemenet az ellenzéki tüntetőkkel október 23-án

Szombaton délután négy órától közösen fognak demonstrálni az ellenzéki pártok a fővárosi Andrássy út és Dózsa György út sarkán. Az eseményen természetesen ...


Diákok! Irány a laboratórium!

Újra meghirdetik az immár két alkalommal nagy sikerrel megszervezett, középiskolásoknak szánt pályázatot és interaktív oktatónapot, a Laborkalandot.


hirdetés

A pályaválasztás előtt álló diákoknak lehetőségük nyílik eljutni egy igazi vizsgálólaboratóriumba és megtapasztalni az órákon tanultak gyakorlati alkalmazásának fontosságát. A május 15-ére tervezett, komplett pedagógiai programmal rendelkező esemény legfőbb célja a kémia népszerűsítése.

 

A középiskolásoknak szánt egy napos oktatóprogramra mától, azaz március 24-től jelentkezhetnek a diákok, a hagyományteremtő kezdeményezés célja ezúttal is a kémia és a természettudományok népszerűsítése a pályaválasztás előtt álló diákok körében, akik bepillanthatnak a titkok és csodák: azaz egy igazi vizsgálólaboratórium életébe!

Ahogy az eddigi alkalmakkor, úgy idén május 15-én is eljön a nagy nap azoknak az érdeklődő középiskolásoknak, akik jelentkeznek a Laborkaland versenyre!  A pályázókat a szervező WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. az egész országból várja, és arra kéri őket, hogy az alábbi témák egyikéből írjanak rövid fogalmazást.

-  Mit lehet tudni az azbesztről? Hol fordul elő, és miért fontos a vizsgálata?

-  Mit jelentenek az úgynevezett non-food vizsgálatok? Mi tartozik ebbe a témakörbe?

-  Mi mindent eszünk meg a gyógyszerrel együtt?

A szervezők ez alapján döntik el, hogy a jelentkezők közül kik bújhatnak majd köpenybe, kik húzhatnak gumikesztyűt és vehetnek fel védőszemüveget, hogy nekiláthassanak kísérletezni.

A Laborkaland szervezői (vegyészek, kémiatanárok, kommunikációs szakemberek) azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy minél több olyan diák jusson el a programra, akiknek az iskolában kevesebb lehetőségük adódik kísérletezni, és akik ugyan érdeklődnek a kémia iránt, ám testközelből még nem tapasztalták meg, micsoda élményt jelent elválasztani egymástól az anyagokat, kideríteni, milyen káros összetevők vannak az élelmiszerekben, vagy milyen anyagok szennyezik vizeinket.

A szervezők modern, interaktív, a csoportmunkára építő pedagógiai programot, szemléltető munkafüzetet alkottak annak érdekében, hogy az ide érkező diákoknak valóban tartalmas és akár egy életre szóló élményt nyújtson az országban mindezidáig egyedülálló Laborkaland program.

Az első két Laborkaland programra az országból több százan jelentkeztek. A kísérleteket úgy állították össze, hogy minél szemléletesebben és egyszerűbben mutathassák be a laboratóriumban folyó vizsgálatokat, és mindeközben aktivizálják a gyerekek iskolai tudását is. A laborlátogatáson a legkorszerűbb technikai eszközökkel különböző méréseket is elvégeztek a diákok, akik a program végén elismerő okleveleket is kaptak. A programra csoportban érkező diákokat elkísérték a felkészítő tanáraik is, akik kiemelték a munkafüzetben is rögzített remek tematikát, módszertant, a kísérleteket, amelyekből az órai munka során is ötleteket lehet meríteni.

További információ: www.laboratorium.hu (www.laborkaland.hu)

 

 

Mi minden történik a Laborkalandon?

·         Előadások a laboratóriumban folyó munkáról, a környezet, élelmiszer és a gyógyszerek vizsgálatáról

·         Kísérletezés

·         Laboratóriumlátogatás

·         Mérések a legmodernebb berendezésekkel

·         Rövid teszt írása

·         Meglepetés-előadás

·         Oklevelek átadása

Mit biztosítunk a gyerekeknek?

·         Védőfelszerelést (köpeny, kesztyű, szemüveg)

·         Kísérleti eszközöket

·         Az útiköltség megtérítését

·         Ebédet

·         Munkafüzetet (ezt haza is vihetik)

·         …és sok-sok élményt!!!

Mi a jelentkezés feltétele?

Egy esszé leadása az alábbi három témakör valamelyikében (2000-3500 karakter terjedelemben)

-  Mit lehet tudni az azbesztről? Hol fordul elő, és miért fontos a vizsgálata?

-  Mit jelentenek az úgynevezett non-food vizsgálatok? Mi tartozik ebbe a témakörbe?

-  Mi mindent eszünk meg a gyógyszerrel együtt?

Szülői és iskolai igazolások

Az esszéket csak akkor áll módunkban elfogadni, hogyha a kísérőlevélben a jelentkezők megadják a nevüket, azt az e-mail-címet, amelyen értesíthetjük őket az eredményről, illetve a tárgy mezőbe a Laborkaland szót írják be!

A pályamunkák leadásának határideje: 2015. április 20.

A nyertes diákokat legkésőbb május 1-ig értesítjük.

Kérjük, az értesítés után a leendő résztvevők az összes igazolást legyenek szívesen e-mailben eljuttatni hozzánk, hiszen ez ugyancsak fontos feltétele a részvételnek.

A korábbi Laborkalandokról a www.laborkaland.hu , illetve a www.laboratorium.hu honlapon találhatók további információk.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A Squid Game meglódította a Netflix számait

A műsorkínálat bővülésének és több sorozat kiemelkedő nézettségének köszönhetően a vártnál több új előfizetőt szerzett és...

Djokoviccsal sem tesznek kivételt, kötelező lesz az oltás az Australian Openen

Minden Ausztráliába utazni kívánó személynek kötelező lesz beoltatnia magát, így a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságra is csak a...

Mázli, belső béke és maximalizmus kellett az olasz sprintbomba felrobbanásához

Jacobs meglepetésre lett Tokió 100-as olimpiai bajnoka. Bár, akik közelről követték az olasz atlétika fejlődését, annyira nem...

Ötven éves csúcsra szökött fel a német termelői infláció

Negyvenhét éves csúcsra ugrott a termelői árak emelkedésének üteme szeptemberben Németországban, a meredek, a vártnál is jóval...

Durva vádak a brazil elnök ellen: népirtás és tömeggyilkosság miatt vonnák felelősségre Bolsonarót

A vádakat egy közel 1200 oldalas jelentésbe írták le, Bolsonaro politikáját pedig több mint 300 ezer brazil haláláért teszik...

Horror árak jöhetnek: 30%-os emelést terveznek a taxisok, és akár 550 forintos üzemanyagár is elképzelhető

Egyre nőnek az üzemanyagárak, a GKI vezérigazgatója szerint pedig 550 forintos üzemanyagár is elképzelhető. A folyamatosan emelkedő...

Nagy hűség-horoszkóp: most kiderül kiben mennyire lehet bízni

Hallgass a csillagjegyekre és nézd meg kinek mennyire szent a hűség!

Kattant a bilincs: letartóztatták a Bűbájos boszorkák sztárját

A hatóság emberei nem tűrték meg a sorozatsztár Fehér Ház előtt tartott beszédét.

6 hiba, amit szinte minden pályakezdő elkövet a munkakeresés során

Nemhogy friss pályakezdőként, de még tapasztalattal a hátad mögött sem könnyű olyan munkát találni, amit szívesen csinálsz, miközben...

Molnár Gusztáv titokban megnősült, a szülők sem tudtak az esküvőről

A Nyerő Párosból derült ki, hogy Molnár Gusztáv közel egy évvel ezelőtt titokban megnősült. A forgatáskor még a szülők sem tudtak...

Tarantino megrendezheti a Kill Bill 3-at, de más tervei is vannak

Korábban arról beszélt, a következő, tizedik filmje lesz az utolsó, de most több filmtervet is felvázolt.

Már Pekingben az olimpiai láng

A Kínai Kommunista Párt pekingi titkára, a 2022-es pekingi téli olimpia szervezőbizottságának elnöke gyújtotta meg a lánggal az olimpiai...

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Bernáth Miklós

Bernáth Miklós, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt vezérigazgató-helyettese ma hajnalban, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Megdöbbent a felesége: kiderült, miben halt meg a gyereke születésnapján a sztársportoló

Az NHL-játékos édesapja is megszólalt a tagédia kapcsán.

Óriásit harcolt, de kikapott a Ferencváros a Celtictől az Európa-ligában

Dibusz Dénes tizenegyest is védett, de a helyzeteit nem tudta gólra váltani a Fradi.

Messinek nem kellett a mesterhármas Gulácsiék ellen, Griezmann történelmet írt a piros lappal

Három kör után nagyon nehéz helyzetbe került a Lipcse és az AC Milan is.

Mindössze 29 évesen meghalt a magyar küzdősport kiemelkedő alakja

A halála előtt könyörgött az édesapjának, hogy ne engedje őt elaltatni.

A gyengén játszó Fradi a Celtictől is kikapott

A harmadik Európa-liga-csoportmeccsét is elveszítette a Fradi, amely jól látható hullámvölgybe került.

Simeone nem fogott kezet Kloppal a BL-rangadó után - videó

Az Atlético Madrid edzője gyorsan eltűnt a játékoskijáróban a lefújás után.

Kirúgták a Budafok edzőjét, visszatér a kispadra a korábbi Fradi-játékos

Vezetésével a Budafok a 2019/20-as szezonban feljutott az NB I-be.

Piqué: A csúfos vereség után a Real Madrid játékosa bulizni ment

A rivális labdarúgó nevét nem árulta el.

Döbbenet, amit a madridiak kapusa művelt, de a Barcával is kibabráltak

Az ellenfél középpályása sem akarta elhinni, amit lát.

Ez lehetett volna az idei év Puskás-díjas gólja

Könnyen lehet, hogy idén a Brentford játékosa kapta volna a legszebb gólnak járó díjat. Edouard Mendy azonban még ˝a kvalifikáció előtt megvétózta˝ a találatot.

0

Bulvár

Elképesztő, mit talált a csernobili nukleáris zónában egy turista

Neil Ansell a felrobbant atomreaktor melletti erdőben kirándult, amikor egy rejtélyes táskára bukkant.

Úgy tűnik, hogy az országos munkaszünet bevezetését rendelhetik el október 30-ától Oroszországban

Idén korábban május 1. és 10. között rendeltek el hasonló kényszerszabadságot Oroszországban.

"Túl nagy vagyok az óvszerhez" - Videóval bizonyítjuk, hogy ilyen nincs

Hányszor hallottad már a "Nem szeretem az óvszert" "Kényelmetlen" "Sokkal jobb nélküle" "Túl nagy vagyok hozzá" szöveget? Szerintünk is túl sokszor. Most pedig mutatjuk, hogy miért ne hagyd, hogy ezek megvezessenek.

Romokban a magyar sztárpár házassága: fájdalmas magánéleti titkairól vallottak

Kulcsár Edina és férje, Csuti a Nyerő Páros című valóságshowban vallották be, hogy bizony kapcsolatuk nem éppen felhőtlen mostanság.

A köhögés, amivel azonnal orvoshoz kell menni: súlyos betegséget jelezhet

A tartós köhögés komoly problémára utalhat, a mögötte húzódó okokat érdemes mihamarabb kivizsgáltatni szakorvossal.

Ilyen növényt vigyél Halottak napjára. A legtartósabb díszek a sírra

Közeleg a Halottak napja, amikor méltó módon szeretnénk megemlékezni elvesztett szeretteinkről. A sírok díszítése nem kis feladat, hiszen olyan vágott virágokkal érdemes dekorálni, amik jól bírják a hűvös időt

Ilyen volt a Hitlerjugend lánytagozata: arra nevelték őket, hogy életük fő célja a minél több gyermek megszülé...

A Bund Deutscher Mädel tagjai számára tilos volt a smink, kötelező a sport, elvárták tőlük az önmegtartóztatást. Tökéletes, elkötelezett náci feleséggé, anyává akarták nevelni őket.

Dildóval a háború ellen, avagy önkielégítés régen és most, dicsőítve és elítélve

Javasolták háború és „hisztéria” ellen, máskor meg tiltották, és még penitenciát is róttak ki arra, aki maszturbálni merészelt. Pedig az ehhez használatos eszközök már az őskor óta az életünk részei, hiá

Újabb hírek a koronavíruson átesett Sváby Andrásról: ilyen állapotban van most

Újra jelentkezett a közösségi oldalán Sváby András, akiről a múlt héten derült ki, hogy megfertőződött a koronavírus-járvánnyal.

blogmorzsák

Tudtad, hogy Hermann Göring az Árpád-házból származott?

Ebben a formában a náci vezető jogosult volt a magyar trónra, sőt fel is ajánlották neki a magyar koronát.

Nagyberuházások vihar előtt

Sok pénzről van szó, amit nem kockáztatnának, ha nem tudnának valamit. És azt a valamit ne tudnák biztosan.

Itt a zseniális szemüveg: olvasáshoz, számítógéphez, munkához is jó

Nem kell többé hunyorognod, több közeli távolságba is éles képet kaphatsz.

Az első modern bikini

Tervezője, Louis Réard, úgy vélte, a bikini olyan hatást vált ki a férfiakból mint egy atomrobbanás. Igaza volt!

Újabb Norbi botrány

Már meg sem lepődünk, ha azt halljuk, hogy Schobert Norbi körül forranak a kedélyek és újabb botrányba került...

Hogyan töltené napját kutyád, ha azt tehetne, amit csak akarna?

Az emberek által csak részben korlátozott kutyák életritmusát hasonlították össze a kutatók a házi kedvencekével.

Rendkívüli szabályok lépnek életbe az F1-ben

Úgy látszik, a vártnál sokkal bonyolultabb lesz a Formula–1 szaúd-arábiai bemutatkozása.

Ki a pop új királynője?

Lady Gaga mozizik, Rihanna punnyad, Beyoncé demotivált. Üresen maradt a popvilág trónja, de akadnak követelők.

Márki-Zay ereje és gyengéi

A „Sem jobbra, sem balra, csak felfelé!” lózung szemléletesen ki­fejezi az eszmei kilúgozottságot.

Az elk*rt kampány

„Van egy fogadásom, hogy még hónapokig ki fognak tartani a vesztes stratégia mentése és az eddigi kampányeszközök mellett.“

Szökés az Alcatrazból

1962-ben három rab megszö­kött Amerika legszigorúbban őr­zött börtönéből. A bizton­sági szolgálatok azt állították, hogy a szökevények bele­fulladtak a tengerbe. De tényleg ez történt?

Ringo Starr és Barbara Bach: Páratlan páros

A Beatles dobosa aktmodell Bond-lányt vett feleségül: dro­gok, pia, erőszak és happy end.

0