Csütörtökön vesznek végső búcsút Bertók László költőtől
Szeptember 24-én, csütörtökön 14 óra 30 perckor vesznek végső búcsút Bertók László Kossuth-díjas magyar írótól, költőtől, a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) alapító tagjától a Pécsi Központi Temető díszterén - közölte a Jelenkor folyóirat.
Bertók Lászlót szeptember 14-én, 84 éves korában érte a halál. Az 1965 óta Pécsen élő költő, író több mint húsz verseskötet és több prózakötet szerzője volt. Munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták: 1982-ben József Attila-, 1989-ben Graves-, 1990-ben Déry Tibor-díjat kapott, 1997-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 2004-ben a Kossuth-díjat is átvehette "új verstípusokat is létrehozó, a magyar líra megújulásában nagyon fontos szerepet játszó költői, prózai és elméleti munkásságáért". Bertók László 1935. december 6-án született a Somogy megyei Vésén. Csurgón érettségizett 1954-ben, s mivel egyetemre nem vették föl, 1955-ben postai tisztviselő lett Marcaliban. 1955 augusztusában verseiért államellenes izgatás vádjával börtönbe került, ennek dokumentációját Priusz (1994) című prózai művében adta közre. 1959 és 1963 között végezte el a pécsi tanárképző főiskola magyar-történelem szakát, 1970-1973-ban a budapesti ELTE könyvtáros szakát. 1959-től Nagyatádon, 1965 és 1977 között a pécsi tanárképző főiskolán könyvtárosként dolgozott; 1977-től a Pécsi Városi Könyvtár igazgatói feladatait látta el, 1982-től 1996-ig pedig főmunkatársként dolgozott az intézménynél - olvasható a DIA honlapján közölt életrajzban. 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 1975-től a Jelenkor című folyóirat szerkesztőségének tagja, 1999-től főmunkatársa. Első versei 1953-ban jelentek meg a pécsi Dunántúl című folyóiratban, 1972-ben jelent meg első önálló verseskötete, a Fák felvonulása. Második önálló kötetére, az Emlékek választására (1978) is sokáig kellett várnia. Közben irodalmi életrajzot írt Csokonai Vitéz Mihályról és Vörösmarty Mihályról, 1984-től hasznos bibliográfiai munkákat tett közzé. A Tárgyak ideje (1981) óta kötetei folyamatosan, a termés ritmusa szerint jelentek meg, így a 1985-ben a válogatott és új verseket tartalmazó Hóból a lábnyom, tíz évvel később a 243 szonettet magában foglaló Három az ötödiken, 1999-ben a Válogatott versek, 2003-ban a Valahol, valami, 2004-ben a Háromkák, 2005-ben pedig a Platón benéz az ablakon című kötet, amely a költő 1954 és 2004 közötti munkáit szedte csokorba. 2008-ban elnyerte az Artisjus Irodalmi Díjat, és ugyanebben az évben a Pécs díszpolgára címmel tüntették ki. 2016-ban bemutatták a Priusz kibővített újrakiadását. 2018-ban Prima díjat kapott.
hírek innen, onnan
Közel 400 négyzetkilométeres olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere
A Caroline Bezengi nevű hajó csaknem egymillió hordó orosz kőolajat szállított, egy természetvédelmi terület közelében futott zátonyra.
Nagyot esett a benzin ára, ennyit kell most fizetni
Jelentősen csökkent a benzin országos átlagára a hétvégén, hétfőn már 574 forintos literenkénti értéket mutatott az összehasonlító...
Mindössze egyetlen főtt étel is képes új erővel feltölteni a dohányosokat: egyfajta „pürésített erőforrás”, amely védi az ereket
Egy hétköznapi, szinte minden konyhában megtalálható élelmiszer különösen értékes antioxidánst tartalmaz: a paradicsomban lévő...
Orvosmeteorológia: nem lesz könnyű kedden kiigazodni az orvosmeteorológiai helyzeten
Furcsán mozgó hidegfront jön a hőségbe.
Folyton az összetevők listáját bújod, amikor arckrémet veszel? Lehet, hogy többet ártasz vele, mint gondolnád
A bőrápolás nem kell, hogy állandó aggodalom legyen: mutatjuk, hogyan különböztesd meg a tudatosságot a túlzott összetevő-parától.
Velkey Gábor, Békéscsaba egykori alpolgármestere volt a vasárnap meghalt triatlonos
A néhai Szdsz-es politikusról a békési megyeszékhely önkormányzata honlapján emlékezik meg.
Hihetetlen népszerű: jön az AI-informatika, mint a legújabb egyetemi képzés Magyarországon
Rengetegen jelentkeztek a hazai felsőoktatás legfrissebb mesterszakára, a mesterségesintelligencia-informatikára. Két másik teljesen új...
A vízkorlátozásra nem akkor érdemes felkészülni, amikor már alig folyik víz a csapból
Felértékelődött a víz: mutatjuk, hogyan csökkentsd kerti vízigényedet, gyűjtsd az esővizet és teremtsd meg tudatosan háztartásod...
A legjobb esti ital az agy egészségéért – a táplálkozási szakértők szerint javítja a memóriát
Egy pohár meggylé nemcsak frissítő ital lehet: a benne található természetes vegyületek miatt kutatások vizsgálják az alvásra és az...
Sebestyén Balázs: Az emberélet az első
A műsorvezető azt írta, őszintén sajnálják, ha bárkivel baj történt a szombati koncerten.
Nagy győzelmet arattak az oltásellenesek Amerikában, megszületett az elnöki rendelet
Donald Trump amerikai elnök rendeletben korlátozta a gyermekkori védőoltások számát, a közegészségügyi szakértők tiltakozása...
Polgárőrök lepik el Budapest utcáit a következő hetekben: itt lehet velük nagy eséllyel találkozni
A vendégpolgárőrök az első szakaszban a rendőrség által meghatározott, közbiztonság szempontjából forrópontnak számító...
Sport
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok
Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.
"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy
A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.
A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába
José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.
Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle
Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.
Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal
A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.
A magyar válogatott réméért Londonból tettek ajánlatot, ennek még Rossi is örülhet
A gólvágó számára nem lenne ismeretlen a város.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Nagy húzás a Manchester Unitedtől, visszatérő világsztár kapta a 14-es mezt
Érik a meglepetés.
Főnyeremény lehet a Ferencvárosnak a két év után visszatérő támadó
Remek góllal kezdett.
Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár
Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak
Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt
Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.
Bulvár
Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.
444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politiku...
Szijjártót a házi sajtótájékoztatókra is 1-2 TEK-es kísérgette a külügyben.
Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés
Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.
Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés
Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.
„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt
Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.
Közel 2 millió magyar kap fontos levelet a napokban: ráfizethet, aki most nem reagál
Bajba kerülhet, aki most nem figyel!
Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?
Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet
A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
Megvádolták a buszvezetőt.
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


