Ezt olvasta már?


Csütörtökön kezdődik a megemelt nyugdíjak kifizetése

Csütörtökön kezdődik az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten. - Pécsi Napilap -

 

Rétvári Bence a sajtótájékoztatón kiemelte, a nyugdíjemelés éves szinten átlagosan 24 ezer forint többletet jelent mintegy 2,7 millió embernek.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a nyugdíjak most többet érnek, mint két-három éve, hiszen a magasan az infláció felett emelték az ellátást, ezzel párhuzamosan pedig csökkentek a megélhetés költségeit, olcsóbb lett a rezsi és januártól csökkent az alapvető élelmiszerek – tojás, friss tej és baromfifélék – áfája is.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Karácsony üzent Orbánnak: Jelentem, baj van

A főpolgármester Felcsútra is lemenne.

Orbán Viktor még az este közölte, fontos döntéseket hozott a kormány

„Ez az intézkedés akcióterv, ez három részletből áll” – fogalmazott Orbán Viktor.

Ezzel a trükkel bárhol tudsz hátrafelé parkolni minden gond nélkül

A hátrafelé parkolás nem stressz, hanem technika kérdése. Megmutatjuk a módszert, amivel bárhol, bármikor biztos kézzel beállsz.

10 vármegyére adtak ki figyelmeztetést: veszélyben lehetsz, ha nem figyelsz oda az úton

Ebben a tíz vármegyében még elővigyázatosabbnak kell lenned: az időjárás miatt veszélyesebbé válhat a közlekedés az utakon.

Megbízhatósági válságban a magyar munkaerőpiac– miért tűnnek el a kékgalléros munkavállalók?

A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely...

Magyar autósok tízezrei örülhetnek a Google újításának

Új, Magyarországon is elérhető funkcióval bővül a Google Térkép. A szolgáltatás olyan infókkal bővült, mely kiválthat más telefonos...

Közel száz autója van egy férfinak, hatalmas parkolási káoszt okozott

Furcsa helyzet alakult ki egy autómániás férfinak köszönhetően Franciaországban. Egy egész környék aggódott, és nem csak azért, mert...

Meghalt egy rendőr – épp munkába tartott reggel, nem lehetett rajta segíteni

Hétfő reggel, november 11-én, súlyos közlekedési balesetben életét vesztette a Canton Rendőrkapitányság tisztje, Dave Wolgamott, aki...

Lágkondi tesz 2025 telán: ez az igazi válasz a dráguló gázra - rengeteg berendezést kipróbáltak, tényle a legdrágább a legjobb?

Egyre több háztartás fedezi fel, hogy a korszerű, inverteres berendezések nemcsak hűtésre, hanem fűtésre is alkalmasak.

Vége van: Donald Trum aláírta, beadták a demokraták a derekukat

Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta azt a törvényt, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb, 43 napig...

Perre megy a kormányelvonás ellen a II. kerület

Jogi eljárást indít a kerület, miután a kormány elvont tőlük 439 millió forintot – tudatta a polgármester Őrsi Gergely.

Újra férjhez ment Ivancsics Ilona

Hatvan felett mondta ki a boldogító igent újra.

0

Sport

Gyászban teljes Katalónia, a Barcelona elnöke kioltotta a remény lángját

Joan Laporta egy pillanat alatt zúzta szét a fanatikusok nagy álmát.

Napra pontosan tíz éve megállt az élet Magyarországon

2015. november 12-én halt meg Fülöp Márton, a 24-szeres válogatott labdarúgó.

A világ egyik legjobb csatárával pótolná Lewandowskit a Barcelona

A Barcelonánál Robert Lewandowski pótlásán dolgoznak.

Öt égető kérdés a magyar válogatott örmények elleni vb-selejtezős meccse előtt

Csütörtök este Örményország vendégeként lép pályára a magyar futballválogatott a világbajnoki selejtező utolsó előtti fordulójában. Összeszedtük, hogy melyek a jereváni meccsel kapcsolatban a legérdekesebb k

A Kúrián elmeszelték Jakabos Zsuzsannát és társait: bukták a többmilliós jutalmat

Tízmilliós jutalmak helyett még a világjátékokon sikeres sportolóknak kell fizetniük.

Marco Rossi az ostobaságról beszélt, ami a magyar válogatott vesztét okozhatja Jerevánban

A kapitány előre kiemelte, nem keres majd kifogásokat Jerevánban.

Ismét betörtek a Chelsea szélsőjéhez, késsel védte a családját

Mint ismert, szombaton a Chelsea 3–0-s győzelmet aratott otthon a nyeretlenül sereghajtó Wolverhampton Wanderers felett az angol Premier League 11. fordulójában. Az angol szélső, Raheem Sterling otthonról készült megn

A Barcelona elnöke Lionel Messi visszatéréséről, és Lamine Yamalról beszélt

Joan Laporta, a Barcelona elnöke interjút adott a katalán rádiónak, amelyben kommentálta Lionel Messi meglepő felbukkanását a felújított Spotify Camp Nou-ban, a klub és a spanyol válogatott között tegnap kirobbant

Részleges combizomszakadással küzd a magyar labdarúgó-válogatott támadója

Reményei szerint néhány héten belül visszatérhet a pályára.

28 éve várunk arra, ami most jöhet, de az 1997-es emlékek rettenetesek

1997 novemberében játszottunk először vébé-pótselejtezőt, a jugoszlávok összesítésben 12-1-re ütötték ki Csank János csapatát.

0
0

Bulvár

„Ostoba, aki ezt engedte” – Tarjányi szerint Orbán rajza aranybánya a hírszerzésnek

Súlyos hibát követett el a kormányzati kommunikáció, amikor közzétette, vagy hagyta közzétenni a miniszterelnök interjú közben készített rajzait - véli a biztonságpolitikai szakértő. Tarjányi Péter szerint egy

„Két éve nem nézett rám egyetlen nő sem” – Férfiak, kinek jött be a „ne kergesd a szerelmet és akkor jön magától” dolog?

Sokan hiszik, hogy a szerelem akkor talál ránk, amikor nem görcsölünk rá. Vajon tényleg így van? Férfiak mesélnek saját tapasztalataikról.

Kielemezte Orbán Viktor rajzát a ChatGPT, elképesztő miket vett észre a krikszkrakszok között

A ChatGPT részletesen elemezte Orbán Viktor rajzát, amit a Rónai Egonnal készült interjú közben csinált.

Óriási a riadalom a magyar boltokban: a vásárlóknak teljesen elegük van abból, ami a kasszáknál folyik

2025 októberében ismét érezhető áremelkedés söpört végig a boltokon, amit éves, de azért bizonyos termékeken havi szinten is csúnyán megérezni.

Öldöklő harc indult zárt ajtók mögött a Kremlben, Vlagyimir Putyin szembefordult az oligarcháival

Pénz kell a háborúhoz, és ezt nem fél elvenni a gazdasági elittől.

blogmorzsák

A Négyek Bandája: amely milliók életét tette tönkre

Éppen 48 éve indult nagyarányú tisztogatási hullán a Négyek Bandájának híve ellen Kínában. Mi is volt ez a szervezet, és miért ítélték két tagjukat is halálra?

Mit nyerhet Magyarország a jó amerikai kapcsolattal?

Az aranykornak még nem látható tovagyűrűző hatásai is lehetnek.

A BBC-botrány

Mindenesetre mi maradjunk a deáki sajtótörvénynél, hátha eljut Londonba is az ötlet tőlünk. „Hazudni pedig nem szabad”.

0