Ezt olvasta már?


Csok: a kedvezmény bővítése a vidéken élő háromgyermekes családoknak kedvez leginkább

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítése leginkább a vidéken élő két- és háromgyerekes családoknak kedvez - közölték az MTI által megkérdezett ingatlanforgalmazók.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely október 25-én jelentette be, hogy a kormány döntése alapján bővítik a családi otthonteremtési kedvezményt, a kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig összegét 15 millió forintra emelik. A csok bővítésére a lakáskassza-rendszer átalakításából felszabaduló forrásokat költik - tette hozzá.

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, a háromgyerekes családok a csok segítségével már önerő nélkül is vásárolhatnak egy 50-70 négyzetméteres lakást a vidéki városokban, hiszen rendelkezésre áll a korábbi 10 millió forintról, 15 millió forintra emelt kedvezményes kamattámogatású kölcsön, amit kiegészíthetnek a vissza nem térítendő 10 millió forinttal, ennyiből pedig akár a teljes vételárat fedezhetik.

A csok bővítése a kétgyerekes családok ingatlanvásárlási lehetőségeit is bővíti, hiszen esetükben a vissza nem térítendő támogatás mértéke 2,6 millió forint, amelyet 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású hitellel egészíthetnek ki.

Az ingatlan.com MTI-nek eljuttatott közleményében kiemelték, a kedvezményes hitelösszeg kiterjesztése azért fontos a családok számára, mert többen közülük nem rendelkeztek elegendő jövedelemmel, hogy piaci kamatok mellett tudjanak lakáshitelhez jutni. A csok keretében elérhető kedvezményes kamattámogatású kölcsönöknél azonban a családok alacsonyabb havi törlesztő részletekkel számolhatnak, így alacsonyabb jövedelem is elegendő lehet a hitelhez.

A közleményben Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kifejtette, a csok bővítésével többen vághatnak bele újlakás-vásárlásába, a két- és háromgyermekes háztartások mellett várhatóan a legalább két gyermeket tervező családokat érintik kedvezően a változások.

Balogh László hozzátette, a csok bővítése elsősorban a vidéki nagyvárosokban élő családoknak jelent nagyobb segítséget, mert ott olcsóbbak az új lakások, mint Budapesten.

A Duna House (DH) az MTI-nek eljutatott közleménye szerint a csok bővítése jótékony hatással lehet az újlakáspiacra és bővítheti azoknak a családoknak a körét, akik a kedvezményt igénybe tudják venni. A kedvezményes kamattámogatású kölcsönről pedig megjegyezték, a hosszabb távon a kamatkörnyezet változásainak ellenálló államilag támogatott hitelkonstrukciók kiszámítható környezetet biztosítanak a lakásvásárlók számára.

A Duna House adatai szerint a csok-támogatást Budapesten a lakáshitelt felvevőknek csupán 12 százaléka vette igénybe, míg ez az arány Kelet- és Nyugat-Magyarországon is meghaladta a 20 százalékot, és várhatóan a kamattámogatott hitel bővítésének lehetőségével ez az arány nőni fog.

Kiemelték, a csok átalakítása nem helyettesíti az államilag támogatott lakástakarékpénztári konstrukció megszűnését, így további állami ösztönzők bevezetése jótékony hatással lehet a lakáspiac keresleti oldalára.

Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a jutányos hitelkonstrukció várhatóan még több családot ösztönöz majd arra, hogy ingatlant vásároljanak, illetve építkezzenek, hiszen a szervezet számításai szerint a 10 millió forintos kedvezményes hitel választásával a kétgyermekes családok éves szinten 120 ezer forintot, a 15 millió forintos kedvezményes hitellel a háromgyermekes családok pedig évente mintegy 60 ezer forintot tudnak megtakarítani a piaci konstrukciókhoz képest.

Balla Ákos, a Balla Ingatlan ügyvezetője az MTI-nek küldött kommentárjában megjegyezte, a csok módosítása nagyobb mértékben kedvez a kétgyermekes családoknak, mint a három gyermeket nevelőknek, mert előbbiek így egy harmadik gyermek vállalása nélkül igényelhetik a 10 millió forintos támogatott hitelt. A háromgyermekes családok eddig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatásra és 10 millió forint kedvező kamatú kölcsönre voltak jogosultak, az új módosítás számukra csupán az igénybe vehető hitelkeretet növelte meg további 5 millió forinttal.

Balla Ákos megjegyezte, a csok átalakítása, habár kedvező feltételeket biztosít, de még mindig a hitelfelvételben nyújt segítséget, a banki hitelnek pedig előfeltétele, hogy legyen egy biztos önerő.







0

hírek innen, onnan

Újabb 40,7 milliárd forint indul a gazdákhoz

Több mint 22 ezer termelőnek indított újabb előlegutalásokat a Magyar Államkincstár. Az alaptámogatás és az újraelosztó támogatás...

Evakuációt rendelt el Kijev, újra felmerült a béke lehetősége - Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...

Alig mutatkozhattak be új helyükön a most visszahívott nagykövetek

Ugyanis mindegyiküket 2025 végén vagy 2026 elején nevezték ki, bizonyára nem számítva az Orbán-kormány bukására.

Miért okozhat hányingert a migrén? Nem mindig a fejfájás a roham legkellemetlenebb tünete

A migrén sokaknál nem csupán erős fejfájással jár: a roham az emésztőrendszer működésére is hatással lehet, ezért hányinger, sőt...

Értékelés: a Moody's szerint a tagországok körében nem csökken a hajlandóság az EU-val szembeni kötelezettségek teljesítésére

A Moody's elemzése szerint azért lehet változatlan kilátással stabil az EU besorolása, mert nincs saját befizetett alaptőkéje, így...

Ismét kitört az ellenőrzés alól az AI: ezúttal felhasználók képeit kezdte el megosztani

Több tucat alkalommal töltött fel felhasználók által feltöltött képeket az internetre az OpenAI mesterséges intelligenciája, miközben...

Rágyújtotta a házat családjára a felbőszült apa: Szilvia most három gyerekkel lakik egy fűtetlen épületben

Három kisgyerekével egy fűtetlen, félig kész házba kellett elmenekülnie Szilviának, miután volt párja rájuk gyújtotta egykori házukat....

Többet érhet 30 másodperc edzés, mint 90 perc – de van egy feltétel

Kutatások során kiderült, hogy számos, az egészségünk szempontjából hasznos anyag szabadul fel a szervezetben az intenzív, ám rövid, 30...

Hallerné Nagy Anikó: A NER nemcsak a strandolóktól vette el a Fertő tavat, hanem a helyi vállalkozóktól a megélhetésüket is

A soproni lakossági fórumon bemutatott átmeneti mentőcsomaggal a Tisza-kormány gyorsan megnyitná a lezárt partot. A területen 75...

Tökéletes kirándulóidő a hétvégére

Feltéve, hogy nem hajnalban vagy késő este vágunk neki.

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14...

Marco Rossi szerint a keret mélysége és a szerencse hiánya miatt kaptunk ki az ukránoktól

A szövetségi kapitány egy napóleoni legenda felemlegetésével megpendítette esetleges távozását is a magyar labdarúgó-válogatott...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0