Ezt olvasta már?


Csődközeli helyzetben hagyta hátra Pécset a Fidesz - sajtóközlemény

Pécs Megyei Jogú Város Polgármestereként az alábbiakról tájékoztatom a sajtót és a nyilvánosságot, egyben kérem Önöket, hogy a sajtóközleményt szöveghűen, változtatás nélkül hozzák le, tegyék közzé.

18 milliárdos hitelállomány és majdnem 5 milliárdos működési hiány – Pécs fideszes vezetése csődközeli helyzetben hagyta a várost a demokratikus erőkre, miközben ennek ellenkezőjét kommunikálták. Azonnali intézkedéseket hoztam, de a 23 milliárd forintos konszolidált adósság ledolgozása kemény munka lesz.

Páva Zsolt, Pécs volt fideszes polgármestere a múlt héten még arról beszélt, hogy 7 milliárd forint megtakarítással adta át a várost. Ám ez a számsorok egy nagyon furcsa értelmezése, a rideg valóság sajnos egészen más.

A polgármesteri hivatal pénzügyi főosztályának összesítése alapján Pécs önkormányzatának és gazdasági társaságainak teljes hitelállománya szeptember 30-i állapot szerint nem kevesebb, mint 18,2 milliárd forint. Erről Páva Zsolt volt fideszes polgármester mélyen hallgatott múlt heti közleményében, de azt megelőzően sem tárta a nyilvánosság elé a céges adatokat.

Mint ismert, 2019 májusában, pár nappal az EP választások előtt még azt kommunikálta az akkori városvezetés, hogy több milliárd forint szabad pénzeszköze volt az önkormányzatnak. Ehhez képest szeptember 30-án ugyanez a szám teljesen megfordult: mínusz 4,84 milliárd forint a „maradvány”, ennyivel költekezett túl idén május óta az önkormányzat és az intézményrendszer, ennyi ma a működési hiány. Ami néhány hónap alatt, javarészt a nyári szünetben gyűlt össze.

A helyzet válságos, megoldására azonnali intézkedéseket hoztam, ahhoz hasonlókat, mint amivel megtiltottam az önkormányzati cégek vezetőinek az átadás-átvétel időszakára új kötelezettségek vállalását.

A számok hétfőn váltak ismertté. Még aznap levélben fordultam az önkormányzati intézmények vezetőihez, amelyben határozottan megtiltottam egyebek mellett új kötelezettségek vállalását és újabb tételek lehívását a keretszerződésekből az engedélyem nélkül. Kedden újabb levélben fordultam az intézményvezetőkhöz. Ebben tájékoztattam őket intézményük pénzügyi helyzetéről és intézkedési tervet kértem tőlük a konszolidációra.

A fenti drámai számok a polgármesteri hivatal pénzügyi főosztályától származnak, de nem lepődnék meg, ha a Fidesz a korábbi kommunikációját folytatva tagadni kezdené, hogy pár év után ismét a csőd szélére kormányozta a várost. Ha ez megtörténik, azonnal törvényességi felülvizsgálatot kérek a kormányhivataltól: mondják ki ők, az államigazgatás szerve, hogy ezek a számok a drámai valóságot tükrözik.

Pécsett véget ért az a korszak, amelyben a valós problémákat propagandával és hazudozással lehetett elfedni. Szembesültünk a problémával, és bár az első feladatunk, hogy elkezdjünk megoldást keresni rá, ahogy azt a kampányban ígértem, a szembesítést most a felelősök sem fogják tudni elkerülni.

Péterffy Attila

Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Robbanások és hatalmas tűz: újabb orosz olajfinomítót ért pusztító csapás


Az ukrán hadsereg csapást mért a szaratovi olajfinomítóra, a Krím félszigeten található feodoszijai tengeri olajterminálra, valamint...

Semjén Zsolt ortodox barátja tagadja, hogy az orosz titkosszolgálatnak dolgozna

Hilarion metropolita egy volt munkatársa által ellene felhozott vádak sorozata után törte meg a csendet. „Soha nem dolgoztam semmilyen...

A költségvetési hiány 5 százalékra emelése miatt rezeghet a léc a hitelminősítőknél

Nagy Márton bejelentette, hogy elengedték az idei és a jövő évi deficitet, ám a gazdaság gyenge eredményei miatt szűkösek a források....

Fegyveres ámokfutót tombolt Pesten – Három autót rabolt el, egy idős ember is veszélybe került

Három autót lopott el Pest megyében egy újhartyáni ámokfutó – egyet egy kertből kötött el, majd két másikat már fegyverrel szerzett...

Az M5-ösön már beköszöntött a tél

Fotó: AKA „Az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az A-WAY Zrt., az M5-ös autópálya üzemeltető társasága, gondos...

Fény derült a melatonin káros hatására – így árt a legfontosabb szervünknek

A melatonin hosszú távú használata megnöveli a szívelégtelenség kockázatát.

Megtelt a Dankó utca az Iványi Gábor melletti szolidaritási tüntetésre – fotók a helyszínről

Karácsony Gergely és Pogány Judit is felszólal a Dankó utcában. Fáklyákkal tüntetnek a börtönnel fenyegetett Iványi Gábor mellett.

Letartóztattak egy férfit, aki német politikusok megölésére gyűjtött kriptóban adományt

A német-lengyel neonácinak az volt a fő baja a politikusokkal, hogy azok korábban korlátozásokat vezettek be a koronavírus miatt.

Véleményszabadság, ellopott adatok és jó dealek - Deák Dani vagy Linczényi Márkó nyerte a Blikk Brother 4. részét?

Deák Dániel és Linczényi Márkó voltak a Blikk Brother vendégei, ahol két témáról beszélgettünk, de mindig egy harmadikhoz tértünk...

"Én szabad, szuverén ember vagyok" - Forró pillanatok a Blikk Brotherben, összeugrott Linczényi Márkó és Deák Dániel - videó

Linczényi Márkó és Deák Dániel összekapott a Blikk új politikai kibeszélőműsorában. A Blikk Brotherben nem csak a szócsatáknak van...

Sok ezer ember vonult az utcára, hogy Iványi Gábor mellett tüntessen – Fotók a helyszínről

Szolidaritási tüntetést szerveztek Iványi Gábor mellett. A demonstrációt a Politikai Üldözöttekért Alapítvány hirdette meg,...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

0
0

Bulvár

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0