Ezt olvasta már?


Család és karrierpont nyílt Győrben a Szülők Háza Központban

A nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, az atipikus munkavállalási feltételek kialakításának előmozdítása, valamint a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű nők munkaerőpiacra való gyorsabb visszatérésének segítése a célja a győri Szülők Házában megnyílt Család és KarrierPONTnak.

A projekt a Szülők Háza Alapítvány kezdeményezésére valósul meg, amelyre az EFOP-1.2.9-17 azonosítójú pályázat keretében kerül sor. Az Alapítvány partnerei a KOMMUNIÓ Alapítvány - a konzorcium vezetője - , valamint a győri Család- és Gyermekjóléti Központ. A győri Család és KarrierPONT ünnepélyes megnyitójára 2018. október 10-én került sor, Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS) mb. elnöke, Borkai Zsolt, Győr polgármestere, valamint az együttműködő partnerszervezetek, cégek képviselőinek részvételével.

Az eseményen a vendégeket Dr. Kemény Dénes, a Szülők Háza Alapítvány alapítója és Regős Judit, az Alapítvány elnöke, egyben a győri Család és KarrierPONT szakmai vezetője köszöntötték házigazdaként. Borkai Zsolt Győr Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, hogy a város és az alapítvány kapcsolata nem új keletű mivel a szervezet olyan célokat szolgál, amelyet a győri önkormányzat is fontosnak tart. Hozzátette, a Család és KarrierPONT létrehozása is ilyen, hiszen a munkaerőhiány orvoslása és a nők munkába való visszatérésének segítése egyaránt fontos kérdés a város életében.

Ezen célok eléréséért csak összefogásban tehetünk, és az elindult program ezt az összefogást is erősíti. Fűrész Tünde, a KINCS mb. elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a Szülők Háza tevékenysége példaértékű, éppen az önkormányzattal való összefogásnak is köszönhetően. A győri helyszínen képzésekkel, munkavállalói, munkáltatói fórumokkal nyújtanak támogatást a hölgyeknek abban, hogy össze tudják egyeztetni a gyermeknevelést, gyermekvállalást a munkavállalással, mivel a gyermekvállalás és a munkavállalás nem lehet egymást akadályozó, sokkal inkább egymást segítő tényező kell legyen. 2018-ban, a Családok Évében a győri egységen kívül mintegy 70 további CSAK pont nyílik országszerte.

A cél az, hogy azok a nők, akik családi hátterük miatt nem tudnak teljes állásban munkát vállalni, de rugalmas munkafeltételekkel vagy akár 4-6 órás munkarendben dolgoznának be- vagy visszavetethetők lennének a munka világába, illetve a munkáltatók is lássák, hogy a részfoglalkoztatás hatékony és kifizetődő foglalkoztatási forma. Regős Judit, a Szülők Háza Család és KarrierPONT szakmai vezetője, a Szülők Háza Alapítvány elnöke a kezdetekre visszatekintve beszélt az általa kitalált és életre hívott Szülők Háza Családi modellközpont létrejöttéről. A családokat támogató, a közösség erejére építő intézmény ma már országosan több egységet számlál, sőt, a Világbank és az Európai Unió Eurofound Alapítványa is jó gyakorlatként tartja számon.

A győri Szülők Háza egységben működik mostantól a Család és KarrierPONT, amelynek létrehozása igazi csapatmunka eredménye. A megnyitó további részében a megvalósító konzorciumi tagszervezetek, Kommunio Alapítvány és a Győri Család- és Gyermekjóléti Központ, illetve partnercégek képviselői beszéltek arról, hogyan vesznek részt az együttműködésben és sajátosságaiknak megfelelően milyen problémák megoldásában nyújt segítséget számukra a projekt. A győri Család és KarrierPONT ünnepélyes szalagátvágását követően sor került a projekt keretében az első munkáltatói fórumra, amely a résztvevők egybehangzó véleménye szerint rendkívül hasznos volt mind a forprofit, mind pedig a nonprofit területet képviselő munkaadók számára.

A munkáltatói fórum után megrendezésre került a Családi délután, melyen mintegy negyven család vett, szülők gyermekek közösen. Amíg a gyerekek báb-, kézműves-, és zenés foglalkozáson vehettek részt a szülők Regős Judit szórakoztató és ismeretterjesztő elődadását hallgatták meg, majd a Regős Judit és Lőcsey-Balássi Emőke, mentálhigiénés szakember és a Szülők Háza szakmai vezetője által moderált, az előadás anyagát feldolgozó workshopon tanulhattak, cserélhettek tapasztalatokat, oszthatták meg élményeiket a munka és magánélet összehangolásának témájában.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0

hírek innen, onnan

Ábel Anita az RTL sztárjával alkotott volna jó sztárpárost: ezt mondta róla kamerák előtt

Kiderült, hogy majdnem egy új sztárpáros született, ám a csatorna végül nem válogatta be Ábel Anitát és Lakatos Lászlót a műsorba.

Tompa Andrea: A valódi változás nem megy varázsütésre

Az íróva Szőcs Gézáról, a kis krecliről, a román ortodox egyház befolyásáról és arról, hogyan léphetünk túl az Orbán-rendszeren....

Kilencven éves sofőr okozhatott halálos balesetet az M80-ason, korszerűsítenék az alkalmassági vizsgálatokat

Például virtuális valóságban szimulálhatnának közlekedési helyzeteket.

Megmutatta a keresztanyám a tuti trükköt vízkő ellen! Úgy ragyognak a csapjaim tőle, mintha újak lennének

Felejtsd el az erős vegyszereket és a drága vízkőoldókat, ha a konyhai vagy fürdőszobai csaptelepekről, illetve a zománcozott...

Ettől a lakberendezési trendtől instant jobb kedved lesz: így hozd be a „dopamindekort” az otthonodba

Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen...

A szíved is veszélybe kerülhet, ha a veséddel baj van – és ez fordítva is igaz

A szív- és érrendszeri betegségek, valamint a krónikus vesebetegség ritkán jelentkeznek egymástól függetlenül. A két szerv szoros...

Nézz rá a lábadra. 10 apró elváltozás, ami csendben súlyos betegségekre figyelmeztet

Sokan gyakran csak akkor figyelnek a lábukra, ha fájdalmat vagy esztétikai problémát tapasztalnak, pedig a lábfejünk elképesztően fontos...

Félmeztelen, összekent férfiakra bukkantak az egyetemi pincében

Körülbelül harminc, részben meztelen, étellel, fűszerekkel és egyéb folyadékokkal borított fiatal férfit találtak a Wisconsin-Madison...

Többórás napsütés és kora őszi meleg várható vasárnap: akár 25 fokig is felmelegedhet a levegő

A kora reggeli párásság és a ködfoltok feloszlását követően többórás napsütésre számíthatunk vasárnap az ország egész...

Megvan az első közös döntés az Egyesült Államok és Kína között: közvetlen kommunikációs csatornát hoznak létre MI-incidensekre

A két fél már korábbi tárgyalásain is foglalkozott egy olyan értesítési mechanizmus kialakításával, amely lehetővé tenné, hogy...

Fontos változás jön a zöld rendszámnál

Már csak két hónap maradt a határidőig, utána bizonyos autók a jelenlegi zöld rendszámukkal már nem vehetnek részt a forgalomban. A...

Fagyos reggel után 25 fok jöhet – csapadékra sehol sem kell számítani

Hűvös reggel után 22–25 fokig melegszik a levegő, keleten sok napsütés várható. Csapadék nem lesz, fronthatás sem terheli a...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

Virgil van Dijk a múlt, ezt a klasszist igazolja helyére a Liverpool

A Premier League-ben találták meg a holland védő utódját.

Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél

Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.​

Nem PSG, nem Barca: ez a két csapat tárgyal Erling Haaland leigazolásáról

Azonnal kihasználnák, hogy bajban van a Manchester City.

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában

Ha nem ítélkezel, meg fog nyílni – és hálás lesz érte. Mutatjuk, hogyan hozhat közelebb egymáshoz a nyílt kommunikáció a hálószobában.

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot

A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a rokoni kötelék inkább teher, mint biztonsági háló.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp

Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.

Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt

Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.