Ezt olvasta már?


Csak okosan a városról!

Önkormányzati döntéshozóknak szinte kötelező a megjelenés!

Először rendeznek Okos Város Kiállítást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ahol az élhetőbb, fenntarthatóbb, egészségesebb és gazdaságosabb városokról, technológiákról lesz szó.

A kiállítás, a vele egy időben megrendezésre kerülő 4. Magyar Jövő Internet Konferenciához kapcsolódik, melynek célja az okos városfejlesztési tervek, megvalósítási technológiák és az eddig elért eredmények bemutatása, elsősorban az okos közlekedés, okos közszolgáltatások, okos egészségügy és okos otthon témakörökben.
Emellett a kiállítás lehetőséget ad az érintett önkormányzati és vállalati vezetők személyes találkozására is. A konferencia fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök, az Okos Város Kiállítás védnöke pedig, Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.
A 4. Magyar Jövő Internet Konferencia előadásaiban szó lesz a jövő internet alapú megoldásairól és várható trendjeiről, valamint arról, hogyan lesz egy város élhetőbb, fenntarthatóbb, egészségesebb és gazdaságosabb a smart technológiák alkalmazásával, és hogyan tudják az okos megoldások nem csak egy város, hanem egy egyén életét, otthonát is kényelmesebbé tenni. Az Okos Város Kiállítás, több mint 20 kiállítójának standján pedig az ezekhez kapcsolódó koncepciók, tervek, tapasztalatok, problémák, megoldások, okos eszközök és alkalmazások jelennek majd meg.
A konferencia és a kiállítás közös rendezvényére november 8-9-én kerül sor a főrendező Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi épületében.

És akinek még hallott az okos városról, itt egy ismeretterjesztő videó:

Forrás: MTI-OTS
Fotó: Redd Angelo on Unsplash







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Kukába dobták a kölyökkutyákat egy hevesi állatmenhelyen, az állatvédők segítségével sikerült bezárni a telepet

58 kutyát mentettek ki november elején, az állatvédők szerint a befogott állatokat gyakran nem regisztrálták.

„Nem térdepeltethet meg minket Brüsszel” – Lázár János az amerikai pénzügyi csomagról

Lázár János ugyanakkor cáfolta, hogy a „védőpajzs” valutacserét takarna a forint védelmében.

Britney Spears a lábai közével kacérkodik – erős visszatérés

Sokan hiányolták már az utóbbi időben kissé visszafogottabban posztolgató Britney Spears-től a fülledt tartalmakat. Most megkapták. Az...

Rakodógép szakította le a felsővezetéket egy fontos vasúti csomópontnál

Egy órán át semmilyen vonat nem tudott elhaladni a ceglédi állomáson.

Mutatjuk, hány kilót dobott le Sydney Sweeney

Elképesztő átalakuláson ment keresztül a hollywoodi színésznő.

Nem ételmérgezés, hanem vírus okozhatta a tömeges megbetegedéseket Veresegyházán

Az ételt készítő cég szerint más településről nem érkezett hasonló panasz.

Az FTC hat góllal kikapott Németországban

A Ferencváros hat góllal kikapott Sipos Adrián, Bartucz László és Palasics Kristóf csapata, a német MT Melsungen otthonában a férfi...

A Szombathely magabiztosan nyert Dániában

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 11 ponttal nyert a dán Bakken Bears csarnokában kedden a férfi kosárlabda Európa Kupa ötödik...

Az Újpest kikapott a sereghajtótól

A sereghajtó Dunaújváros pályaválasztóként, mégis idegenben 3-1-re legyőzte az UTE csapatát kedden a jégkorong Erste Ligában. (MTI)

Átok ül rajtad? – 5 biztos jel, hogy valaki megátkozott

Megátkoztak? Így szabadulj meg a rontástól egyszerűen.

V. Naszályi Márta is búcsút intett a Párbeszédnek

Barabás Richárd bejelentése volt az utolsó csepp.

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

Külföldön írják, NB I-et is megjárt edző érkezhet Újpestre

Szrdjan Blagojevics több mint egy hete távozott a szerb Partizan éléről, azonban a korábbi Debrecen-vezetőedző nem zárkózik el attól, hogy visszatérjen Magyarországra.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0