Ezt olvasta már?


Civil és ellenzéki összefogással próbálják legyőzni a Fideszt Mohácson

Az ellenzék és a kormányoldal is begyújtotta a rakétákat Mohácson, ahol szeptember végén tartanak időközi választást.

Miután a fideszes többségű testület feloszlatta magát. Csorbai Ferencet a pártpolitikától mentes Változást Akarók Nemzedéke civil szervezet kérte fel polgármesterjelöltnek, a kormányoldal Pávkovics Gábort, az oszlatás előtti Fidesz-KDNP-s alpolgármestert futtatja. Forró ősz lesz, az már biztos.

Mint ismert, szeptember 27-én időközi választást tartanak Mohácson, miután a fideszes többségű képviselő-testület feloszlatta magát. A kormánypárti oldal tavaly október óta rázta a kolompot az oszlatás kapcsán, miután az MSZP-s Csorbai Ferenc Szekó József halála miatt, egyedüli indulóként megszerezte a polgármesteri széket. Sajtóhírek szerint az őszi választáson Szekó József lánya is megméretteti magát a kormányoldal színeiben, képviselőjelöltként.

Ellenzéki oldalon egy civil szervezet alakult Változást Akarók Nemzedéke (VAN) néven, elnöke dr. Szigeti József, akit Csorbai Ferenc alpolgármesternek szeretett volna, a helyi Fidesznek viszont nem felelt meg az elismert helyi orvos a pozícióra. Ez az ernyőszervezet fogná össze az ellenzéki pártok és a civilek jelöltjeit a szeptemberi választáson.

"Az elmúlt évek, évtizedek alatt a magyar országos politika kettészakadt. Hatalmas szakadék tátong a parlamenti többség és kisebbség között. A politikai pártok nem ellenfélként, hanem ellenségként tekintenek a másikra. A politika hangulata magyarokat fordít magyarok ellen. Helyi szinten, ahol évtizedek, évszázadok óta képesek voltak egymás mellett élni, egymásért tenni az emberek, meghatározóvá vált az emberi kapcsolatokban a politikai hovatartozás. Korábbi családi, baráti kapcsolatok mentek, mennek tönkre emiatt. Megromlik a szomszéddal az eddigi jó viszony. Lassan mindenkit és mindent politikai „színe” alapján ítélnek meg. Ha bármi politikafüggetlen esemény történik, keresik benne a politikát"

- írja magáról az egyesület, hangsúlyozva, Mohács sem egyik, sem másik, sem a harmadik politikai csoportosulásé, hanem Mohács az ott élőké.

A VAN felkérte Csorbait polgármesterjelöltnek, aki erre igent mondott, a szervezet most a képviselőjelöltjeit is közzétette honlapján. E szerint dr. Szigeti József elnök is megméretteti magát egyéniben, mellette pedig Gibizer László, Heimné Emmert Zsuzsanna, Rózsahegyi Áron, Légrádi Tibor, Göb Judit, Polyák-Glück Zsuzsanna, valamint Gyurek Judit indul képviselőségért a VAN színeiben.

Furcsa hiba borzolta a kedélyeket

A Hírklikk.hu írta meg szombaton dr. Szigeti Józsefre hivatkozva, hogy július 31-én, mint eddig nem jelölő új szervezetet, a Változást Akarók Nemzedékét bejegyeztették a helyi választási irodánál. Egy adminisztrációs hiba miatt azonban az egyesület nevét elírták a választási irodán, és Választást Akarók Nemzedékeként került be a központi rendszerbe. A VAN szombaton átvett több mint 200 jelölőívet, és megkezdték az aláírásgyűjtést, ekkor derült fény az elírásra.

Szigeti felvette a kapcsolatot a helyi választási irodával, akit az a Kovács Mirella vezet, aki a mohácsi önkormányzat jegyzője volt, míg néhány napja fel nem mentette tisztségéből Csorbai Ferenc polgármester. Az egyesület elnökének elmondása szerint jegyzőkönyvbe szerették volna rögzíttetni, hogy rajtuk kívül álló okokból történt a hiba. Kovács Mirella azonban a cikk szerint azt mondta, erre nincs szükség.

A helyi választási iroda végül beszélt a megyei választási irodával, ahonnan azt az infót kapták Szigetiék, nyugodtan folytassák az aláírásgyűjtést a rendelkezésre álló – hibás – íveken, majd egy technikai módosítás és egy helyi választási bizottság határozata alapján ezek a jelölőívek érvényesek maradhatnak. A VAN az elmaradt jegyzőkönyv miatt panaszt tett a helyi választási irodán, melyet Szigeti elmondása szerint a Megyei és az Országos Választási Iroda felé is eljuttatnak.

Pávkoviccsal meccsel Csorbai

Csorbai Ferenc

A Mohácsi Újság cikke szerint a kormányoldal Pávkovics Gábort, az oszlatás előtt Fidesz-KDNP-s alpolgármestert indítja a polgármesteri székért. Az ellenzékiséggel nehezen vádolható lap szombaton arról adott hírt, hogy Pávkovics és a kormánypártok képviselőjelöltjei két óra alatt összegyűjtötték a jelöléshez kellő aláírásmennyiséget, és azt le is adták a helyi választási irodán.


Pávkovics Gábor

Az ívek végső leadási határideje augusztus 24., ezt követően további jelöltek elindítására már nincs lehetőség. A polgármesterjelöltséghez 300 szignó szükséges, a képviselők esetén választókerületenként változó ez a szám, a legkevésbé népes, 7-es számúban nyolc, míg a legsűrűbben lakott 4-es számúban 26-ot kell gyűjteniük

 

Forrás: Pécsi STOP







0
0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0