Ezt olvasta már?


Buszmegállóban verte össze ismerősét

Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság az ellen a 19 éves dencsházai férfi ellen, aki 2017. október 31-én délután Somogyviszlón, a buszmegállóban megvert egy másik férfit.

A megalapozott gyanú szerint a férfi Szigetváron felszállt egy autóbuszra, majd meglátta a későbbi sértettet, és felszólította, hogy üljön le mellé. A somogyviszlói buszmegállóban mindkét férfi leszállt a buszról, majd a gyanúsított előbb ököllel arcon ütötte, majd hasba térdelte a sértettet, akinek a bántalmazástól nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett. A rendőrök a bántalmazót elfogták, gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

A gyanúsított ellen folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

 

 








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A levegőben ütközött össze két helikopter

New Jersey államban. Egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült.

Visszatérhetnek a Peugeot GTi modelljei

A francia autógyártó életre hívhatja GTi performance almárkáját az e-208-as modell hot hatch változatával. CEO Alain Favey elárulta,...

Eljött az autóipari fordulat, ez betehet a magyar álomnak is? Átírják a terveket a legnagyobb gyártók

Az autóipar elektromos átállása jelentős fordulatot vett 2025-ben, ahogy a gyártók és a szabályozók egyaránt pragmatikusabb...

Vissza sem kell térnie Varga Juditnak, hogy a Fidesz használni tudja a kampányban Magyar Péter ellen

A Fidesz újból elővehette a bántalmazási vádakat, miután Varga Judit hányingerezéssel reagált Magyar Péter karácsonyi interjújára. A...

Kézben elfér ez a kis AI-szuperszámítógép

Nem véletlenül mondhat a magáénak hivatalos Guinness-rekordot („a legkisebb MiniPC – 100B LLM helyben”) egy amerikai startup a parányi...

„Nem gondoltuk, hogy a mi pucér fenekünkről fog szavazni a fővárosi közgyűlés”

A Rudas Gyógyfürdő szeparált kötényes napjának története ritka példa arra, hogyan győzhet egy civil szerveződés a turisztikai...

Szerb szakértő: Magyarország az Egyesült Államok választott országa, ezért előnyt élvez

Szerinte mindez addig nem változik, míg a jelenlegi amerikai adminisztráció van hatalmon.

Egymásba szeretett a jóképű színész és a népszerű énekesnő. - 2025-ben jöttek össze

2025-ben számos meglepő sztárpár talált egymásra a hazai és a nemzetközi celebvilágban. Az év végéhez közeledve összegyűjtöttük,...

Schobert Norbi kiképzést kapott rendvédelemre – Így reagált a fitneszedző Molnár Áron posztjára – videó

Molnár Áron színész és aktivista egy Instagram-sztoriban több közéleti szereplőt, köztük Schobert Norbertet és Rubint Rékát is...

Durva cidrivel ér véget az év

Fagyos, szeles, télies idővel ér véget az év: szilveszter napján, szerdán napközben megnövekszik a felhőzet, és elszórtan kisebb...

0

Sport

Küszöbön a futballtörténelem legnagyobb durranása: Cristiano Ronaldo Lionel Messiékhez akar igazolni.

Létrejön végre az évtizedek óta várt erőegyesítés a 13 Aranylabda birtokosaival?

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

A Ferencváros óriási vereségbe futott bele Salzburgban

A házigazda sorozatban hetedszer nyert.

Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon

Egészen eddig hallgatott a fő indokról.

2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.

Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos

40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

Visszatért a Görög Szörny, könyörtelen zsákolása után kitört a tömegverekedés – videó.

Jannisz Antetokunmpo ponttal vezette sikerre övéit a Chicago Bulls otthonában.

A kétszeres világbajnok döbbenetes csatában maradt életben – videó.

Schindlert száz feletti kiszállókkal „végezték ki”, a 2018-as világbajnok gyenge meccsen nyert.

A legendás bokszmeccs, ami után a győztes siratta a vesztest

1951. október 26-án rendezték a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes meccsét, amelyen a múlt nagy bajnoka, Joe Louis csapott össze a jövő veretlen nehézsúlyú uralkodójával, Rocky Marcianóval. Marciano e

Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit

2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.

Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.

0
0

Bulvár

Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra

Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.

Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés

Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.

Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család

Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?

Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor

Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.

Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára

Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.

Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben

A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm

Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták

Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál

Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét

Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.

Magyar Péter szívszorító dolgot tett, szem nem maradt szárazon, Orbán Viktor sem hagyhatta ezt annyiban

Magyar Péter és Orbán Viktor egymásra licitált, szívszorító videókat tettek közzé a politikusok.

„Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában

A kalandorlelkű, kockázatvállaló, a sokféle élet lehetőségét kipróbálni kívánó László család nem mindennapi története.

Dobrev Klára felismerhetetlen új frizurájával: nőies, göndör hajjal egészen más lett

Nem Dobrev Klára volt az egyetlen 2025-ben, aki látványos átalakuláson ment keresztül.

Ezért kavart hatalmas politikai vihart a Magyar Péter-interjú Szily Nóránál

Egy karácsonyra időzített, látszólag empatikus hangvételű beszélgetésből néhány nap alatt országos politikai botrány lett. Magyar Péter és Szily Nóra interjúja nemcsak a közösségi médiát robbantotta fel, han

0